A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tömegközlekedés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tömegközlekedés. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 15.

 



A busz egy teljesen néptelen, fás terület mellett haladt el, melyen egy lekerített játszótér állt. A játszótér közepén egy kigyúrt férfi ült egymagában, háttal a forgalomnak. Ahogy a busz haladt, a férfi takarásából két kicsi gyermekkar is kivehetővé vált, melyek átölelték a nagy darab, izmos férfit. Így ültek apa és gyermeke mozdulatlanul és szótlanul a semmi közepén egy játszótéren valahol Újpalota és Zugló határában.












/Illusztráció: Snezhana Soosh/




2026. július 14.

 

 

 

Csinos nő telefonált a megállóban, közben kutyája pórázon figyelte a járókelőket. Egy tinilány egyensúlyozott a várakozók mellett a járda szegélyén, azonban a kutya elé érve kibillent a középpontjából és váratlanul lecsúszott az útra. A kutya erre látványosan megijedt és ugrott egyet. A lány visszanyerve egyensúlyát bocsánatot kért a kutyától, majd folytatta tovább az útját a járda szegélyén. 

 

 

 

 

 

 

2026. július 13.

 




A vonaton egy zenész telepedett le az ajtó melletti hármas ülésre. Szemem sarkából láttam, hogy kibújt a cipőjéből, kényelmesen elhelyezkedett a lehajtott székeken, majd kicsomagolta a trombitáját. Zakatolt a kocsi, egyre másra hagytuk magunk mögött a Balaton-parti nádasokat. Egyszerre csak a szerelvény kattogó, nyikorgó zajával összemosódva alig hallható, szelíd dallam neszei ütötték meg a fülemet. Oldalra sandítottam, és láttam, hogy az ősz hajú zenész szájához emelte a trombitát, és ujjaival lágyan valami alig tapintható dallamot játszott a hangszeren. Nem volt hangos. Nem volt figyelemfelhívó. Észrevehető is alig volt. Mégis, a kocsi atmoszférája megváltozott ebben az éppen csak fülhegyezve kivehető új harmóniában. Sosem gondoltam, hogy a trombita tapintatos hangszer is tud lenni. A szó valamennyi értelmében. 







2026. július 9.

 




Próbálom útvonaltervezővel megszervezni az utamat Torrevieja városközpont felé. A google szerint a busz közel három óra múlva érkezik a megállóba. Mikor már-már úgy döntök, hogy gyalog csak 1 óra 15 perc és ezt az időt inkább lesétálom a tengerparton, látom, hogy a megállóban vagy tízen várakoznak. Csodát remélve odamegyek hozzájuk, hátha a helyiek valami titkos információval bírnak. Megkérdezem, hogy  milyen kilátások vannak a buszjárat érkezésére. Nem tudják - mondták -, de hát Spanyolországban vagyunk: ha állunk egy megállóban előbb-utóbb valami jönni fog. 




 

2025. december 9.

 





Életemben harmadjára tért le velem tömegközlekedési eszköz az útjáról teljesen véletlenül más pályára. Kétszer villamos, egyszer busz. Amikor meséltem a kollégámnak, hogy ez már háromszor fordult elő velem életemben, rám nézett:
- Ilyen gyakran?
- Miért? A három gyakorinak számít?
- Hát, velem még egyszer sem történt ilyesmi....





2025. december 6.

 




A metróban a srác egyszer csak kihúzott a kabátja zsebéből egy köteg szalvétát, egyet gondosan kiválogatott a többi közül, és mintha mi sem lenne természetesebb, belefújta az orrát. 






2025. március 15.

 




Nagymama és az unokája szálltak fel a metróra, mindketten elcsigázva roskadtak le az ülésre. Az unokán "Bodyguard" feliratú pulóver volt, álmosan a nagymama vállára hajtotta a fejét, aki óvón átölelte és egy meleg puszit nyomott a homlokára. 







2024. szeptember 14.

párbeszéd a buszon







- Tudom, hogy nagyon szereted A gyűrűk urát, de te nem vagy Zsákos Frodó. Magasabb vagy és nem szőrös a lábad.









2024. május 14.

 





Csendben olvasgatok a trolin az első ülésen. Egyszer csak mintha valaki kérdezné, hogy most egyenesen kell-e menni? Eleinte nem is figyelek oda, de aztán kicsit határozottabban mintha újra hallanám ugyanezt a kérdést. Felnézek, látom, hogy a troli a piros lámpánál áll a kereszteződésben, a sofőr pedig segélykérőn néz felém. Gyorsan megerősítem, hogy jó az irány. Haladunk tovább. Pár utcával később érzékelem, amint a troli szépen lassan halad el az egyik megálló mellett, mire a sofőr megint rám néz kérdőn, hogy meg kellett volna-e állnia annál a táblánál? Megint igent mondok, erre ő egy pár méterrel arrább lehúzódik és kinyitja az ajtókat. A Hermina út előtt már készenlétbe helyezem magam, és jelzem a sofőrnek, hogy majd a magas épület előtt, a kereszteződésben le kell kanyarodni balra. Amikor látom, hogy már hamarosan a lámpához érünk, és még mindig a középső sávban haladunk, szólok neki, hogy húzódjon le a belső sávba, mert csak onnan fog tudni kanyarodni. Amikor két megállóval később elbúcsúztam és leszálltam, a sofőr arcán egyértelműen kivehetőek voltak a pánik jelei, ahogy realizálta, hogy most már egyedül kell vezetnie a járművet.





2024. február 12.

busszal elhaladva egy rácsos kerítés mellett

 






Gyerek: - Ez egy börtön?
Apuka: - Nem, ez az állatorvosi egyetem.







2024. január 24.

Áca mesél

 



Áca: - Bárhova is költözöm, az 5-ös busz visz mindenhova. Kéthónapos Borókával is az 5-ös busz költöztetett minket, az új lakásba is az 5-ös busz vitt minket, oviba is, munkába is, az új és az új és az új munkahelyre is, Pasarétre is. Mint egy jó nagynéni vagy nagymama. Ilyen ez az 5-ös busz.






2023. november 22.

kinek szól a vonatfütty?

 




Zsófika sínek mellett lakik egy panelrengetegben. Vonatvezető haverjai mindig hangosan dudálnak neki, ha a mozdonnyal elhaladnak a háza melletti töltésen. Ez általában este 11h után szokott bekövetkezni. Zsófika örül, hogy a ház lakói nem tudják, hogy az a vonatfütty neki szól. Ilyenkor kifejezetten szereti a lakótelepi inkognitó védelmét. 







2021. július 6.

 





Az idős bácsin maszk, a maszkon diszkréten és csöndesen a "kölcsönös odafigyelés" felirat. Egyedül ült maszkban a 74-es trolibuszon. Szolidaritásból kikerestem egyet a táskámból és én is feltettem. A magányos harcosoknak is néha szükségük van társakra. Még ha csak rózsaszín virágosokra is.






2019. december 8.

párbeszéd a trolin









Kisgyerek: - Én nem veszem fel a kesztyűt!
Egy anyuka odaszól a gyerek anyukájának: - Vigyázz, nehogy kihívják a gyámhatóságot!










2019. szeptember 30.









Üresen kongott a jegypénztár, amikor megérkeztem, de a pultnál visszaküldtek sorszámot húzni.

















Reggel a trolipótló pótlójával utaztam. A megállóba érkezéskor a sofőr kiszállt, megállt a menetrend előtt, hosszasan tanulmányozta, majd visszaszállva lazán ejtette ki, mintegy magának, hogy reméli, nem fog eltévedni.







2019. május 24.

A. mesél







Egy fiatal férfi szállt fel a metróra, rám mosolygott, és udvariasan megkérdezte, leülhet-e mellém. Biccentettem. Féloldalvást sandítva láttam, ahogy mereven, mintegy üdvözült arccal ül az ülésen, gondolatai kifürkészhetetlenek. Valami ritkán tapasztalt jóság lengte körül. Amikor leszálltam, önkéntelen késztetést éreztem arra, hogy elköszönjek. Ő jóságos tekintetével rám nézett, és biztosított róla, hogy küldetése van. 

Most sem tudom eldönteni, hogy bolond volt-e vagy ép elméjű, de végig olyan érzésem volt, hogy az Isten ül mellettem. Hazafelé egész úton zakatolt bennem, hogy ha neki küldetése van, akkor, a fenébe is, nekem is össze kell szednem magamat, mert lehet, hogy szükség van még rám.











2019. május 6.









Zuhogó esőben mentünk a trolival, lépésben araszoltunk, feltorlódott a forgalom, az emberek egyre idegesebb pillantásokat vetettek az óráikra. Az egyik megállónál felszállt egy anyuka a kislányával. Ahogy haladtunk előre, a troli végéből a kislány egyszer csak fennhangon, félig rappelve, félig énekelve rákezdett: "és felderül az ég!". Amíg le nem szálltam, ezt énekelte. Hangosan, önfeledten, végtelenített verzióban. Senki nem szólt rá.









2018. szeptember 22.








A metrón két szabad hely volt, egyik nekem jobbról, másik balról. Felszállt egy idős házaspár, egyikük egyik, másikuk a másik oldalamra ült le. Felajánlottam nekik a helycserét, hogy egymás mellett lehessenek, mire ők leintettek, hogy maradjak csak nyugodtan, negyven év után ennyit már ki fognak bírni egymás nélkül.








2018. szeptember 2.








A buszon utazott egy kb. hatvenéves, teletetovált, nap cserzette bőrű férfi fekete pólóban, a hátán "Dáridózó dementorok - gólyatábor, Tata, 2012" felirattal.