A következő címkéjű bejegyzések mutatása: misztérium. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: misztérium. Összes bejegyzés megjelenítése
2026. július 24.
2024. november 4.
- Hogyan kell ráhangolódni a Szentlélekre?
- Minden lélek dallam. Rá kell érezni magunkban az Ő dallamára, megtanulni, és azt dúdolni reggeltől estig. Végigvezetni a lelket az érzelmek hullámzásának alfáján és ómegáján. Megrendülni a szívig.
- Minden lélek ritmus. Mint a hexameter. Ha sokáig tapsolod a lelkedben, előbb-utóbb a gondolatod, a szád is hexameterekre áll rá. Már nem tudsz másban gondolkozni, csak eposzokban. Homérosz is így írta az Íliászt és az Odüsszeiát is. Ugyanígy létezik a Szentlélek-ritmus is. Ha sokáig csak a ritmusra állítod rá a testedet, elmédet, az a lényeddé válik és Szentlelket alkotsz. Mert már nem is tudsz mást alkotni.
2023. október 27.
reményik sándor: kegyelem
(...)
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
2021. július 18.
faludy györgy: szerelmes vers
Ajtómnál álltál. Nem engedtelek be.
Akárhogy kívánsz, kísérleted meddő.
Várfalat húztak közibénk az évek:
te huszonhét vagy, én kilencvenkettő.
Tiéd a jövő. Régen erős voltam,
de kincseimnek elfogyott az ára,
te a számítógépre esküdtél fel,
én Gutenberg foszló galaxisára.
Megvédlek, vénség, magamtól, fogadtam,
s el sem képzeltem, hogy a szerelem
hatalmasabb. Most itt ülök melletted
s hosszú, szőke hajadon a kezem.
Egymás nélkül nem tudunk többé élni.
Naponta földre sújt az iszonyat,
hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam
régen lejárt. Már csak pár pillanat.
Boldogságunkban te nem gondolsz arra,
kivel töltesz utánam hatvan évet.
Sok a nálam különb. Hozzám hasonló
egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
