kovács andrás ferenc: negyvenkedés

“az őszi ég
már extra-lights,
s elmultifilt
prompt negyven év”
(Parti Nagy Lajos)

Az ember végül negyven év:
Szomorú, égi nedve még
Szivárg repedten s könnyedén,
Akár a rilkés könny-edény,
S a lét dezsőzve gyászlilán
Üt át időknek fásliján,
Mint mézet izzadó akác.
Isten lehallgat, nem magáz -
S marad, mi volt, a néma géz…
De gőze sincs, ha szét, ha néz.

Az ember végül negyven én:
Felejti képzelt fegyverét,
Fejében skiccek ezre pang,
Mint ketrecében Ezra Pound,
S ha rácsát szétreszeli – ott
Weöreslik Téesz Eliot!
Anyáz a föld, hsze’ pusztaság,
S a felsőbb szerbek, usztasák…
Mindenki megtér, mondta Borges:
Rög az eszméhez, pór a porhez!

Az ember végül negyven év:
Füröszti lelki kegy… Fenét!
Szivarzik, ír, hajtép, szaval:
Az élet forró, szép Szahar,
De benne merre lesz oáz?
Elpasszióz, elpessoáz -
Néhány perszónát hazavisz,
Kimérten, mintha Kavafisz.
Kivan a pasziansz az Úrban:
Lazáz a láz a dancs, laz’ űrben.

Az ember végül negyven év:
Nem több, csak egypár hetyke név.
Terjeng a líra – polimer!
Gerjedve sír Apollinaire:
Mit ér az homme, ha francia?
A mű haszon-klapanci?… Ja.
Perszuflé, s néha perszonál.
Gubancba vész a versfonál…
Bélszín dereng a külszinen -
A semmi ágál, hűl szivem.

somlyó zoltán: csönd...

Jó otthon ülni a szürke sarokban,
mikor esőtül nedves a vidék.
Elmélyedni a nyomtatott sorokban,
hogy szomjuhozó lelked is igyék.

Elveszni testben, csak lélekben élni,
míg eső csapja ablaküveged.
Elfelejteni mindent - nem remélni...
Hogy csak az édes csönd legyen veled...