2019. december 23.
reményik sándor: józsef, az ács, Istennel beszél
Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte?... mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ,. s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja...
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.
2019. december 21.
bella istván: karácsonyesti vers (részlet)
"Istennel játszom. Már mióta
játszik az Isten velem.
Karácsony este van. Ezer év óta.
Ülünk egy csöndes szegleten
valamelyik világ zugában.
Játszom Istennel s ő velem. (...)"
játszik az Isten velem.
Karácsony este van. Ezer év óta.
Ülünk egy csöndes szegleten
valamelyik világ zugában.
Játszom Istennel s ő velem. (...)"
2019. december 15.
Vettem három angyalkát karácsonyra. Megkértem anyukámat, válassza ki közülük, amelyik a legjobban tetszik neki, mert az lesz az övé. Láttam rajta, hogy minden igyekezetével azon volt, hogy kitalálja, melyik angyalka az, amelyik - nem neki, hanem - nekem tetszik a legjobban, őrizkedve attól, nehogy véletlenül azt válassza. Én pedig - már ismerve a logikáját - eközben próbáltam aláásni a stratégiát, és kideríteni, melyik az, amelyik neki áll legközelebb a szívéhez, és abba az irányba terelgetni őt. Végül, sok erőösszemérés végeztével kiválasztotta a kedvencemet. Boldognak tűnt vele. Ezért én is az voltam.
Anyukámmal csak olyan dolgokon szoktunk veszekedni, amikor a saját rovásunkra akarunk jót a másiknak, és az nem áll kötélnek, vagy gyanús, hogy átlát a szitán.
Ettől nagyobb tragédiák sehol se történjenek. Tényleg ne.
Ezt kívánom karácsonyra mindenkinek.
2019. december 8.
a szerelem vak....
Segítettem Joe-nak összesíteni a randik eredményeit. Ma többen jelezték, hogy olyanoktól kaptak e-mailt, akikre biztosan nemet írtak. Joe megjegyezte, hogy ezt a Cupido szerepet még gyakorolnom kell.
párbeszéd a trolin
Kisgyerek: - Én nem veszem fel a kesztyűt!
Egy anyuka odaszól a gyerek anyukájának: - Vigyázz, nehogy kihívják a gyámhatóságot!
A. mesél
Tegnap reklamáltam a gyógyszertárban, majd kértem a panaszkönyvet és egy Algoflex rapid ultrát.
2019. december 1.
biztos jele annak, hogy túl sok volt a jóga...
Beléptem a szobájába, ahol dúsan zöldellő, hatalmas levelű virágok álltak a földön, az ablakban, lógtak le a falról, bármerre néztem, élet vett körül, mire megállapítottam magamban, hogy jól működik a szívcsakrája.
kányádi sándor: élet a mélyben
Azért, mert idefenn
Dermesztő tél havaz,
S rajtunk szeszélyeit,
Zsarnok szeszélyeit
Tölti -- csitt, semmi az,
A mélyben szent és örök a tavasz.
A fák lombja hová lett?
Elhalt, elfeketült?
Csitt, szunnyad új rügyekben,
Csupán beljebb került,
Beljebb az anyafába.
Erősb várba és nagyobb biztonságba.
A rét virágai,
Mezők pompája hol?
Csitt, csak alább süllyedt,
Ott szunnyad valahol
A néma, ős gyökérben:
Örök nyárban és örök erősségben.
Azért, mivel a Csend
Oly dermedt, hangtalan,
Csitt, Isten tudja csak,
Mennyi örvénye van!
S aki tanult a viharokkal bánni,
A csendet nem tudja megzabolázni.
Szín, illat, álom,
Rajongás: hová lettek?
Csitt, élnek mind,
A mélybe menekedtek!
A mélybe ás, aki aranyat ás
S a mélyből jön minden megújulás.
Mivel szorított az idő, sebtiben összedobtam valami ebédet, aztán nekiültem, hogy elfogyasszam. Nem nézett ki túl jól. Határozottan nem.... Bizonytalanul keresztet vetettem, hogy mégiscsak elimádkozzam az édes Jézus, légy vendégemet, de végül inkább szóltam Neki, hogy ha jót akar magának, akkor máshoz menjen ebédelni.
A. mesél
"A hétvégi buliban találkoztam egy sráccal, aki egyidejűleg jár pszichológushoz, mentálhigiénés szakemberhez, coach-hoz és pszichodrámára. Két mondat után kiventilálta nekem az életét. Szerintem ő már másfajta beszélgetésekre nemigen képes."
2019. november 6.
2019. november 4.
útközben - hobbit(-)lak
Olyan volt, mint egy nagyra nőtt hobbit munkás overálban. Az az érzésem volt, hogy nem tud elégszer felbukkanni ahhoz, hogy természetesen tudjam kezelni a jelenlétét. Egy dolog szavak nélkül is biztossá vált: G. nem a normális gondolkozás szerinti jelenség. Nem is szólt senkihez, csak mosolyogva nyugtázta a jelenlétünket, és csendben tett-vett a saját házában, mint egy kísértet: szerelt, befűtött, ebédelt. De legtöbbször csak elsétált közöttünk.
De ha még csak ő lett volna! De ott voltak a csendmeditációsok is! Ők meg szótlanul, lelassított léptekkel jártak-keltek a házban sálakba burkolózva vagy kicsi bögrével a kezükben, reggel pedig mozdulatlanul beálltak a kert egy-egy pontjára, ahol egymástól jó tíz-húsz méterre, egyenesen, pokrócokba bábozódva bámultak maguk elé a sárgán hullongó levelek között.
Magunkban persze jót szórakoztunk azon, milyen fura emberek is mászkálnak körülöttünk!
Második nap délután aztán Útközbenszandra kitalálta, hogy lépésmeditációban járjuk be a telket: a végtelenségig lelassított léptekkel, némán haladtunk egymás után libasorban a kertben. És mikor így elindultunk, lépdelt velünk szembe G. a hobbit hajával, munkásruhában, szótlanul billegetve a fejét.
Ennél a találkozásnál valami megpattant bennem. Azt hiszem, egy pillanatra kívül helyezkedtem téren és időn, és valami külső nézőpontból láttam rá a kertre és magunkra és G-re. És majdnem hangosan felnevettem. Ekkor már nem őt mondtam volna furának, hanem magunkat. Vagy mindannyiunkat. Sok kicsi ember, aki próbálja komolyan venni magát. Komolyan tenni valamit, amiben hisz, miközben kívülről rettenetesen komikus minden ténykedése, ruhája, mozdulata. Komikus, magányos, esetlen és a végtelenségig szeretni való.
Azt hiszem, egy pillanatra úgy láttam magunkat, ahogy az Isten láthat minket.
Annácskával Gestalt-coachingoltunk: saját magát kellett coacholnia, egyszer a "coach székben" ülve, máskor a "coachee helyén", váltogatva oda-vissza a szerepeket. Nagyon lelkesen és bátran vetette bele magát a feladatba, hozta a széket, pattant egyik helyről a másikra, még a gyertyát gyújtogató, kíváncsiskodva föl-le járkáló pincérek sem zavarták. A végén hulla fáradtan lezárta az ülést, visszavitte a széket a helyére, és megbeszéltük a tapasztalatait. Többek között megkérdeztem, mi volt nehéz számára a feladatban?
Annácska: - (kimerülten, nevetve) Minden....
Én: - (...) És mi volt könnyű a feladatban?
Annácska: - (határozottan) A szék.
A kiállítás közepén odasúgtam Ácának, hogy van nálam Korpovit keksz, ha kiértünk, adok. Áca határozottan odasúgta nekem, hogy múzeum ide vagy oda, csúsztassak egy darabot a kezébe, mert éhen hal, és a bekamerázott terem közepén egérke módjára elmajszolta a kekszemet.
Ahogy kiértünk a levegőre, fellelkesült, hogy megmutat nekem egy remek éttermet az Erzsébet híd lábánál. Korgó gyomorral vettük lefelé a lépcsőket és a kikövezett utakat. Az étteremben lehuppantunk egy asztalkához, de azon nyomban huppantunk is fel, amikor megláttuk az árakat. Mondtuk, sebaj, elindulunk visszafelé, útközben majd csak találunk valamit! Irány a Francia Intézet!
Gondoltuk, megvárjuk a villamost. Már vagy fél órája beszélgettünk a megállóban, amikor gyanús lett, hogy egy villamos sem közlekedik. Elkezdtünk az Erzsébet hídtól begyalogolni a Lánchídig, közben már kopogott a szemünk az éhségtől. A Francia Intézethez érve kiszemeltünk egy asztalt a teraszon, ledobtuk a cókmókokat, kezdtük nézegetni a menüt. Ekkor jött a pincér, hogy fél óra múlva zárnak, mert rendezvény lesz, már nem vesznek fel új rendelést. Mit volt mit tenni, szedelőzködtünk, caplattunk tovább.
A Margit hídhoz közeledve megpillantottunk egy üres asztalkát, nyomban elfoglaltuk, csentünk két étlapot, és kinéztük az ebédünket. Ekkor már 14-15h felé járhatott. Ugyanebben a pillanatban mellénk toppant a pincér, hogy közölje, hogy a vendégek nagy számára tekintettel, kb. 3/4-1 órát kell várni az ételre.
Végül egy ürességtől kongó vegán étteremben kötöttünk ki. Étel - bármi is volt az - ennyire jól mindkettőnknek régen esett.
2019. október 23.
2019. október 22.
Áca mesél
Ma megkaptam az első megrendelésemet: egy bivalyt kell festenem a kozmetikusom western hatású szalonjába.
2019. október 20.
(Megérkeztünk a hétvégi szálláshelyünkre, kicsomagoltunk, lementünk a közös vacsorához.)
Túrapajtás: - (naturista leányzónak) Az előbb mondottak után már érdekel, hogy mi az, amit nem meztelenül szoktál csinálni?
Naturista leányzó: - Csak a természetes dolgokat csinálom meztelenül, mint a szaunázás, a lakásban tartózkodás, alvás. Viszont képzeljétek, most, ahogy kipakoltam, döbbentem rá, hogy elfelejtettem pizsamát hozni. Még szerencse, hogy egyedül vagyok a szobámban a franciaágyon!
(Megérkezik egy lány.)
Megérkezett lány: - (Naturista leányzóhoz) Szia, a recepción mondták, hogy én leszek a szobatársad, együtt fogunk aludni. Csak a kulcsot szeretném elkérni, hogy kipakolhassak a szobában.
Naturista leányzó: - Ööööö.... Oké....
2019. október 14.
Kislány lehajol egy madártollért a sétányom. Elhaladtomban megdicsérem, milyen szépet talált. Kis kezével szótlanul nyújtja felém. Megállok, finoman átveszem, elkezdjük együtt csodálni. Visszaadom a markába, odasúgom neki, hogy vigye oda a nagyszüleihez, akik már várták a babakocsi mellett. Megindul a nagyszülők felé, de félúton tétován megáll, visszafordul, és újra nyújtja nekem a tollat. Lehajolok hozzá, megköszönöm, majd kicsit határozottabban nógatom, hogy menjen oda a mamához, papához, vigye haza velük, amit talált. A kislány erre egyik kezével megfogja a tollat, másik kezével a kezemet, és a maga szótlan kis módján megindul a tollal és velem a nagyszülők felé. Hazaviszi, amit talált.
Pincér: - Milyen teát hozhatok a hölgyeknek?
Annácska és Én: - (mivel későre járt már, olyan teát kerestünk, ami után lehet aludni) Borsmentát.
Pincér: - Simát vagy jázminosat?
Annácska és Én: - Kipróbáljuk a jázminosat.
(Majd a pincér kihozta a beáztatott jázminos zöld teákat.)
*
(Következő héten)
Pincér: - És a hölgynek mit hozhatok?
Én: - Egy borsmenta teát kérnék.
Pincér: - Borsmenta nem biztos, hogy van. Ha nincsen, milyen tea jöhet szóba?
Én: - Ööö.... Akkor nekem is egy narancsos fahéjas.
(Pincér visszajön a teákkal.)
Pincér: - (büszkén) Megnéztem, és jól emlékeztem: nem volt borsmenta, csak sima menta, meg fodormenta, ezért a narancsos fahéjasat hoztam helyette.
2019. október 7.
2019. szeptember 30.
útközben - gondolat a jógáról
Aki szőrén ülte meg a lovat: - Jóga után nemcsak a testemnek, de a lelkemnek is izomláza van.
2019. szeptember 28.
útközben - eddig a mondatig is el kellett jutni
Ma egy idegen férfi szterccs nadrágjában jógáztam egy lovon.
2019. szeptember 8.
kányádi sándor: szeptember
A nyár bedobta rózsakoszorúját
múlt este a nyílt ablakon.
Dalolt. Hajába gaz volt, hervadó háncs,
pár sárguló levél-rongy, kúsza bogáncs,
ment és siratta a bús fuvalom.
múlt este a nyílt ablakon.
Dalolt. Hajába gaz volt, hervadó háncs,
pár sárguló levél-rongy, kúsza bogáncs,
ment és siratta a bús fuvalom.
Valami történt… Künn a kihülő ég
hideg könyűktől feketült,
egy idegen jött, fázva és setéten,
cselédlámpással reszkető kezében
és nesztelen egy üres székre ült.
hideg könyűktől feketült,
egy idegen jött, fázva és setéten,
cselédlámpással reszkető kezében
és nesztelen egy üres székre ült.
2019. augusztus 26.
útközben - szél lány
Szél lány befizetett egy jógatáborba, hogy ott egy percet se jógázzon. Csak reggelizzen. Reggeliknél segített az előkészületekben, barátságosan elcsevegett mindenkivel, aztán, mintha ott sem lett volna, nyoma veszett. Elnyelte Rovinj forgataga és az Adria. Így történt ez minden reggel egy héten keresztül.
útközben - naplementés kajaktúra
Amikor a naplementés kajaktúrára jelentkeztem, még nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy 6,2 km-et fogunk evezni a nyílt tengeren. De hátra néztem, és Péter ült mögöttem. És Péter azt mondta, hogy ne féljek.
Akinek pedig Péter mondja, hogy ne féljen, annak valóban nincsen félni valója.
útközben - a kert
Első ránézésre egy gazos, hangyákkal és szúnyogokkal teli dzsumbujnak tűnt. Majd napról napra, ahogy nyílt ki a lelkünk, a kert is úgy öltött új és új formát. Az utcai kiskapun belépve zsálya és korzikai menta, bentebb rozmaring és levendula balzsamosan hívogató illata fogadott. A hangyák egy szigorúan kitaposott mini országúton közlekedtek. Egy szöcske rendszeresen a jógamatracomon sütkérezett, a border collie pedig otthonosan telepedett le a reggeliző asztal lábánál. A belső szentély formálódásával a kert is egy élő, zsongó templommá alakult át.
Varázskertté.
Gyógykertté.
Meleg öleléssé.
Test és lélek sebeinek gyógyírjává.
útközben - búcsúzás az esti tengerparton
Szél lánnyal ülünk este a rovinji tengerparton, mellette fél zacskó mogyorós chips. Lassan szívja a cigijét, közben mértékkel kortyolgat a dobozos sörből. Elmondja, hogy imádja figyelni az elhaladó embereket, hallgatni, milyen nyelveken beszélnek. Régóta próbálja megfesteni a lámpák fényét a vízen, de még nem sikerült neki. A buszon idefelé lejegyezte, hogy mindennek az árnyéka fekete. Az éjszakai tenger szerinte olyan fekete, sűrű és gömbölyűen hullámzó, már-már kézzel fogható, mint a higany.
Tündérbarátnőm mesél
A nyaralásom nem hozta meg a várva várt boldogságot, de ennek ellenére minden nagyon jól alakul: már egy hete egy ágyban fekszem egy horvát lánnyal, és egy ismeretlen román hapsi alszik kint a kanapémon.
2019. augusztus 7.
illyés gyula: óda a törvényhozóhoz
(a jubiláló Tersánszkynak)
Úgy volna jó a törvény, úgy egyforma hatályú,
ha akként gyártódnánk, mi emberek,
akár a vályog, mit a vályu
billiószám is egyformára vet.
De hát ezt nem lehet
Ahány szív, annyi akarat.
S rég nem vagyunk
csupán agyag s anyag!
Pontos leszek, mint mindig az iró,
ha a tudós költ s a biró.
Ez a mi új dalunk.
Törvényt, de elevent, tehát,
hogy ne csapódjunk folyton össze,
hogy részlet-igazát
kiki illessze a közösbe,
úgy mégis: emberek maradjunk,
ne vályog-vályú sarává meredjünk;
atomok, atom magvakként kerengjünk;
helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk.
A lét tegyen rendet, ne a halál!
Jogot tehát az árnyalatnak,
melyben a holnap rajza áll
s a kivételnek
mely holnapra talán szabály;
jogot – hogy hadd kisérletezzék –
a költőnek, a legfőbb kutatónak.
Mert semmivel nem kell nagyobb tehetség
s buzgalom meglelni a rák
ellenszerét,
gépbe fogni az atom erejét,
röpülni világűrön át,
mint megmutatni, amit a jövő
a szívben érlel,
mint fölfedni ibolyántúli fénnyel,
mi lesz holnap kötelező
közöttünk, emberek;
mi az, mi idegünkben közeleg!
Évmilliárdok távolából
évmilliárdok távolába.
Jogot a boncolóknak,
A kűlszin-, a fölhám-, a látszat-rombolóknak,
Kik elválasztva percenként a rosszat
a jótól,
valamit folyvást rendbehoznak,
percenként fölmutatva, hogy mikortól
gyilkos a gyilkos,
tolvaj a tolvaj,
torz már a szép,
szép az imént torz
a hős: pribék,
s ki az, aki elől megy –
mert nincs szabadjegy
jól haladni a korral;
mert van, amikor – hány a példa! –
a néma szólal,
az iszkol, aki űz,
makulátlan a céda,
mocskos a szűz.
Nem minden alkotó ilyen, de
én őket, az így működőket,
a haladókat, s harcolókat
vallom – a terep-fölverőket –
példaképül! A holnap
felé ők jelzik az irányt!
Előttük jár, fönnen libegve
Hamlet, Karenin Anna, Bánk,
-- megannyi tiszta láng!
A homályt-üző ős Világ
nő, ha ők szólnak.
Üdvözlet, s hála hát
a törvény – és a fény – hozóknak,
kik – hol máglyán, hol gúnykacajon át –
-- s elbukva is! – előretörnek
tán nem is tudva hova s miért.
Így mondjunk hálát Tersánszky Jenőnek,
mi, akik látjuk, hova ért.
Az igazért.
Fütyülj, tovább, kéthangon, Mester! Építsd
hordozható csónakjaidat, törd fejed
ős-sípon, új bicikli-féken – szépítsd,
javítsd, akkor is, ha nem kell,
a részletet,
te, teljes ember!
ne pihentesd se karodat, se agyadat, se szádat,
dolgozz soká még és vigadj
s ne is tudd, -- akárcsak a század –
ki vagy!
2019. július 21.
2019. július 13.
2019. július 11.
halmai tamás: életet adó
Harapj belőle: lédús a tavasz!
Nincs tétova rügy, csak vak türelem.
Kavicsból is
fióka kel ki
tenyeredben.
2019. július 10.
perspektívaváltás
Annácskával folytatott újabb ülés előtt úgy képzeltem, hogy a hivatás az valami, amit belülről kell érezni. De nagyon. Ellenállhatatlanul. Valami belső hang, ami tűpontosan megmondja, merre kell menni. Aztán megértettem, hogy a hivatásunkat nem mi artikuláljuk. A hivatás: hívás. Nem belülről. Kívülről. Csak rezonálunk rá, ha a közelében vagyunk és meghalljuk a hangját.
Annácska: - Ez a két kép festi le leginkább jelenlegi helyzetemet. Az első, ahogy minden nyomorom ellenére, megtépázva, de helyt állok a világban. A második, ahogy minden belső zivatar dacára erősen tartom magam, mint az a tigris a dzsungelben.
Én: - Tehát akkor az első kép a külső, a második a belső világodat mutatja... Feltűnt, hogy a lelkivilágod bemutatásához egy természeti képet választottál!? Nekem most, hogy ezekről a képekről beszéltél, esett le, hogy a belső tulajdonságaink összességére a magyar nyelv azt mondja, hogy ilyen, meg olyan a természetünk! Milyen gyönyörű is, ahogy erre most önkéntelenül ráéreztél!
2019. július 9.
Elindultunk land artot művelni. A bokáig érő sár, derékig érő csalán és egy halom szúnyog közepette megtett, tetemesebb útszakasz után a csapatvezető bevallotta, hogy eltévedtünk. Ezt követően találomra előre haladva egy véletlenül útba eső kukoricatáblánál és magaslesnél ihletődtünk, majd a napon szénné égve elindultunk a tóhoz, ahova végül nem értünk el, mert a csapatvezető ismét eltévedt. A csapat fele rákvörössé sült, az egyik csapattagot pedig útközben megtámadta egy kutya. Azt hiszem, a Jóisten sem rója fel, hogy a dombtetőre épített magántemplom hűsébe érve a csapatvezető lerogyott az oltár melletti székre és sört bontott.
2019. június 28.
Mondták coachingon, hogy a saját problémáink visszaköszönnek majd a coacholásnál is, így lehetőleg ne olyan ügyféllel kezdjük, akinek a mienkhez hasonló elakadása van.
Jelenleg úgy érzem, nincsen olyan ügyfél, aki olyan problémát tudna felmutatni, ami nekem ne lenne, úgyhogy a vizsga sikeres teljesítése érdekében ezt az instrukciót elengedtem.
2019. június 20.
2019. június 15.
a válasz előbb vagy utóbb megszüli a kérdését
Anyu: - Ha esetleg megkérné a kezedet, tudod, hogy a válasz egy hatalmas: IGEN!
Jégkirálynő unokahúgom: - Úgysem fogja megkérni soha....
Anyu: - Dehogynem, és akkor egy nagyon határozott IGEN-t kell mondanod!
Én: - ... De akkor is mondhatsz igent, ha nem kérdezi. Napjában háromszor is elmondhatod neki, hogy: IGEN, IGEN, IGEN! Előbb vagy utóbb majd csak megérti!
2019. június 10.
fantom eredetű várakozások
avagy a hiány olykor van annyira erős, mint a bőség
Vannak időszakok, amikor bárki, bárhova hív, csak hosszas mérlegelés után válaszolsz, ráérsz-e, nem érsz-e rá, hova tudod besuvasztani a naptáradban, péntek, nem, az nem jó, inkább jövő hét hétfő, de mégis jobb, ha kedd. Pedig a naptárad üres. Egyszerűen csak érzed, hogy valami (valaki), ami még nincsen, rangsorban fontosabb nála. Egyszerűen csak várod, és ebben az ördög tudja, honnan jött várakozásban (elszigetelődésben) tartasz fenn számára minden helyet és percet és órát és érzést és gondolatot, holott nem következik okszerűen semmilyen tevőleges vagy elmulasztott előzményből.
2019. június 5.
sima istván: az ősi porta
Nem őrzi kerítés már az öreg portát
Összedőlt miután bevégezte dolgát
Egy zárt, faragott kapu áll őrt még magában
Bár teremtett lélek sem lakik már a házban
Az öregek meghaltak, a fiatalja elment
Gyom verte fel mára a virágoskertet
Nem sírül be szekér a ház udvarára
Az ólban nincsen jószág, nincs szükség szénára!
A megüresült udor egerek tanyája
Korhadó ajtaját szél csapkodja, rázza
Enyészetté válik őseink portája
Mert semmivé lesz mindaz, minek nincs gazdája
Összedőlt miután bevégezte dolgát
Egy zárt, faragott kapu áll őrt még magában
Bár teremtett lélek sem lakik már a házban
Az öregek meghaltak, a fiatalja elment
Gyom verte fel mára a virágoskertet
Nem sírül be szekér a ház udvarára
Az ólban nincsen jószág, nincs szükség szénára!
A megüresült udor egerek tanyája
Korhadó ajtaját szél csapkodja, rázza
Enyészetté válik őseink portája
Mert semmivé lesz mindaz, minek nincs gazdája
/pasztell: Ősz Zoltán/
2019. június 3.
Ferenc pápa homíliája (Csíksomlyó)
Kedves testvéreim!
Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi
értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként
jövünk, hogy találkozzunk égi Édesanyánkkal és hogy egymásban valódi
testvérekre leljünk. Az Egyház voltaképpen tábori kórházhoz hasonlít.
Ennek mintegy „szentségi” helyei, a kegyhelyek, a hívő nép emlékezetét
őrzik. Ez a nép a szenvedések közepette sem fárad el keresni az élet
vizének a forrását, ahol a remény új erőre kaphat. A kegyhelyek az ünnep
és az ünneplés, a könnyek és az esdeklések helyei. Édesanyánk lábához
járulunk, szinte szavak nélkül, hogy így az ő szemével láthassuk
magunkat, és hogy tekintetével elvezessen Ahhoz, aki «az Út, az Igazság
és az Élet» (Jn 14,6).
Ezt azonban nem akárhogyan tesszük: zarándokok vagyunk.
Ti minden évben, pünkösd szombatján, elzarándokoltok ide, hogy eleget
tegyetek őseitek fogadalmának, megerősödjetek az Istenbe vetett hitben
és a Szűzanya iránti áhítatban, akit ez a fából készült csodálatos
szobor jelenít meg. Ez az évi zarándoklat Erdély öröksége, azonban
egyúttal tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is.
Ezen a zarándoklaton más felekezetek hívei is részt vesznek, és ez a
párbeszéd, az egység és a testvériség jele. Ugyanakkor felhívás az
életté vált hit és a reménnyé lett élet bizonyosságának a
helyreállítására. Zarándokolni azt jelenti, hogy mint nép hazatérünk.
Egy nép, amelynek gazdagsága a számtalan arc, kultúra, nyelv és
hagyomány; Isten hívő szent Népe, amely Máriával együtt zarándokol az Úr
irgalmát énekelve. Ha a Galileai Kánában Mária közbenjárt Jézusnál,
hogy megtegye első csodáját, akkor minden kegyhelyen ő virraszt és ő jár
közben. Nem csak szent Fiánál, hanem mindannyiunknál, hogy ne hagyjuk,
hogy azok a hangok és azok a sebek, amelyek az elkülönülést és a
megosztottságot táplálják, megfosszanak minket a testvériség érzésétől.
Nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú
eseményeit, azonban ezek nem jelenthetnek akadályt vagy ürügyet, hogy
meggátolják a vágyott testvéri együttélést.
Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést, hogy
járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a
mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új
lehetőségekké a közösség érdekében. Azt jelenti: elszakadni a
bizonyosságainktól és a kényelmünktől, egy új földi életnek a
keresésében, amelyet az Úr nekünk akar ajándékozni. A zarándoklat
kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne
féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól.
Zarándokolni azt jelenti, hogy belekerülünk abba a kissé kaotikus
tengerárba, amely a testvériség igazi megtapasztalásává válhat. Így egy
minden helyzetben szolidáris karavánná válunk a jövő építésének
érdekében (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 87).
Zarándoklatunk során ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna (és nem
lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el. Zarándokolni
annyit jelent, hogy hiszünk az Úrban, aki hozzánk jön és közöttünk van,
előmozdítva és ösztönözve a szolidaritást, a testvériséget, a jó utáni
vágyat, az igazságot és az igazságosságot (vö. uo., 71). Jelenti a
küzdelemre való elköteleződést is, hogy azok, akik a tegnap lemaradtak, a
holnap főszereplői lehessenek, viszont a ma főszereplői holnap se
maradjanak hátra. Ez pedig a jövő szálainak kézműves összefonását teszi
szükségessé. Íme, ezért vagyunk itt, hogy közösen mondjuk: Édesanyánk,
taníts meg minket összevarrni a jövőt.
Ez a zarándoklat tekintetünket Máriára és az Isten általi
kiválasztottság titkára irányítja. Mária, ez a Názáretből, Galilea egyik
kis településéről, a Római Birodalom és Izrael perifériájáról származó
lány „igen”-jével képes volt elindítani a gyöngédség forradalmát (vö.
uo., 88). Az Isten általi kiválasztottság titka ez, amely tekintetét a
gyenge felé fordítja, hogy összezavarja az erőseket, és arra ösztönöz
meg bátorít minket, hogy mi is hozzá hasonlóan mondjuk ki az
„igen”-ünket, hogy végigjárjuk a kiengesztelődés ösvényeit.
Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást. Járjunk az úton,
járjunk együtt az úton, és engedjük, hogy az Evangélium legyen az a
kovász, amely képes áthatni mindent és képes megajándékozni népeinket az
üdvösség örömével az egységben és a testvériségben.
2019. május 28.
pilinszky jános: a figyelem megszenteléséről
„Az imádság lelke a figyelem.” Ezzel az egyszerű mondattal kezdi
Simone Weil megragadóan szép tanulmányát a figyelem megszenteléséről.
Majd az imáról rögtön áttérve a tanulásra: „A tanulásnak természetesen
megvan a maga saját haszna; ez azonban csak másodrendű haszon.” Viszont
minden gyakorlat, amit figyelmünk kiművelésére fordítunk, minden esetben
elsőrendű fontosságú.
Imádságnál és tanulásnál más-más módon, de mindig a lélek, a
szellem éber és tiszta figyelme a döntő. „Ha valóban odaadó figyelemmel
igyekszünk megoldani egy geometriai problémát, és egy óra múltával is
ugyanott tartunk, egy másik, titokzatos dimenzióban mégis percről percre
előbbre haladtunk. Anélkül hogy észlelnénk, hogy tudomásul vennénk, a
látszatra hiábavaló törekvés percről percre nagyobb világosságot
támasztott bennünk. Gyümölcsét azonban csak később, az imádságban
nyerjük el. Természetesen erőfeszítésünk a tanulmányok terén is meghozza
egyszer a maga gyümölcsét, mint ráadást, aminek esetleg épp semmi köze a
matematikához.” De hogy az imában elnyerjük figyelmünk jutalmát, afelől
„legkisebb kételyünk se lehet”.
Ha esztendők igyekezete látszatra semmi eredménnyel nem jár, egy
váratlan napon – s talán egészen más forrásból – hirtelen mégis
világosság támad bennünk. „A hiábavaló igyekezet, mellyel az arsi
plébános hosszú és gyötrelmes esztendőkön át küszködött a latinnal, egy
napon gazdag termést hozott számára, s épp a fölismerés világosságát,
mellyel gyónóinak szavai, sőt hallgatása mögé látva, lelkük gyökeréig
hatolt.”
Ez az érem egyik oldala. A másik – s tulajdonképpen ez is az igazi
figyelem műve – a munkánkkal való őszinte, tárgyilagos és alázatos
viszonyunk. Hibáink, olykor talán ostobaságunk józan felismerése és
elemzése az alázat legkitűnőbb
iskolája. „Igen, bizonyos értelemben ostobaságunk látványa még bűneink
beismerésénél is fontosabb. A bűn tudatosításához könnyen egyfajta
kérkedés is párosul. Ha ellenben pillantásunkat egy elrontott iskolai
dolgozatra szegezzük, akkor ellenállhatatlan súllyal kell tudomásul
vennünk, hogy nagyon is közepes lények vagyunk. És ennél nincs
kívánatosabb tanulság számunkra.”
„Ha e két feltételt maradéktalanul teljesítjük” – tehát
figyelmesek és alázatosak vagyunk, s a kis tanulmány először itt üt
szíven –, „úgy a tanulás kétségtelenül éppoly jó út az életszentséghez,
mint bármely másik út.”
De milyen is magának a figyelemnek a természete?
„Legtöbbször a figyelmet holmi izommunkával tévesztik össze. Ha
azt mondjuk: »Most pedig ide figyeljetek!«, láthatjuk hogy a gyerekek
homlokukat ráncolják, visszafojtják lélegzetüket, megfeszítik izmaikat.
Ha két perc múlva számon kérjük tőlük, mire is figyeltek, szót se tudnak
felelni. Egyáltalán semmire se ügyeltek: semmire se figyeltek, csupán
izmaikat tornáztatták.”
A testi munkával szemben a „megfeszített akarat” itt nem sokat
számít. „Csupán a vágyódás táplálhatja figyelmünket, aminek viszont kedv
és öröm kell hogy kísérője legyen. Értelmünk ereje is egyedül az
örömben növekedhet és hozhat gyümölcsöt.” A tanulásnak az öröm a
levegője és lélegzetvétele.
„Húsz perc odaadó figyelem minden fáradság nélkül – többet ér,
mint háromórás homlokráncoló, nekikeseredett szorgalom, mely a
kötelességteljesítés önelégült érzésével jelenti ki: »most aztán
alaposan dolgoztam«.”
De a könnyed, örömteli és odaadó figyelem, ha csak húszperces is,
valójában mégis sokkalta nehezebb. „Van valami a lelkünkben, ami a
valódi figyelemnek sokkalta inkább ellene szegül, mint testünk a
fáradságnak. Ez a valami sokkalta közelebb van a rosszhoz, mint maga a
testünk. Ezért valahányszor valóban figyelmesek vagyunk, egyúttal valami
rosszat is megsemmisítettünk magunkban.”
Odaadással tele figyelem: ez az egyedüli valóságos figyelem. De
ebben benne van az is, hogy a valódi figyelem telve várakozással, hogy
semmiféle türelmetlenség nincs benne. Fölméri a problémát, de sose akar
elébe vágni a megoldásnak. Kívánjuk megoldani a feladatot, minden ízében
tudatosítjuk magunkban és – várunk. Fülelünk a megoldásra.
Akár a szolga, aki „mialatt ura ünnepségbe ment, otthon virraszt és a
kopogtatásra les, hogy azonnal ajtót nyithasson. Akkor az úr e szolgáját
asztalhoz ülteti majd, és maga fogja neki az ételt fölhordani”.
De a figyelem nemcsak az istenszeretetnek lényeges magatartása. A
felebaráti szeretet is ugyanebből az anyagból való. A bajba jutottnak
semmire sincs nagyobb szüksége a
világon, mint „olyan felebarátra, ki képes neki szentelni figyelmét. Ez a
képesség, odafigyelni egy elesettre, nagyon ritka és nagyon nehéz
valami; csaknem csoda; sőt valóságos csoda. Csaknem mindenki, aki azt
hiszi, hogy képes rá, tévedésben él. Az érzelmek melege, a szív
készsége, a részvét – mindez még nem elég.” Ide az kell, de az
elengedhetetlenül, hogy bizonyos pillantásunk legyen az elesettek
számára.
„Ez a pillantás mindenekfelett figyelmes pillantás, amiért is a
lélek tökéletesen kiüríti önmagát, hogy azt a másik lényt, akit szemlél,
úgy, ahogy van, teljes valóságában magába fogadhassa. S az ilyen
pillantásra egyedül az képes, akinek valódi a figyelme.”
Följegyzését a valódi figyelem szerepéről, sorsáról és
küldetéséről Simone Weil a földbe rejtett kincs hasonlatával zárja.
„Érdemes érte mindenünket áruba bocsátanunk, semmit se tartva meg
magunknak, hogy szert tehessünk rá.”
2019. május 27.
Pap a vasárnapi mise végén: - Hogy is mondjam, kedves testvérek, van még itt egy-két bicebócaság az áldozás körül, amiben fejődni szükséges. A kezünket nyújtsuk az ostyáért, és ne a nyelvünket a papra. Az nem méltóságteljes. Ha elindulunk vissza a helyünkre, akkor egyik-másik oldalt haladjunk el. Ha csak megfordulunk a tengelyünk körül, a sor nem fog ketté válni nekünk, mint a Vörös-tenger, és bele fogunk ütközni a mögöttünk állóba. Szóval, testvéreim, csak méltósággal, tartással.
T. mesél
Vasárnapra virradóan Ricikének kiütések keletkeztek a popóján. Be kellett vigyem az ügyeletre, de a futóverseny miatt a fél város le volt zárva. A verseny biztonságát felügyelő rendőrökhöz fordultam segítségért, akik leszögezték, hogy futóverseny ide vagy oda, a gyerek egészsége mindennél előbb való. Pár perces beszélgetés után a keléses fenekű gyerekemmel államfőknek kijáró szirénás felvezetéssel hajtottunk át a tömegek között a gyerekklinikáig. Ez a történet, azt hiszem, be fog kerülni a családi albumba.
2019. május 25.
2019. május 24.
józsef attila: amit szivedbe rejtesz
Freud nyolcvanadik születésnapjára
Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.
A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!
A. mesél
Egy fiatal férfi szállt fel a metróra, rám mosolygott, és udvariasan megkérdezte, leülhet-e mellém. Biccentettem. Féloldalvást sandítva láttam, ahogy mereven, mintegy üdvözült arccal ül az ülésen, gondolatai kifürkészhetetlenek. Valami ritkán tapasztalt jóság lengte körül. Amikor leszálltam, önkéntelen késztetést éreztem arra, hogy elköszönjek. Ő jóságos tekintetével rám nézett, és biztosított róla, hogy küldetése van.
Most sem tudom eldönteni, hogy bolond volt-e vagy ép elméjű, de végig olyan érzésem volt, hogy az Isten ül mellettem. Hazafelé egész úton zakatolt bennem, hogy ha neki küldetése van, akkor, a fenébe is, nekem is össze kell szednem magamat, mert lehet, hogy szükség van még rám.
önfegyelem
Ha a csirkeburger - sült krumpli párossal a fejemben kibírom hazáig, a gyorskaja egyszeriben sajttá és paradicsommá szelídül.
2019. május 16.
2019. május 13.
2019. május 6.
Zuhogó esőben mentünk a trolival, lépésben araszoltunk, feltorlódott a forgalom, az emberek egyre idegesebb pillantásokat vetettek az óráikra. Az egyik megállónál felszállt egy anyuka a kislányával. Ahogy haladtunk előre, a troli végéből a kislány egyszer csak fennhangon, félig rappelve, félig énekelve rákezdett: "és felderül az ég!". Amíg le nem szálltam, ezt énekelte. Hangosan, önfeledten, végtelenített verzióban. Senki nem szólt rá.
2019. május 4.
jogi szeretetszolgálat
Csilluka: - Tegnapi ügyfelem egy vájlingot húzott a fejére. A táskából egyszer csak előhúzta az iratok után. Félt, hogy megtámadják.
Filozofikus harcos kolléga: - Minden pénzt megadtam volna, ha látom a reakciód.
Csilluka: - Minden erőmmel azon voltam, hogy ne kapjak röhögőgörcsöt. A szám elé tettem a kezem és próbáltam összehúzni. Nyakvédője is volt hozzá, spárgával összekötve a tetején. A nyakvédő egy vékony plexiből volt összetákolva. És annak a tetejére húzta a vájlingot. Mindezt egy nagy sporttáskában hozta magával... Visszasírtam a régi szép időket.
2019. április 29.
2019. április 28.
ha már úgyis arra járnak
Van abban azért valami pikantéria, hogy az idegenvezető megmutatja a zarándokút utasainak a pompeii piros lámpás negyedet.
Egyből szabaddá tett nekem egy széket az asztalnál és kérte, hogy foglaljak helyett. Mivel nem hozzá jöttem, és őt korábbról tulajdonképpen csak pár szóváltásból ismertem, kicsit meglepődtem a szívélyességén, de ismerve vehemenciáját, túllendültem a kezdeti zavaron. Elvégre ő is kompetens volt abban a témában, amiről kérdezni szerettem volna.
Újra kifejezte abbéli örömét, hogy benéztem hozzá, és egyből le is csapott a lehetőségre, hogy kicsit ventiláljon nekem az őt nyomasztó teendőkről. Közel negyven percen keresztül ecsetelte szakmai életének minden aktuális felszínét és mélységét. Csak beszélt és beszélt és beszélt, éreztem a hanghullámainak a terjedését a levegőben, ahogy körbejárták az egész szobát, beleértve engem is.
Amikor jeleztem, hogy az idő már nagyon előre haladt, és indulnom kellene, nem győzött hálálkodni a felemelő beszélgetésért, még elkérte a telefonszámomat, majd adott egy puszit és elköszönt tőlem.
Kb. félórával később megcsörrent a telefonom. Ő volt az. Szabadkozott, hogy most, esett le neki, hogy ki is vagyok, biztosított róla, hogy amúgy minden kompetenciám megvan ahhoz, hogy jó mediátor legyek, majd terjengős búcsúzkodása és őszinte kacagások közepette letettük a telefont.
.
2019. április 15.
új hely
Fogyókúrázó kolléga látta, hogy nagyon padlón vagyok, ezért még hazafelé menet visszafordult, beletúrt a zsebébe, ahonnan a szétrongyolódott papírzsepik közül kihalászott egy fundamentás keménycukorkát, és letette elém az asztalra.
Tündérbarátnőm: - Üzenetem érkezett, bocsi, egy pillanatra ránézek a telefonomra. (...) Azt írta, festett egy képet. Ezt majd csak otthon nyitom meg, mert látná, hogy megnéztem, és várná, hogy reagáljak.
(Pár órával később)
Én: - Na, milyen volt a kép?
Tündérbarátnőm: - Inkább átküldöm....
Én: - Ööööö... Mi a címe? ... Várj, ne is válaszolj: arra lennék kíváncsi, hogy te mit mondtál rá?
Tündérbarátnőm: - Hát.... azt, hogy jó rajta az a hajó.... Ugye te látod a hajót?!
Én: - Most, hogy mondod, már többet is...
2019. április 6.
2019. április 3.
élet(v)ez(et)és
Máshogy kinéző tréner mesélte, hogy hallotta már business coaching után a cég folyosóján az alkalmazottakat figyelmeztetni egymást a tanultak gyakorlására:
- Nem kommunikálsz elég asszertíven!
Máshogy kinéző tréner ebből a mondatból kihallotta azt is, amit ők nem. Mindazonáltal értékelte az igyekezetet. Miután leesett, hogy Máshogy kinéző tréner mit hallott ki ebből a mondatból, azóta ez az egyik kedvencem.
2019. március 31.
halmai tamás: mindig jókedvében
– Áldott szerencse, hogy az univerzumot mindig jókedvében találjuk – mondta a mester.
– Csak ritkán keressük – tette hozzá somolyogva.
halmai tamás: boldogtalanság
– Fejetlenség a szívben – mondta a mester, ha a boldogtalanságról kérdezték.
halmai tamás: a fehér jogar
Mikor imádságot költött, a mester kezében fehér jogar volt a toll.
Azzal uralkodott rajta a vers.
halmai tamás: a korholás lehetőségei
– Milyen tökéletes hiba! – dicsérte meg a mester a tanítvány tusrajzán a pacát.
halmai tamás: aki fél
– Aki fél szeretni, előbb-utóbb azon kapja magát, hogy szeret félni – intette a mester a tanítványokat.
halmai tamás: reinkarnáció
– Mester, mi a reinkarnáció titka? – kérdezte egy tanítvány.
– Ezt már kérdezted – mondta a mester. – És mindaddig kérdezni fogod, míg el nem hagyod a kérdéseket. Ez a reinkarnáció titka.
illyés gyula: a reformáció genfi emlékműve előtt
(...)
Ezt küldte ránk
Isten azzal, hogy „napként kimutatta”: |
– mondtam keményen, mint aki magára
támad először is az igazával; (...)
Övék az érdem, kiket sem a máglya
nem riaszthatott vissza, sem a gálya – |
sem harcaik bukása, |
a léptenként fölmeredő „hiába”! |
Látták vagy nem a céljuk, |
azt jól látták, hogy nincs visszafelé út; |
a mult, ahogy füst-vetve összeomlott, |
úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot: |
előre! és ők vállalták e sorsot – (...) |
Végül, ezt mondtam, önvigasztalásképp:
volt bárkié a szándék, |
élet(v)ez(et)és
Kifinomult uralkodónő: - Korábban mindig azt hittem, hogy akkor vagyok jó társalgó, ha folyamatosan érdekes történeteket tudok mesélni és izgalmas témákkal tudom feldobni a beszélgetést. A hétvégén viszont arra jöttem rá, hogy - eddigi elképzeléseimmel ellentétben - az emberek általában pont azoknak a társaságában érzik jól magukat, akik nagyon jókat tudnak kérdezni és érdeklődéssel tudnak figyelni.
élet(v)ez(et)és
Ezoterikus Vénusz lányka: - Jelenleg a számmisztika haladó tanfolyamot végzem.
Motivációs tréner: - És számmisztikusként milyen hatással van rád, hogy a csoportunk létszáma 13?
élet(v)ez(et)és
Máshogy kinéző tréner: - Az arcmimika nem mindig követi le az érzelmeket. Szokott valaki például pókerezni?
(Ezoterikus Vénusz lányka jelentkezik, a csoport egyszerre felnevet, a tréner értetlenül áll.)
Kedvességes lányka: - (a trénerhez) Ez egy kis magyarázatra szorul. Te nem tudhattad, hogy Ezoterikus Vénusz lányka foglalkozása krupié.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)