Munkáltató: - Ezen a héten már harmadszorra késett. Tudja, mit jelent ez?

Munkavállaló: - Hogy szerda van.

A coaching ülés határozottan jól sikerült: az volt a problémája, hogy nem tudta rávenni magát, hogy eljárjon edzeni, majd amikor a következő alkalomra időpontot egyeztettünk, habozva mondta, hogy a beszélgetés hatására sportolni kezdett, amivel az egyetlen baj, hogy az új edzésének az időpontja ütközik a coaching időpontjával.

Így kell nagyon gyorsan és hatékonyan fölöslegessé tennem magamat.

Angolosan új szobatárs: - Amikor még a másik épületben dolgoztam, karácsony tájékán halk csilingelést hallottam a folyosóról. Feléledt bennem a gyermeki kíváncsiság: csak nem a Mikulás jött a rénszarvasos szánon? Kiszaladtam a folyosóra, ahol láttam, hogy egy rabot kísérnek a bv őrök bilincsben.

Angolosan új szobatárs: - A lányom P@ris Hilton volt farsangon. (elgondolkozva) Az osztályából ő volt az egyetlen, aki r*bancnak öltözött.

Aranytsillag jött hozzám Aranytsillagocskával. Hajnalig ébren, lakás kitakarítva, süti előkészítve, rend és tisztaság. Eljöttem időben a munkahelyemről, még pár dologért beugrottam a boltba. Aztán pont időben már a kapunál voltam, ahol valami nem stimmelt. A mellettünk levő kávézó egy üres asztalkájára cuccolva kezdtem kipakolni a táskámat, mandulát, mogyorót, narancsot, almát, kaliforniai paprikát. A pincér srác kijött cigizni, kérdezte, mit keresek. Mondom a kulcsomat. Elkezdett nevetni. Mondtam neki, hogy tíz perc múlva itt a barátnőm. Kisgyerekkel. Még jobban röhögött.

Mit volt mit tenni, telefonáltam, hogy bent maradt a kulcsom a munkahelyemen, de ha minden jól megy, oda-vissza háromnegyed óra alatt megjárom. Pont elkaptam a trolit, már majdnem a bíróságon voltam, amikor Aranytsillag hívott, hogy már nem tud mit kezdeni a gyerekkel, hazamennek.

Magamba zuhanva, a sírás határán baktattam lefelé a lépcsőkön, a táskámat húzta a sok finomság, amit Aranytsillagéknak vásároltam. Tudtam, hogy nagyon mérges lehet rám. Mintha cserbenhagytam volna őket. Ami persze nem igaz, mert bárkivel megesik, hogy valamit elront, összetör, ottfelejt, de ez akkor is jobban fájt még annál is, mintha szándékosan tettem volna tönkre az estét. Ahogy ilyen érzések kavarogtak bennem, egyszerre csak felcsillant a szemem: ha a villamossal megyek, két megállóval odébb halad el az a busz, ami Aranytsillagékat viszi hazafelé. El kell érnem. 

Ott álltam a buszmegállóban, kis nejlonzacsiba összeraktam a csomagot, hogy odaadjam neki, lestem a babakocsis helyeket a busz elején, mígnem megláttam őket. Melléjük huppantam. Bocsánatot kértem. Tudtam, hogy látni sem akar, de nagyon hiányzott, és szerettem volna velük lenni kicsit. Végül beszélgettünk. Aztán leszálltam velük, hogy majd a másik oldalról visszamegyek. Aztán beszélgettünk a kapuig. Aztán a liftig. Aztán még mindig beszélgettünk. Aztán az ajtóig. Aztán a lakásukban Aranytsillagocska finoman, de határozottan mutogatta, miket pakoljak ki a táskámból, közben Aranytsillag megkérdezte, milyen bögrébe kérem a teát.

Tea és keksz mellett beszélgettünk. Aranytsillag, miközben válaszolgatott a kérdésekre, gyors tempóban egymás után, hihetetlen rutinnal macikat és cicákat rajzolt fejjel lefelé, végtelenített verzióban Aranytsillagocskának. Bárhogy is, nagyon jó volt újralátni őket. 

Végül találkozás is lett. Csak nem úgy, ahogy terveztük. Vendégség is lett. Csak nem nálam. Keksz is volt. Csak nem az, amit vettem. Tea is. Csak nem az én szekrényemből. Semmi nem úgy volt, ahogy előre szerettem volna, de az adott helyzetben hálás vagyok azért, ami legalább így megadatott.