a kulcs

Diáknak nem adnak oda kulcsot a portán. Ez így is van rendjén. I.S.-nek sem adnak oda kulcsot a portán, ami már nem tudom, hogy így rendjén van-e. Megérkezik G.B., aki azért nem kér kulcsot a portán, mert azt hiszi, hogy az már I.S.-nél van, a sajátját pedig még korábban kölcsönadta G.Z.-nek, aki azt levitte Kecskemétre. Feltelefonálnak a tanszékre, hogy jöjjön valaki. Jön. Persze kulcs nélkül, mert őt csak arról tájékoztatták, hogy jönnie kell. Juditnak lehet, hamarabb sikerült kinyitnia a hetedik ajtót...

jog- és állambölcselet előadás

A tanár szerint, jóllehet a hallgató válaszának semmi köze nem volt a feltett kérdéshez, a semmibe szálló gondolat annyira érdekes problémát vetett fel, hogy érdemesnek bizonyult ennek kedvéért megszakítani az előadás menetét. Mintegy tízperces, valóban érdekfeszítő eszmefuttatást követően megpróbált visszakanyarodni az elvarratlanul hagyott jog- és állambölcseleti szálhoz:

- Hol is tartottunk? Látszik, hogy elragad a hév, ha értelmes dolgokról is beszélek.

jog- és állambölcselet előadás

Ülünk az andalító péntek délutáni, nap fürösztötte előadóban, tanár még sehol. Egyszerre, mintha csak Isten szólna, a semmiből egy hang tölti be a termet:

- Jövök. (...) Már önök felé tartok, mindjárt felérek az előadóba. (...) Mikrofonpróba vége.

william degouve de nuncques: nocturne au parc royal de bruxelles

rippl-rónai józsef: park éjszaka

Lámpaoszlopok között tekergőznek az éjszakák.

államvizsga-előkészítők

"Elmondom, miért nehéz a vizsga: az első nehézséget a tananyag okozza. (...) Tudjuk, hogy közkézen forognak kidolgozott tételsorok. Éppen ezért nagyon ritka, ha valaki nem úgy kezdi el a tételt, ahogy azt tíz-tizenöt éve halljuk."

(M.A.)

Megfigyelések. Ráébredtem, mi hiányzott eddigi egyetemi éveimből: a napirend. A jog- és állambölcselet az a tárgy, amit akárhányszor, akármilyen formában megtanulhatunk, mindig képes az újdonság erejével hatni. B.B. remek előadó lenne, ha nem motyogna, hadarna és lenne beszédhibás. Folt a polgári jogi tanszék szofisztikált arculatán: egy tanár, aki már-már elhitetné, hogy ez is csak egy tárgy.

Fent kezdtük a VIII. előadóban filozófiával, és fent fejezzük be a VIII. előadóban állambölcselettel. Mindent a csúcson kell abbahagyni.

"Ha lerí valamiről, hogy érvénytelen..., olyan érvénytelen, mint ez a terem..."

(P.I.)

lukács sándor: ismét a nappalok

estéid bekerítenek

ha szabadulsz
üres mezőben bolyong a szem
a távolodó virradat
mintha magával vinné a fényt

hogy utolérd
halálos elrugaszkodás kellene
így csak tapogatózás
ködből villanó szurokhegyek

a boltív
talán az égből szakadt le
kaputlan űrében állsz
harmatos oszlopfők között

csontjaidba költözik a tél
gránát robban erdők havában
unatkoznak a derék zsoldosok

de reggel a táj
már öszvérháton kocog
füstölnek az eloltott tüzek
s hosszabbak ismét
a nappalok

tavasz van!

edgar allan poe: eldorádó

Valaha rég
egy drága-szép
lovag nagy útra szállott.
Ment, mendegélt,
száz útra tért,
kereste Eldorádót.

Azóta agg
a szép lovag,
szívében átok, átok.
Bármerre ment,
se fönt se lent,
nem lelte Eldorádót.

És végtire
lankadt szive,
egy árny eléje állott.
Szólt: "Áldalak,
bús árny-alak,
mutasd meg Eldorádót."

"Ott messzi túl,
a Hold kigyúl,
az Árnyak Völgye vár ott.
Vágtass el, el -
az árny felel -,
s eléred Eldorádót."

(Fordította: Kosztolányi Dezső)

 

elnézést

saint germain: félperces

Ma Pestre szökött be a tavasz,
váratlan.
Kigombolt kabáttal
libbent a lég.
Könyvesbolt üvegén
keresztül láttam,
kilesve betűkből,
időben még.

Hagytam a klasszikust,
a nehézkes örvényt,
s e tornádó nyomába
eredtem én,
de eltűnt a sarkon,
hol ezt láttam: "Örkény",
s egy fanyarkás mosolyt
a bolt üvegén.

családi komédia XXI. felvonás

(tele van mindkét kezem, apa az én kulcscsomómmal segít kinyitni a kaput)
Apa: - Melyik a kapukulcs?
Én: - A legszebb kulcs.
(apa tanácstalanul nézegeti tovább a kulcsokat)
Anya: - Add már ide!
(anya első ránézésre rábök a legszebbikre, és nyitva a kapu)

victor hugo: a dzsinnek

Part, város
alél,
halálos
az éj,
most halkabb
a halk hab
és hallgat
a szél.

Bujdosó jaj,
gyenge nesz,
éji sóhaj
lengedez,
riad és ráng,
bús lidércláng-
űzte, vészhányt
lélek ez.

A hang rikoltoz,
mint fura dob.
Fürge kobold torz
tánca, galopp.
Fut tova, mintha
lábhegyen ingna,
s szökdelli ringva
a langy habot.

A zaj ideszálldos,
ekhózza a táj,
mint klastromi, átkos
harang szava száll,
tömeg zaja, durva,
mely döngve, gurulva
lohad, de megújra
növeszti dagály.

Nagy Ég! a dzsinnek kripta-
zúgása!... - Szörnyű zaj!
Lapuljunk, elföd itt a
kanyargó grádics-alj!
Lámpám kilobban immár,
a párkány árnya himbál
s a mennyezetre ring már,
amerre fut a fal.

Itt dzsinni hadak robognak
s örvényük füttye nő.
A fák röptükre ropognak,
mint a lángoló fenyő,
ez a nyáj súlyos, de fürge,
tovaszáll a csöndes űrbe,
mint villámos méhű, szürke
ólomfelleg zúg elő.

Egész közel már! - Ámde könnyű
kacagnunk őket zár mögött.
Mily lárma forr künn! Csúnya-szörnyű
vámpírok, sárkány, ördögök!
Tört szerelem dől most a kertre,
mint fű, ha zápor mosta-verte,
s öreg kapunk, a rozsda verte,
majd sarka bomlik, úgy döbög.

Pokoli jaj! üvöltöz sírva, döngve!
E banda, melyet hajszol a vihar,
irgalmas Ég! bizton leszáll tetőnkre.
Kormos haduktól görnyedez a fal.
A ház sikolt és imbolyog botorkán,
talán tövestül tépte ki az orkán,
s fonnyadt levélként messzi elsodorván
görgeti örvénylő hullámaival.

E szennyes, esti démonoktól,
próféta! ha megment erőd,
tar homlokom, a porba bókol
oltárköved, a szent előtt!
E hű kapukról fúdd le skarlát
leheletük sziklás viharját
s ablakunk hasztalan csikarják
e körmös szárnyú vakmerők.

Elmentek! - A ronda horda
elinal, suhan s patás
lábuktól nem nyög a porta,
melyet nyűtt ezer csapás.
Zúg a lég, láncuk csörögvén
s átráng a rengeteg öblén
tűz röptüktől deli tölgy vén
sudarán a borzadás.

Szárnyuknak már joházik
vad verdesése fönn,
a síkon tétovázik
oly gyöngén, elveszőn,
mintha kis szöcske fogna
törékeny, halk dalokba,
vagy jégeső kopogna
egy vén ólomtetőn.

Foszló szavakat küld
hozzánk csak a szél:
mint messzi arab kürt,
hab bongva zenél,
fojtott dala fájón
fel-felbúg a tájon
s a gyermeki álmon
aranylik az éj.

A dzsinni népség,
síri csapat,
sürg a sötétség
sátra alatt;
mormol a méla
had zaja, néha
ily zene kél, ha
rezzen a hab.

Zaj csitul, lám
aluszik,
parti hullám
elúszik;
lágy panasz zeng,
ájtatos szent
gyászol ott fent
valakit.

Borong a
nagy éj...
Nesz hangja,
ha kél,
oly gyenge,
hogy lengve
a csendbe
alél.

(Fordította: Kardos László)