megérintene az ősz, ha hagynám, mert hiszen ez is csak egy döntés ha lelkem nem lenne terhes a sok kötelességtől. kinézek az ablakon: a fellegek, az ágak, a járda hívogatóan pisszegnek: gyere ki. az ablakon belül viszont a konyha követelőzik: mosogasd el az edényeimet és söpörd fel a morzsákat, a fürdőszoba fülsértően sipít: pucold ki a wc-t és suvickold fel a csempét, a fürdőszobán belül a szennyeskosár így rimánkodik: szabadnapot kérek, a nappaliban felállított vasalódeszka pedig tárgyilagosan megjegyzi: gyűlnek a vasalatlan ruhahalmok.... és a benti zsivajtól valahogy nem hallom az eget szelő madarak csicsergését, sem a kósza darazsak döngicsélését. egyedül a kocsik zaja szűrődik be az ablakon keresztül: meg kellene már szerezni azt a jogsit.
és szokásomhoz híven beleesem abba a hibába, hogy ahelyett, hogy az élet valamelyik területén hasznossá tenném magam, a gép előtt ülök és elképzelem, milyen lenne, ha... erre mondják, hogy elméleti ember, vagy mégsem, azt hiszem a lusta, hanyag melléknevek közelebb állnak a valósághoz... és még ez sem késztet cselekvésre.
