Reggel hétkor egy tucat kéményseprővel társalogtam, a belváros ébredő sikátoraiban meg egy utcaseprő integetett már jó előre, nehogy belelépjek a kutyasz*rba. Szerencsés napnak nézek elébe.

"... van az engedelmességben valami titkos erő, amely könnyűvé szokta tenni még a kivihetetlennek látszó feladatokat is."

 (Avilai Szent Teréz: A belső várkastély)

 

bíróság

Supermario: - Hihetetlen, hogy panasznapozni szeretnél! Erre a helyre lasszóval sem tudnak embert fogni. Egyszer két órára kellett csak helyettesíteni engem, de a fogalmazó, akit beosztottak, fogta magát és inkább hazament.

Elkezdem hivatalossá tenni panasznapi működésemet:

Én: - Milyen feltétele van annak, hogy besegíthessek a panaszirodán?

Csopvez: - (tágra nyílt szemmel, lassan, artikulálva) Olyan kérdést tettél most fel, amire még nem volt példa.

iroda

Zs: - Egyszer véletlenül elvállatunk egy pro bono ügyet, és legnagyobb meglepetésünkre mi lettünk az év pro bono irodája.

iroda

Főnök: - Tehát a jogi szeretetszolgálatból elmentél panasznapozni... Tudod mit? Majd szervezünk itt, nálunk egy pro bono praxist, és berakunk téged oda!

Egy élet kevés lenne leírni egy életet.

Csak feszes árnyéka kúszott fel az állványzaton.

ezek tényleg azt akarják, hogy bűntudatom legyen

Ez a megjegyzés fogadott, amikor leiratkoztam egy levelezési listáról:

 Végleges leiratkozás 

Végelegesen leiratkoztál és nem fogsz kapni soha többet semmilyen praktikus információt és egészséged megőrzését támogató kedvezményes ajánlatot tőlünk.