Odafönt minden lehetséges. 
Csak meg kell tanulni eljutni oda, föl.

test-lélek

 

Álruhában járunk. Mindig meg kell érezni, ki sugárzik át a jelmezeken.

dsida jenő: pünkösdi várakozás

 

Kész a világ,

feszült, ünnepi várás

tereng felette.

Halotti csend. Csak néha néha

sóhajt az Isten lelke.

Kimérve minden pálya

megtöltve minden lélek-lámpa,

ahol csak úr a lét…

De jaj, sötét van,

mélységes iszonyú sötét!

A zordon tömeg-árnyék

némán zokogva kering utjain,

s csak egyet tud és egyet érez…

…Most váratlanul vágyon megvonaglik

és felzug Istenéhez:

Betelt az idő!

Sugarat, fényt, szint adj nekünk,

mert epedünk!

Fényesség nélkül oly sivár az élet!

Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet

Legyen világosság!…

És ismétlik mindig erősebben

a felviharzott étheren keresztül

és felharsan az egek harsonája

s a végtelennek zsolozsmája zendül

zsibongva, zsongva…

És nagy szavát az Ur – kimondja!

 

Nagyobbak vagyunk a sebeinknél.

Erősebbek vagyunk a sebeinknél.

 

Visszaérzékenyülés.

Intimitásban a pillanattal.

major petra: igaz történet

 

Megalkuváson

innen, komfortzónán túl,

élnek Boldogék...

 

Hallgató a szemináriumon: - Fog Tanárnő vizsgáztatni év végén?

Én: - Nem szoktam vizsgáztatni.

Hallgató a szemináriumon: - De nagyon jó lenne, ha Tanárnő is vizsgáztatna!

Én: - Ezt a tavalyi csoportom is szuggerálta, de nem. Majd ha századszor is megkérdezik, lehet, hogy elgondolkozom rajta.

Hallgató a szemináriumon: - Óh, ha csak ennyi kell, akkor én most rögtön megkérdezem százszor!

...

Hallgató szeminárium végén: - Azért örülnénk, ha tanárnő vizsgáztatna, azt szoktuk meg eddig, hogy a szemináriumvezetőink vizsgáztatnak. (Ebből a tárgyból összesített vizsganapok vannak, így ez lényegében kizárt.)

Én: - Mit szokott meg?! Elsőéves és még egy normális vizsgaidőszakuk sem volt! Tavalyi félévben mindenből megajánlott jegyeket kaptak! Ha ezt egy megkérgesedett ötödéves mondaná, akkor csak-csak, de még fiatal ilyen kijelentésekhez!

 

Angolosan új szobatárs: - Ma a fúziós konyha jegyében fogok ebédelni: hoztam otthoni sushit tökfőzelékkel és borsólevessel.

 

Csendben olvasgatok a trolin az első ülésen. Egyszer csak mintha valaki kérdezné, hogy most egyenesen kell-e menni? Eleinte nem is figyelek oda, de aztán kicsit határozottabban mintha újra hallanám ugyanezt a kérdést. Felnézek, látom, hogy a troli a piros lámpánál áll a kereszteződésben, a sofőr pedig segélykérőn néz felém. Gyorsan megerősítem, hogy jó az irány. Haladunk tovább. Pár utcával később érzékelem, amint a troli szépen lassan halad el az egyik megálló mellett, mire a sofőr megint rám néz kérdőn, hogy meg kellett volna-e állnia annál a táblánál? Megint igent mondok, erre ő egy pár méterrel arrább lehúzódik és kinyitja az ajtókat. A Hermina út előtt már készenlétbe helyezem magam, és jelzem a sofőrnek, hogy majd a magas épület előtt, a kereszteződésben le kell kanyarodni balra. Amikor látom, hogy már hamarosan a lámpához érünk, és még mindig a középső sávban haladunk, szólok neki, hogy húzódjon le a belső sávba, mert csak onnan fog tudni kanyarodni. Amikor két megállóval később elbúcsúztam és leszálltam, a sofőr arcán egyértelműen kivehetőek voltak a pánik jelei, ahogy realizálta, hogy most már egyedül kell vezetnie a járművet.

 

Divatlap kolléganő: - Múltkor megnéztem egy dokumentumfilmet Hitlerről. Rengetegszer próbálták őt eltenni láb alól, mégsem sikerült. Szinte hihetetlen. Egyszer közvetlenül az íróasztala alá helyezték a bombát. Az egész helység felrobbant, de a detonációnál az íróasztal lapja felfogta a robbanást és megvédte Hitlert, így ő volt az egyetlen, akinek nem esett bántódása.

Angolosan új szobatárs: - Hát igen. Akkor még tudtak jó asztalokat készíteni....

 

A szeretet is egy nézőpont. A legtágasabb perspektíva. A legvibrálóbb perspektíva. Erre kell minden egyes pillanatban, minden szemhunyásnál és szemnyitásnál ráhangolni az agyunkat, ráhangolni a lényünket.

 

A legnagyobb tévedés az volt, amikor azt hittük, hogy egyedül vagyunk, hogy egyedül kell mindent megoldanunk. Pedig az őrangyalunk végig mellettünk volt.

tájképes zsemle

 

Ültem a vonatablak mellett és zsemlét ettem. A szemem minden falat mellé ivott az ablakon keresztül elém táruló táj látványából. 

major petra: barátság

 

Mindig az töltsön,

akinek éppen több a(z)

(h)innivalója.

alberto caeiro: the keeper of sheep

 

I don’t have a philosophy: I have senses...

If I talk about Nature, it’s not because I know what it is,

But because I love it, and that’s why I love it,

Because when you love you never know what you love,

Or why you love, or what love is.

Loving is eternal innocence,

And the only innocence is not thinking.

 

Átragyog rajtatok egymásnak a fénye.

az élet paradoxona

 

Mindenki tökéletes,
de önmagában senki sem teljes. 

 

william oxer

 

blake munch

 

 

Be a good-doer, not a do-gooder.

 

nagy zalán: a félreértések parkolója

 






nem tudom én sem,
mekkora hely szabadul fel
megkönnyebbülés után.
azt sem tudom, hol van az a hely;

talán az ellazult izmok között
vagy a gyomorfalak zárt terében.

képzelj el egy ásítozó vízilovat,
ülj a nyitott szájába törökülésben.

képzeld el, ahogy átvisz a Níluson
egy kihalt nílusi víziló.
milyen gyönyörű kívül-belül a reggel,

élvezd ki,

hogy harmat vagy 
egy még alvó hangyabolyon.
boríték egy lusta postás kezében.

milyen gyorsan jön a reggel,
a megkönnyebbülés:
kitolatni végre
a félreértések parkolójából.

reményik sándor: lámpagyújtogató

 

"Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:

„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”

„Lámpagyújtogató” – feleltem én.

A gyermek együgyű feleletén

Nevettek akkor szülők, ismerősök.

Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.

Nekem a csendes ember imponált,

Ki ballagott a bús utcák során,

S amerre ment,

Világosság támadt a nyomdokán.

Csak felnyújtott egy lángvégű botot, -

Egy lobbanás – s az ember főlehajtva

Az esti csendben tovább baktatott.

Csak ment tovább a sötétség fele.

Ámde mögötte diadallal égtek

A lámpák, miket meggyújtott keze.

Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:

„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”

Azóta sokat vívtam, verekedtem,

Azóta sűrűbb lett az éjszaka.

És végül – lámpagyújtogató lettem.

 

A bíró rögzíti a jegyzőkönyvben, hogy a két cégvezető úgy veszekszik a tárgyaláson egymással, mintha válófélben levő házastársak lennének egy bontóperben. A jegyzőkönyv szerint erre az egyik cégvezető megjegyezte, hogy a másik sajnos nem akar válni. 

Egy tárgyalással később a bíró rögzíti a jegyzőkönyvben, hogy felhívta a felek figyelmét arra, hogy a per tárgya a szerződés létrejötte és nem az alperes memóriája. 

unikornis

 

jiří žáček: szeretem

 

Szeretem a hétköznapokat,

mert csodák sohasem történnek

vasárnap vagy ünnepnapokon.

Szeretem a gyerekszobában tartott egyszarvút.

Szeretem a szerelmes folyót, ahogy a tenger felé siet

folyamtalálkozóra.

Szeretem az 1950-ből való ČZ 125-ös időgépet,

amely képes visszavinni a gyermekkoromba.

Szeretem a „pí” számot,

mert a madarakkal rokon.

Szeretem a töltőtollat, mert ihlettel van tele.

Szeretem a fiatalokat, akik hiszik,

hogy sohasem öregszenek és sosem halnak meg. 

Szeretem a trópusi Afrikáról álmodó hóembereket.

Szeretem a szélben köröző sólymot

ahogy légi leltárt készít a mezei törpékről.

Szeretem a tengeri hullámverésben vigyorgó delfineket

a víztározó gátján.

Szeretem a fákat,

amelyek az égig akarnak nőni.

Szeretem a gyermektalpakat a tenyeremben

amint hétmérföldes csizmában körbejárják a világot.

Szeretem A rejtelmes szigetet, A kincses szigetet

és A megvalósulatlan álmok szigetét.

Szeretem február 30-át,

mert az egész örökkévalóságban csak egyszer volt olyan.

Szeretem a titkos ajtókat, 

amelyek az én álmaimból a tieidbe vezetnek.

Szeretem az almafákat,

amelyek könnyelműségükben körtét teremnek.

Szeretem az évszakváltásügyi minisztériumot,

kiváltképp madárcsicsergés-koordinációs bizottságáért.

Szeretem azokat az úriembereket, akik zavarba jönnek attól, ha

napjában nem csak egyszer van igazuk.

Szeretem a Nevermore cigarettát,

ahogy mélyen beleslukkolok az üres tengerparton, este,

a naplementében.

Szeretem az igazság és a szeretet győzelmét

a humanitárius légicsapások felett.

Szeretem a kutyákat, akik hallgatnak a gazdájukra,

és a gazdákat, akik a kutyájukkal vonítanak a holdra.

Szeretem a városokat,

amelyeken úgy lehet játszani, mint a hangszereken.

Szeretem Einstein nyelvét,

ráöltve a 20. századra.

moha

 

a róka megszelídítése avagy hogyan kell visszaszeretgetni énidegenné vált darabjainkat

 

A fájó emlékeket olyan lassan kell szemlélni és olyan apró mozzanatokra bontva kell végigsimogatni, hogy egybefüggő folyamat mivoltukat, ezáltal érzelmi intenzitásukat elvesztve ne tudjanak és ne is akarjanak visszatámadni, ne akarjanak a fájdalom és a félelem reflexmozgásaiból belénk marni úgy, hogy az egész lényünk belesajduljon. Olyan óvatosan és olyan kicsinyre kell bontani őket, hogy megszűnjenek uralkodni rajtunk és megszűnjünk félni az egymással való találkozástól.

És amikor apránként és különböző szögekből nézve már nem tűnnek olyan borzalmasnak, olyan szörnyűnek, olyan kegyetlennek, bántónak, emberen kívülinek, agyon kell szeretgetni őket. Meg kell találni bennük a katarzis történeteit. Meg kell találni bennük az emberi magaslatokat és tragédiákat. Meg kell találni bennük azt az igazságot, hogy minden félresiklott kapcsolatban a legnagyobb fájdalom, hogy két szeretet nem találja az utat egymáshoz. Hogy minden félresiklott mozzanat és okozott bántás a szeretet kétségbeesett vergődése. Meg kell találni az együttérzést. Meg kell találni bennük azt, ami széppé avatja őket. A szépséggé avatás a szeretet magasiskolája. 

A bántó személlyel való együttérzés olyan, mint a színek összekeverése. Az együttérzésnek a saját érzésekkel való vegyítése az egész érzelemsíkot átitatja valami új minőséggé. Ahogy a kékből és a sárgából is zöld lesz, úgy együttérzéssel a fájó érzések sem maradnak meg eredeti mivoltukban. 

Minden bántás a szeretet útjainak az elvétése. Minden gyógyítás a szeretet útjainak a megtalálása. Minden együttérzés a saját fájdalmak oldása. Minden szépség út a gyógyuláshoz.

Szeretettel kell körbevonni a fájó emlékdarabokat. Újra és újra és újra. Ahányszor csak fájdalmukban felsírnának és védekezésből támadnának, újra és újra át kell szeretgetni őket. Hogy sérült darabjaink újra elkezdjenek bízni bennünk. Hogy sérült darabjaink visszaszokjanak hozzánk. Hogy képként újra összeállva már ne a bántások feszültsége, hanem a köréjük vont szeretet tartsa össze az eseményláncolatot. Addig kell nézni a tragédiákat, amíg le nem kopik róluk a felszín, és felsejlik alóluk az élet, ami bármilyen borzalmat is hordoz, a mélyben a saját, gyönyörű lénylogikánk szerint formálja magát ösztönös szépséggé.

 

Valami spontán indíttatásból megdicsértem a parkban egy néni kutyáját, hogy milyen pihe-puha a szőre és milyen kedves a pofija. A mogorva néni arca is egyszerre kedves és pihe-puha lett. Ezen a sikeren felbuzdulva belülről már vártam a következő alkalmat, hogy örömet szerezhessek valakinek, amikor jött egy másik néni is a kutyájával. Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, a kutya elkezdte végezni a dolgát. Ebben a helyzetben elég groteszk lett volna bármiféle méltányolás a kutyus pofijára vagy bundájára, azt meg mégsem dicsérhettem meg, hogy milyen szépen piszkol maga alá....

a dolgok mélye

 

Le kell ásni addig, amíg igaz nem lesz.

 

Csak el kell kezdeni.

Csak el kell indulni.

a békés harcos útja

 

Dan: - Mégis, hogy a fenébe edzhetnék? Hiszen balesetem volt.

Szókratész: - A baleseted lecke volt. Az életben dönteni kell. Dönthetsz úgy, hogy áldozat leszel, de dönthetsz másképp is.

Dan: - Fütyüljek a sérülésemre?

Szókratész: - A harcos cselekszik, csak a bolond sír.

Dan: - Na és ha nem tudom megcsinálni?

Szókratész:  -Az a jövő. Ne gondolj rá.

Dan: - Hogy kezdjek hozzá?

Szókratész: - Nincs olyan, hogy kezdet és vég. Csak a tett van.

marcos beccari

 

hogy lehet?

 

Hogy lehet kibújni a 
fájó emlékekből? 

Hogy lehet nem cipelni tovább 

a múltat 
(ha egyszer azt mondják, 
nem kell rá gondolni, 
másszor meg azt, hogy 

minden cenzúra múlthamisítás)?

Hogy lehet "nemrészemmé" tenni azt, 

ami részem?

Hogy lehet szépnek látni 

a sebeket?

Hogy lehet nem elhazudni azt, ami 

nem is volt igaz(i)?

Hogy lehet eseménysorokká látni

embereket?

Hogy lehet lekaparni a történésekről 

az érzéseket?

Hogy lehet megfürödni a 

saját dráma katarzisában?

Hogy lehet saját élő anyagomból kivonni 

az egyetemes szilánkokat?

Hogy lehet nézőpontváltások közepette megtartani 

a történések igazságát?

Hogy lehet azonosulni azzal, 

ami nem önazonos?

Hogy lehet.....?

Hogy lehet mindenek után is 

szeretni magamat?

Ez a művészet.

A szeretet művészete.

A megbocsátás művészete.

A cselekvés művészete.

A szépség művészete.

A művészet művészete.

A hit művészete.

A belső világ művészete.

A jövőkép (remény) művészete.

Az Élet művészete.

mila marquis: book garden

 

az online képzésekben rejlő lehetőségek maximális kihasználása avagy élni tudni kell

 

Oktatónk kikapcsolt kamerával, vezetés közben tartotta az online képzést, ami alatt focimeccset nézett. Ezt onnan tudtuk, hogy a tananyag leadása közben időnként eszelősen felkiáltott, hogy GÓÓÓÓÓL!. Mivel a meccs közvetítése nem hallatszott, kizárásos alapon néznie kellett.

 

Gyógyító Lelkitárs Kolléganővel elkezdtük nagy cinkosan szervezni közös kis merényletünket. Mivel ő végtelenül jókat szokott szórakozni a lánya hittantanárának a beszólásain, ezért úgy döntött, hogy szeretne elmenni egy miséjére, hogy élőben is lássa. Erre én mondtam neki, hogy történetesen tudom, melyik papról van szó, hol szokott misét tartani. Hát igen. Reggel hatkor... De ez nem szegi kedvünket, megbeszéltük, hogy kirúgunk a hámból, és egy szép nyári reggelen elmegyünk a reggel hatos misére, majd megiszunk egy kávét, és együtt buszozunk be dolgozni. Így kell megszervezni a kicsapongásainkat...

I. mesél

Elvittem 85 éves anyukámat foghúzásra. Míg bent volt az orvosnál, kint ültem a váróban. Egyszerre hallom, hogy a fogászati rendelőből hangos nevetés szűrődik ki. Egy idő múlva nyílik az ajtó, mindenki túláradó kedvességgel köszön el anyukámtól. Amikor visszazárkóztak, megkérdeztem anyukámat, hogy mi történt bent. Ő halálos komolysággal kezdte magyarázni, hogy az orvos azt mondta, hogy majd hidat fog építeni neki, mire ő megkérdezte, hogy: erre a kevés időre? Nem is értette, hogy mi olyan vicces ebben, hiszen ő addig a pár évig nagyon jól el tud rágni a másik oldalon is, nem kell akkora feneket keríteni ennek az egésznek. De a doki megígérte neki, hogy csodaszép hidat fog kapni. 

Egy nő, aki szintén ott ült a váróban, lelkesen megjegyezte, hogy szeret ilyen jó hangulatú helyekre járni. 

 

Felirat a Filozófusok kertjében egy padnál:

"Szerelem? Tesó, Valentin nap van, 

és egyedül szívom a cigarettát!"

Mellette teljesen más tintával és írással:

"Az is szerelem."

müller rita: afrodité

 

 

Könyvajándékot vittem Játszótéri Szobatársnak. Gondosan ügyeltem, hogy a hátoldalán megfelelően kisatírozzam a feltüntetett árat, külön válogattam hozzá a legjobban fedő filceket. Játszótéri Szobatárs a borító láttán nagyon megörült az ajándéknak. Aztán ahogy elkezdte fellapozni, először a blokk hullott az ölébe, majd amikor nevetve átadta azzal, hogy ezt nem biztos, hogy neki szántam, a következő lapozásnál követte az utalási bizonylat is. 

Zs. mesél

 

A boltban arckrémeket nézegettem, hasonlítgattam össze a kis tégelyeket, egyiket a másikkal, közben az otthonról hozott mintákat is kivettem a táskámból, hogy az összetételeket ellenőrizzem. A végén már azt sem tudtam, melyiket hoztam otthonról és melyik volt a bolti, a sajátomat raktam-e el vagy a polcon levőt. A kasszához menet erősen gondolkoztam, hogy szólok az eladónak, hogy nem szándékosan, de lehet, hogy lopok. 

B. mesél

 

Egyik rokona az a típus, aki bemegy a kocsmába és tíz perc múlva pertut iszik az egész bagázzsal, miközben hahotázva beszélgetnek életük ilyen-olyan kalandjairól. Másik rokona visszahúzódóbb. Ennek leküzdése érdekében elvégezte a kulturális antropológia szakot, ahol megtanulta, hogy milyen embertípust hogyan kell megközelíteni, mi számít érdekes beszédtémának, milyen verbális és nonverbális kommunikációs jelekkel lehet könnyen kapcsolatot létesíteni. Tanulmányai elvégzése után ő is bement a kocsmába, leült egy ismeretlen ember mellé egy pohár sörrel, és már éppen próbálta a gyakorlatba ültetni komoly évek alatt megszerzett szaktudását, amikor az ismeretlen ember ránézett és elküldte őt a p*csába.

határidők

 

Vannak, akiket a határidők eleje motivál, és szeretnek minél hamarabb túl lenni a feladaton. Vannak, akik a határidők végén lendülnek munkába. Ugyancsak vannak, akik a közepén dolgoznak, és a vannak, akik a határidő egésze alatt arányos erőbefektetést tanúsítanak. És vannak olyanok is, akiket a határidők teljes mértékben hidegen hagynak.

 

Fiatal kis pár romantikázik a Városligeti-tó partján. A srác kitúr a táskájából egy szappanbuborék-fújót és elkezdi kifújni a szivárvány színű gömböcskéket. Kicsi és nagy és közepes buborékok finoman röppenek a víztükör fölé, majd lágyan landolnak a leheletnyi hullámokon.

 

Megtaláltam életem leghatásosabb, magenta tornaeszközét. Ülök a tévé előtt, vacsorázom és közben zsírt égetek. Lélegzetelállító. 

 

Azért az már egy elég magas szint, amikor Anyukám szalonnával tekeri körbe a hurka-kolbászt.

reggeli az aranypintyben

 

Vonalasan Modernül Inspiráló Kolléganő tegnap este tíz körül a semmiből rám írt, hogy tudja, hogy last minute, de nem vagyok-e véletlenül home office-ban, mert akkor együtt reggelizhetnénk az Aranypintyben. Véletlenül pont home office-ban voltam. Fantasztikus tavaszi szellős és fényes, húsvéti időszakos reggel volt. Éppen olyan, amin Vonalasan Modernül Inspiráló Kolléganővel találkozni kell. És elindulni kétszer. Mert tűpontosan akkor, amikor először készültem elindulni, rám csörgött, hogy még ne induljak, mert feltett egy kávés arcpakolást és imádja, és csak húsz perccel később fog érkezni. Ő azt mondta, hogy ez a reggel pont olyan volt, mint én. Én pedig azt éreztem, hogy pont olyan, mint ő. Vannak lelkitársi barátságok. Ez is egy ilyen. 

 

Vonalasan Modernül Inspiráló Kolléganő végtelenül környezettudatos és az egészséges étkezés híve. Olyannyira, hogy otthon nem is használ olajat a konyhában. Ha valamit sütni szeretne, átmegy az anyósához, mert az nem otthon van és ott lehet olajjal sütni.

 

 

Az új oktató borzas fejjel, kávéval a kezében, húsz perces késéssel megérkezett a posztgraduális képzésre, lepakolta a cuccait, megkérdezte a hallgatóktól, hogy hol van a WC, majd mikor nem találta, visszajött, hogy valaki kísérje el oda. 

A. mesél

 

Bírónő mesél: - Egyik nap otthon ítéletet diktáltam, előttem az asztalon kiterítve az ügyiratok, épp azt mondtam diktafonba, hogy az apa egy baltával a kezében kergette az anyát körbe a konyhában, amikor megjelent a kislányom az ebédlő ajtajában és megkérdezte, hogy most mesét mondok-e, mert akkor hozza a babáját és leülnek hallgatni.

busszal elhaladva egy rácsos kerítés mellett

 

Gyerek: - Ez egy börtön?
Apuka: - Nem, ez az állatorvosi egyetem.

Áca mesél

 

Áca: - Bárhova is költözöm, az 5-ös busz visz mindenhova. Kéthónapos Borókával is az 5-ös busz költöztetett minket, az új lakásba is az 5-ös busz vitt minket, oviba is, munkába is, az új és az új és az új munkahelyre is, Pasarétre is. Mint egy jó nagynéni vagy nagymama. Ilyen ez az 5-ös busz.

andrássy réka: gyerekszáj rovat...

 

- Anya! Miért öregszünk meg?

- Mert elfárad a testünk.

- Miért fárad el?

- Talán azért, mert nem jól szeretünk.

- Hogyan kell jól szeretni?

- Magam sem tudom, csak sejtem.

- Szerintem Te jól csinálod.

- Gondolod?

- Igen. De Messzi mama nem jól csinálja, mert mikor Messzi papa kér valamit tőle, akkor Messzi mama mindig sóhajt egyet és felnéz az égre. Látszik, hogy fárad a szeretetben. 

- Tudod, Messzi mama nagyon régóta szereti már Messzi papát.

- Igen, de Te is régóta szeretsz engem. Már hat éve! És soha nem sóhajtasz, ha kérek valamit. A múltkor sem sóhajtottál, mikor kiöntöttem a kakaómat és újat kellett csinálnod.

- Mert nagyon szeretlek!

- Na, látod! Te soha nem fogsz megöregedni, ha így folytatod! És ha majd megnövök, akkor cserélünk és én fogok Neked kakaót készíteni és nem fogok hozzá sóhajtani soha. Így aztán egyikőnk sem öregszik meg és örökké fogunk élni.

- Hát jó. De én nemigen szeretem a kakaót.

- Akkor majd kávét kapsz. A kedvenc, pöttyös bögrédbe.

- Az jó lesz. 

- Na, ezt megbeszéltük.

jana stanfield

 

“I cannot do all the

good the world needs.

But the world needs all

the good that I can do.”

Artist: Natalia Shaloshvili, Ukraine/UK

kányádi sándor: csendes pohárköszöntő újév reggelén

 

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog,

érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre.

Tiszta szívből ezt kívánom!

Szaporodjon ez az ország

emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött,

soha-soha ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyúk…

A többit majd apródonként

megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke,

gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!

renoir-kiállításon

 

Boróka képenként leül a földre és közli, hogy haza akar menni. Áca próbálja tartani benne a lelket, óvatlan pillanatokban csokoládéval tömi és igyekszik játékos feladatokat kitalálni a képekhez, de mindhiába. Boróka már a márványpadlón fekszik alváshoz összegubózva. Végül a nagy tömegben odasodródunk az egyik legharmonikusabb műalkotás elé. Áca Borókához fordul és lelkesen megkérdezi, mi tetszik neki a legjobban a képen? Boróka összeszedi magát, hosszan, komolyan, négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre végig mustrálja a festményt, majd műértői kategorikussággal nyilvánítja ki, hogy semmi. 

kasszazárás

 

Már minden (csillag)jegy elfogyott.

hagyományok

Néha hagyom.

Máskor nem hagyom.

kihívás 2024-re avagy esőtánc helyett hótánc

 

Nyissuk meg a vágyainkat, adjunk szívből másoknak, hozzuk ki a legjobbat magunkból, legyünk egyre lelkesebbek és gyermekibb lelkületűek, hogy jövő karácsonyra még nagyobb pelyhekben hullhasson a hó! 

Mert az ilyeneké a Mennyek országa!

 

 

Bernátnak és Kristófkának a fénykiállítást végigjárva elmeséltem Alice kalandjait Csodaországban és Tükörországban. Miután kb. másfél óra folyamatos mesélés után a végére értünk a kalandoknak, Kristófka megfogta a kezem, hogy meséljek tovább, mintha Alice egy valós személy lenne végeérhetetlen mesékkel, amik soha, de soha nem fejeződnek be. Mondtam neki, hogy Alice-nak csak ez a két története van megírva. Kristófka erre ugyanolyan természetesen, mint az előbb, felszólított, hogy akkor a harmadik történetet találjam ki én. Számára nem volt kérdés, hogy Alice-nak további kalandjai is vannak, és nem zavartatta magát attól a ténytől, hogy ezeket eddig még nem írták le. És nézett rám a kisgyermekek bizalmával és nyugalmával, hogy a felnőttek sosem hagyják abba a mesélést és ő sosem fog kilépni a mesék varázsatmoszférájából. Tulajdonképpen így fejezte ki, hogy nem szeretné, ha ennek az élménynek vége szakadna. 

Alice Tükörország után tiszteletét fogja tenni Fényországban is.

 

Ötéves Kristófka beállt a világító szív mögé, hogy fotózzuk le őt ott, mert ő a Szeretet. 

 

Egy bundába öltözött, jó megjelenésű nő magassarkúban tolt egy fogyatékos kislányt babakocsin az aluljáróban. A kislány ugyanolyan szépen felöltöztetve, lábán topánka, hajában masni, fejét forgatva hangosan kacagott és tapsolt. Egy hajléktalan férfi a fal mellől nézte őket. Lassan felemelkedett a helyéről, kicsit tétovázott, aztán tiszteletteljesen odalépett a nőhöz és pénzt nyújtott át neki. Minden pénzt, amit aznap koldult. 

közlekedési szabályok

 

Jobbról érkezőké az elsőbbség.
Villamosoké az elsőbbség.
Hölgyeké az elsőbbség.

laurel long: twelve days of christmas

 

 

Az ablakok nappal a külterek tükörképeit verik vissza. 

Este a kivilágított beltereket. 

 

Koldusnő térdepel a földön, haján kendő, messziről áhítatos Madonnának tetszik, két keze finoman összeillesztve a mellkasa előtt, feje lehajtva, félig átlép az időtlenségbe, ahogy az emberek forgatagában mozdulatlan sziluettje fel- és feldereng. Előtte a földön pohár az alamizsnának. A pohár előtt kb. 20 cm-re egy kétszázas csillog a járdán. Nem lép rá senki. Nem veszi észre senki. Nem szedi fel senki. A koldusnő sem.

Térdepel a koldusnő némán, lehajtott fejjel, mozdulatlanul az emberek forgatagában.

hálanaplók

 

Sosem értettem a hálanaplókat, mígnem egyszerre csak berobbant a felismerés, hogy nekem is van hálanaplóm. Csak sosem így hívtam. Még csak kapcsolatot sem éreztem a kettő között. Az én szótáramban a hálanaplót írásnak és festésnek és tanításnak írják és ejtik. Én így értékelem az életet. Én így adok hálát az életért. Egyszerűen meg szeretnék őrizni és tovább szeretnék adni minden csodát, amit a világ az utamba gördít. 

Most már sejteni kezdem, hogy a hálanaplók nagyon sokfélék és formájúak lehetnek. Még az is lehet, hogy néhányak hálanaplójának hangja és íze is van. És lehet, hogy mozog is.

van

 

A lélek akkor várakozik, amikor már minden van. Amikor már a jövő képe kristálytisztán kirajzolódott benne. Amikor már csak egyetlen vágya, hogy megpillanthassa rajta kívüli tükörképét. 

A lélek csak olyanra tud várakozni, ami már van.

akaratológia

 

Ki irányít kit? 

Én az égitesteket vagy az égitestek engem? 

Kinél van az akarat, mely megteremti az együttállásokat?

A teremtés csodája, hogy mindenki behoz valamit a világba és a világ ezt az új impulzust magába olvasztja.

A teremtésben mindenki összefügg mindennel. És viszont. 

A teremtésben mindenki hat mindenre. És viszont. 

Még az is lehet, hogy miattam állnak úgy az égitestek (égitestjeim?), ahogy.

 

A cinke mint egy rúdtáncos, pálcika lábai fogásában ereszkedik a mélybe szédületes forgással spirálozva a lefelé csüngő, kopasz ágakon.

 

Meggyújtotta a gyertyát és csend lett a lelkében.

 

Mekkora a teremtő ereje a szavaknak? Meddig lehet próbálgatni őket? Meddig őrzik meg vágy mivoltukat, piheszerű varázsmozdulatokkal formálva a világot, és mikor változnak hazugságokká, amik visszacsapódnak a falról?

A múlt fal. A jelen vizes agyag. A jövő szélben vándorló dűnesivatag. 

bíróság

 

Nórika szerint ha csak a nyomtatóhoz megyünk, akkor félig megyünk ki a szobából. A múltkor azért csukta be utánam az ajtót, mert azt hitte, hogy teljesen kimentem. 

 

Állunk a földön, valahol a világűrben.

Ég és ég között.

Ég és ég közepett.

vertikális egyensúly

 

Leföldelten

és 

fellelkesülten.

tóth krisztina: a tanítvány

 

Mert minden rím! – ismétlem lelkesülten,
és hangokból szőtt háló a világ,
és e háló ott rezeg mindenütt, csak
füleljetek, ti legyetek a pók!

Hogy ő nem pók: ezt látom az arcán,
és hál’ istennek nem hall hangokat,
gyűlöl viszont, hogy hétfőn tartom az órát,
kilenckor ő még aludni szokott.

Nézzétek, mondom, körben mennyi rím van!
Vegyük itt ezt az imádkozó csatot:
ha ez egy kéz, az az ablak az oltár.
A látvány mélyén mindig ott a vers.

Van, aki látja. Bámulnak a csatra,
ablakkeresztre néznek, jegyzetelnek.
(Kíváncsi volnék, mi kerül a füzetbe.)
Annál a lánynál soha nincs papír.

Mit keres itt? Kellek a kreditekhez?
Kék szeme van, már csak neki beszélek.
Mondom, minden szó hangjegy, és a vers
létünk dalához néma partitúra.

Na, ez így sok. Öt perc van csengetésig,
a szőke lány már diszkréten pakol.
Belelátom a fád médiamunkást,
telefonján a hangfájl most betelt.

Reggel, mesélem, a fürdőbe lépve
döglött kaszáspók feküdt a kövön,
és a járdán egy kifordult esernyő
megkésett rím volt: elázott halott.

A lány nem érti. Tudom, hogy nem érti.
Szünetben aztán mégis odalép,
elé tolom a jelenléti ívet,
befejeztük mára a pókokat.

Azt mondja, várta, hogy majd én, hogy egyszer
megpillantja e titkos szálakat,
csakhogy a világ egyszerűbb. A rímet
mi vetítjük a dolgokba bele.

Felmarkolja a cuccát, de a sálban
megbotlik és a kezébe fogott
könyvtári Sorstalanság lapjai közül
egy régi sorsjegy a padlóra hull.

 

- Ne haragudjatok, nem akartalak beelőzni titeket.

- .... mondta a csigabiga.

 

A szavak felett csak addig van hatalmunk, amíg bennünk formálódnak. 
Ha egyszer kiengedtük őket, onnantól már nekik lesz hatalmuk felettünk.

 

Belép a Főnök az irodába, Duracell Nyuszi felkiált.

Főnök: - Ne haragudj, nem akaratalak megijeszteni.

Duracell Nyuszi: - Jaj, semmi, csak megcsípett a csalán!

Főnök: - A csalán?!

Duracell Nyuszi: - Igen, nézd, itt kikelt egy virágcserépből.

(Főnök közelebb lép, hogy megnézze, mire Duracell Nyuszi megint felkiált.)

Duracell Nyuszi: - Vigyázz, ne lépj oda, még nem söpörtem fel a földet!

Főnök: - A földet?! - közben ránéz az iroda közepén levő földkupacra.

Duracell Nyuszi: - Adtam egy kis friss földet a virágoknak....

 

mesÉL.

 

Kíván(csi)ságlista.

andrás lászló: mikor vége van

Akkor van vége, amikor vége van.

És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.

És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van.

És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.

És nem akkor, amikor valami új elkezdődik, mert attól, hogy vége van, még nem kezdődik el semmi sem.

Vége nem akkor van, amikor szakítanak, otthagynak, összevesznek, elmennek, lelépnek, kirúgnak, kiugranak.

Akkor van vége, amikor vége van.

Amikor vége van, akkor van vége.

Nem akkor van vége, amikor már nincs értelme, mert amikor már nincs értelme, akkor még lehet nagyon sokáig és nagyon rosszul.

Nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert lehet, hogy mikor befejeződik, még egyáltalán nincs vége.

Nem akkor van vége, amikor véget akarnak vetni, mert amikor véget akarnak vetni, akkor még javában tart.

Nem akkor van vége, amikor valami új elkezdődik.

Attól, hogy valami új elkezdődik, még nem lesz vége, mert talán éppen ahhoz kell a valami újnak elkezdődnie, hogy ne legyen vége.

Nem akkor van vége, amikor minden érv a mellett szól, hogy vége van, és nem akkor, amikor ezeket az érveket fel is sorakoztatják.

Akkor van vége, amikor vége van.

Ha szerdán délután háromkor vége lett, attól még lehet, hogy este hatkor, vagy csütörtök reggel ismét úgy érezzük, javában tart, és csak két évvel később, kedden délelőtt tízkor leszünk benne biztosak, de vége nem akkor van, amikor biztosak leszünk benne, hanem amikor vége van.

És lehet, hogy közben még azt hisszük néha, hogy úgy van, mint régen, pedig dehogy.

Mindig úgy van, ahogy most van, most pedig vége van.

Amikor vége van, akkor nehéz.

Ezért van az, hogy egyesek abbahagyják, mielőtt vége lenne, mások viszont továbbcsinálják, amikor már rég vége van.

csendhapci

 

Nórika végtelenül puha jelenség. A tüsszentéseit sosem hallani, csak látni a hangok nélkül kísért mozdulatot, amint kerekded kezeit a szája előtt finoman összeilleszti és vállai alig észrevehetően megemelkednek. Utána mintha mi sem történt volna, gyöngyözgető kacajjal fordul vissza az aktákhoz. Nórikáról minden lelágyulva gördül le. A hapcik is. A lelke olyan, mint egy fonalgombolyaggal játszó, pihepuha, doromboló perzsacica, aki ruganyos, valamennyi zajt elnyelő léptekkel oson át a szobában szanaszéjjel heverő aktakupacok között.

 

kinek szól a vonatfütty?

 

Zsófika sínek mellett lakik egy panelrengetegben. Vonatvezető haverjai mindig hangosan dudálnak neki, ha a mozdonnyal elhaladnak a háza melletti töltésen. Ez általában este 11h után szokott bekövetkezni. Zsófika örül, hogy a ház lakói nem tudják, hogy az a vonatfütty neki szól. Ilyenkor kifejezetten szereti a lakótelepi inkognitó védelmét. 

 







Áca: - Egyre inkább megkérdőjelezem önazonos létünket. Kik vagyunk egyáltalán? Ugyanazok, akiknek megszülettünk? Aligha. Hétévente kicserélődnek a sejtjeink, megváltoznak a nézőpontjainak, mások lesznek a gondolataink. Nincs, ami állandó lenne bennünk.
Én: - Szerintem egyszerre vagyunk ugyanazok és folyamatosan változók. Én ezt úgy tudom elképzelni, mint a rózsát - rózsateát kortyolgattam épp. - Magként indul, szárba szökken, bimbózik, virágzik, elhullajtja a szirmait, a következő évben új ágakat, leveleket, rügyeket hoz és így tovább. Napról napra más és más. De mégis ugyanaz a rózsa, ugyanaz a szár, ugyanaz a mag. Mindannyian olyanok vagyunk, mint a virágok egy hatalmas virágoskertben. Van egy lényegünk, ami nem változik meg sosem. Amiről tudjuk, hogy ez az a rózsa, és nem másik, bármit is látunk belőle.
Áca: - És vannak virágok, amik szárba szökkennek, vannak, amik pazarul virágzanak, vannak, amik letörnek és vannak, amik magként megrekedve sosem hajtanak ki a földből.

Amiként kezdtem, végig az maradtam.

Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.

Mint a fegyenc, ki visszatérve

falujába, továbbra is csak hallgat,

szótlanul űl pohár bora előtt.

(Pilinszky János: Amiként kezdtem)

 

Angolosan új szobatárs: - Nem nagyon értek ezekhez a mai kütyükhöz. A telefonomon átállítottam valamit a múltkor, azóta, ha forgalomban bekapcsolom a bluetooth-t, a kocsimban megszólalnak a szomszédos forgalmi sávokban hajtó autósok telefonbeszélgetései. 

 

 

Angolosan új szobatárs: - Az adatvédelmi incidensekről szóló előadás után elgondolkoztam a kisebb jelentőségű adatvédelmi incidensekről. Egyből el is neveztem őket adatvédelmi incifincidenseknek. 

lelkek találkozása

 

Mi ez a mélység?

Mi ez a kétség?

Mi ez a végtelen összeértség?

 

(Sz)árnyalni.

 

 

Miért, hogy minden újjászületés halált kíván?

Miért, hogy olykor olyan cefetül nehéz meghalni?

Miért, hogy akkor a legnehezebb meghalni, 

amikor élni is a legnehezebb volt?

Miért nem tud belenyugodni a lélek a teljesség hiányába?

jólesik

 

Néha jólesik, 

ha esik,

ha elesik,

ha leesik,

ha megesik.

Néha jó mind e sikk.

Ha jólesik.

 

Áll a szakadék szélén, és várja, 

hogy kinyíljanak lelke mélységei. 

Szeretne egybeesni önmagával. 

Nincs félelmetesebb a 

nem nyíló szakadék szélénél. 

 

Csillagos éjjelen nyúl suhan által.

Ne kérdd, hova fut: a szíve szárnyal.

átmenetek (mindig az utolsó)

 

Hogy lehet a csenddel átírni éveket,

összemaszatolni a szent emlékeket, 

kérdőjelet vésni a mondat végére 

és billegve hagyni egy életegészre?

Nem lehet kitépni,

nem lehet megélni, 

nem lehet keresni,

nem lehet remélni,

nem lehet szeretni és 

nem lehet utálni,

nem lehet ő lenni,

nem lehet várni, 

nem lehet maradni,

nem lehet menni, 

nem lehet akarni,

nem lehet tenni,

nem lehet fájni,

nem lehet hívni,

nem lehet százszínű szemébe nézni.

Nem lehet lenni, ki előtte voltam.

Nem lehet élni, sem eltűnni holtan. 

domonkos jolán: hajnalhasadás

 

Földre száll egy angyal,

fényruhája lángol,

felkelő nap szélén

tűzparázson táncol.

Minden mozdulata

szenvedélyes élet,

hajnalhasadással

ébred a természet.

Forrás: www.poet.hu - versek