Ha jól belegondolok, még éltemben nem költöttem annyit arra, hogy pocsékul nézzen ki a hajam, mint az elmúlt öt hónapban. Először csak simán, minden ceremónia nélkül, de annál látványosabban vágtak bele. Vágtak bele de annyira, hogy két nappal később a másik hajszobrásznak, amikor meglátta, az első kérdése volt, hogy fodrász művelte-e azt a borzadályt? Aztán ő is nekilátott. Majd a következő is. Ez utóbbihoz aztán még visszamentem. Egyszer. Végső kétségbeesésemben végül találomra besomfordáltam egy parányi, de annál szimpatikusabb szalonba. És láss csodát! Először fordult elő, hogy nem én választottam fodrászt, hanem a fodrász választott engem. Először fordult elő, hogy mosás előtt szemügyre vették a hajamat. Először fordult elő, hogy leültek velem megbeszélni, hogy mit szeretnék. Először fordult elő, hogy másfél óráig (!), néhol szálanként (!) próbálták meg egységesíteni az összevissza vagdosott tincseket.
Ugyan a sok vágás miatt kb. fele olyan hosszal, de fél év múltán végül mégiscsak rendezett hajkoronával távoztam az üzletből.
