Gyógyító Lelkitárs Kolléganőnek feltettem egy adózással kapcsolatos kérdést, amire ő nem tudott válaszolni, de menten nyúlt is a telefonja után, hogy felhívja egy volt könyvelő kolléganőjét segítségért. A kolléganőnek új volt a kérdés, de biztosított minket, hogy utánajár a dolgoknak. Menten meg is nyitott valami cikket, amiből átküldte a vonatkozó részt. Nem győztem hálálkodni.
Pár órával később Gyógyító Lelkitárs Kolléganő benézett a szobámba, és újabb fejleményeket mondott a kérdéssel kapcsolatban. Már kezdtem neki szabadkozni, hogy nem kellene ennyit fáradozni a problémával, én már az első válaszért is a végletekig hálás voltam. Gyógyító Lelkitárs Kolléganő csak legyintett, biztosított, hogy a könyvelő barátnője imádja a szakmai csemegéket.
Pár órával később messenger üzenetet kaptam Gyógyító Lelkitárs Kolléganőtől, melyben a vonatkozó adójogszabályi rendelkezéseket továbbította vagy öt-hat ágazati jogszabályból kiollózva.
Átmentem, kicsit restelltem is magam, hogy ennyi fáradságot okoztam a barátnőjének, elrabolva az egész napját. Gyógyító Lelkitárs Kolléganő túláradó vehemenciával kezdte ecsetelni, hogy a barátnője mennyire odavan a szakmai problémákért, hogy folyamatosan továbbképzi magát, hogy addig nem nyugszik soha, amíg végére nem jár a kérdésnek, olyan, mint egy kopó, akit rá kell uszítani a problémára, és addig hajtja, amíg meg nincs a megoldás, és hogy mennyire feldobják a napját a szakmai ínyencségek.
Gyógyító Lelkitárs Kolléganő olyan őszintén áradozott a barátnője szakmai érdeklődéséről, elhivatottságáról és hárított minden, részemről érkező hálálkodást vagy mentegetőzést, hogy a nap végére megadva magam ennek a mindent elsöprő energiának, annyival zártam a beszélgetést, hogy "már egészen úgy érzem, mintha én tettem volna szívességet....".
