Két óra sem telt el azóta, hogy megmutatták Hamupipőkének az új helyét, amikor megérkezett Csipkerózsika. Csipkerózsika, amint tudatosult benne, hogy egy fővel bővült a szobája létszáma, első felindulásában kiverte a balhét az Elnöknél, hogy ültessék át Hamupipőkét egy másik szobába, mivel ennyien nem lehet együtt dolgozni.
Mivel nem volt más hely, Hamupipőke maradt.
Az idő múlásával Hamupipőke azt tapasztalta, hogy Csipkerózsika egész álló nap kommunikál. Egy nap Csipkerózsika megjegyezte, hogy - bár semmi baja nincsen Hamupipőkével - még mindig úgy látja, hogy hatékonyabb lenne, ha kevesebben ülnének együtt, mert így nem tud koncentrálni. Gyorsan hozzátette, hogy ez egyáltalán nem azért van, mert Hamupipőke zavarná őt, hanem ő, Csipkerózsika az, aki nem tudja megállni, hogy ne pofázzon, ha van, kinek.
Két hónap múlva új kolléganővel bővült a szobalétszám: megérkezett Belle. Egészen Belle megérkezéséig Hamupipőke azt hitte, nem létezik olyan ember, akinek Csipkerózsikánál is több megosztandó gondolata lenne. Tévedett. Belle egész álló nap kell, hogy mondjon valamit. Van, hogy Csipkerózsikának és Hamupipőkének, van, hogy magának. Néha dudorászik is.
Egyik délután Belle észlelte, hogy az egész napja elment a semmivel, és hogy megfegyelmezze magát, kijelentette, hogy be fog szerezni egy hivatali füldugót, hogy jobban tudjon a munkájára koncentrálni. Az aznap rázúduló kommunikációmennyiségtől kimerült Csipkerózsika erre nem bírta tovább és megkérdezte, hogy mire kell Belle-nek a fülhallgató? Hogy ne hallja magát?
Hamupipőke eközben csendben arra gondolt, hogy szereti a szobatársait, és hogy ebben a szobában lát fantáziát.
