jogi szeretetszolgálat

Zsófika: - (lelkesen) A gombászás olyan, mint a kincskeresés!

új bíróság

Holdkóros kolléganő: - (lelkesen, meggyőződéssel) De hát nem az a fontos, hogy elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk?!

új bíróság

ELLÁtmányfelelős: - (belépve a szobánkba) Neveket nem tudok. Néztem a névtáblátokat, de csak három királylányt találtam.

új bíróság

Én: - Reggel még más ruha volt rajtad.

Holdkóros kolléganő: - Igen. Mindig szoktam hozni váltó ruhát, de képzeld, ma mi történt: át akartam öltözni, és akkor vettem észre, hogy a másik ruhámat otthon felejtettem. Az eredetiben nem maradhattam, mivel ide jövet beleizzadtam, ezért gyorsan ki kellett ugranom ruhát venni. A legközelebb eső bolt a sarki kínai volt, viszont ott csak hálóingeket árultak. Mit volt mit tenni, kiválasztottam azt, amelyik színben passzolt a leggingsemhez, és ezt vettem meg.

Én: - Tehát te most egy hálóingben vagy.

Holdkóros kolléganő: - (kacag) Tulajdonképpen igen. De nem látszik, ugye?

Beszélgetés közben egyre inkább meggyőződtem arról, hogy a Holdkóros kolléganő felőli érdeklődés komoly potenciált rejt magában.

jogi szeretetszolgálat

avagy a csodálatos kenyérszaporítás története

Osztályvezető anyukánk: - Észrevettétek? A jogi szeretetszolgálat mint olyan már megszűnt, de ennek ellenére mi minden találkozónk alkalmával egyre többen vagyunk. Ahogy a Cicológusunk mondta: az emberek jönnek majd és mennek, de a ti jogi szeretetszolgálatotok aurája megmarad.

(És alighogy befejeztem e bejegyzés szerkesztését, jelzett a telefonom, hogy messenger üzenet érkezett Osztályvezető anyukánktól, ami szó szerint így szólt: még mindig megvan a csapatnak az aurája.)

Ötvenéves, skinhead unokatestvérem elkíséri a kreatív hobbi boltba nyolcéves keresztlányomat, ahol mindketten nekiállnak gyöngykarkötőt fűzni.