Egon Schiele november/január lelkű festő. Minden halálról lerántja az életet. Levetkőzteti a testet a bőrig, a bőrt a csontokig, a csontokat a jellemig, a jellemet a lélekig. Ki akarja facsarni, erőszakolni az alakjaiból azt a valamit, amit sejt, hogy ott van szenvedés, szenvedély, megalázottság és magány mögött. Kínozza az alakjait, hogy a szenvedés mögül előkényszerítse a sérthetetlen és lecsupaszított létezést. Hogy már semmi ne maradjon belőlük, csak a puszta létezés. Képei kegyetlenek. Minden képe könyörtelenül lemezteleníti a témát és a befogadót is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kis utcánk egyik előkertecskéjét a tulajdonos all inclusive-ra tervezte meg low budgetből. Volt a közepén egy földre fektetett 1,5 m x 1 m  műanyaga medence, aminek elpárolgott vizéből tavirózsák nőttek ki, a medence alja körbe volt rakva kövekkel, hogy autentikusabbnak látszódjon, tövében pici világító gombalámpa őrködött.