A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúrest. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúrest. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 2.

2016. április 23.

tartini: ördögtrilla-szonáta








"Egy éjszaka azt álmodtam, hogy az ördög alkudott a lelkemre. Minden sikerült nekem; újdonsült szolgám csak úgy leste kívánságaimat. Hirtelen ötlet sugallatára kezébe adtam hegedűmet, hadd lássam, hogyan boldogul vele. Legnagyobb meglepetésemre tökéletes biztonsággal kezdett játszani egy szonátát, amelynek nagyszerűsége legmerészebb képzeletemet is felülmúlta. Teljesen magával ragadott; lélegzetem elakadt, s ekkor - felébredtem. Felkaptam a hegedűmet és megpróbáltam utánozni azt, amit az imént hallottam. De hiába. Akkor írtam Az ördög szonátáját, amely bár a legjobb valamennyi művem között, mégsem érte utol azt, amely álmomban megszólalt."


















Amen.



2015. szeptember 12.

ui.: http://percnyieg.blogspot.hu/2015/07/egy-qi-baishi-kiallitas-margojara.html





Az üres lap a legszebb kép lehet, kívánom Neked. 

Ps. Megalapíthatjuk az Albert napot






2015. július 18.

12 húr





Utazás teveháton a sivatagban - ciklikusan visszatérő dallam, a teve (r)ingó mozgása, a hosszú, karcsú lábak léptei érkezésének óvatosságán. Egyensúlygyakorlatok. A következő lépés következményeinek örökös bizonytalansága. Mit rejt a homok? Az utas monotonitásban elfáradt, ugyanettől felajzott idegei: nincs kiút, a folyvást egyforma homokvilág kétségbeesésébe való beletörődés. Nincs hova rohanni. Nincs hova kirohanni. Belső lélekspirálok. A menekülési útvonal hiánya. Bezárva egy lezáratlanul hagyott síkon. Mennyi megújulás az azonos tájban! Nem a szellem, nem a környezet, a lélek megújulása. Az újrakezdés kényszere, hogy meg ne őrüljünk: az őrület kezdete egybeesik az újrakezdéshez szükséges erő hiányával. A nappalok és éjszakák hőmérséklet-ingadozása kívül és belül. A végesbe vetett bizalom. A tevébe vetett bizalom. A csend. Állat és utasa egymásba olvadnak.

Az árva fiú - rögtönzés, dallam közben a húrok hangolása. Vándorlás. Kavicsokat rugdos maga előtt a poros országút mentén. Közel, távol senki. Az égen merőlegesen izzik a nap. Kicsi a gyerek. Ingecskét és lógó nadrágot visel, cipője kopott. Haja rövidre nyírva. Duffay - Bon jour, bon mois, bon an ! Csoportos férfitánc. A nőnél a vezérszólam. Erőteljes ritmus, tartás, hangerő. Az a folytonosan idegesítő négy hang adja a lüktetést (a halántékon futó érben). Manuel da Falla - La vita breve. A zene végigtekergőzik a végtagokon. A tánc a zene kifejezése. A mozdulatokat nem a tudat, hanem a  zene külső ingerére pattanó idegrendszer koordinálja. (Mint a kobra mozgását a föld rezgése.) A táncos transzparenciája mögött a zene, aminek a transzparenciája mögött a transzcendens. A tánc is, a zene is variáció egy ismeretlen témára. Siratózene - van dallam, de nincs lüktetés. A madárka miért énekel? Tollait elvágták, elvették a hangját. Havanera Szmirnából. Tarantella - vidám tánc, ókori tánc, aratás. Diptichon - ötnyolcados elbeszélő dallam, két pillérdallam, két oldalon vékony hang: tengerészek. Bárddal a hentes darabolja a húsokat. Suhog a bárd, hasítása mentén felfeslik a levegő és kiszakadnak belőle a hangok. Férfi rítustánc. Fél disznók ringatóznak madzagokon. Capriccio - a két gitár elhagyja egymást. Még mindig ugyanabban az előadóteremben ülünk. Laikus allegro - magas trillázások felfelé görbítik a szájat a felfelé húzó gravitáció hatására: test és testetlen között ható erők. Edith Piaf - spanyol feldolgozás.






2015. július 4.

egy qi baishi-kiállítás margójára






Pecsét: Asztalos
Minél idősebb, annál erősebb.
Üres vázába denevér száll. Pecsét: Asztalos. Tiszta dal szól a szélben, a holdfényben.
Tea friss illata.
Ha barátkozni szeretnél, barátkozz nemes személlyel.
Először másolni tanulj meg, utána rajzolj képzeletből. 
Pecsét: Van-e olyan hely a világon, ahol nem fúj a tavaszi szél?
Boldogságot csivitelő szarka.
Hogy halhatatlan legyek.
Meg kell figyelni, hány lába van a szöcskének, hogy ha lerajzolod, épp annyit hagyj el, amennyivel még valósághű marad a kép.

Megtaláltuk egymást: Lilaakác(a) - Áca; Tavirózsa ősszel - én.



És megtaláltuk Albertet is. A bivalymajnát veres szilvaágon ülve, akinek személyisége van.




Az üresen hagyott vászon az életidő.



egy vaszary-kiállítás margójára






A nő egyetlen rivális a virág - ahol virág van a képen, gondolatban mindig ott van mellette egy nő. Hétköznapi és frivol - nő árnyéka a homokban - kivetítve - a mi árnyékunk is belelóg, ahogy elhaladunk a vetítő előtt - mintha mi is a tengerparton lennénk - Akt tengerparton. Minden korszaka szerethető - képes a folyamatos megújulásra. Halála előtt két órával még meglocsolja a fákat. Monet tavirózsái után "szörnyikék" - Mélytengeri világ. Üveglapon keveri ki a festéket. Itáliai korszak - pár vonal, a festék folyik le a vásznon. Szereti az életet - hatvanéves kora vonásait egy matróznak kölcsönzi. Hamisító lebukik - még nem volt bikini és a Budai Várnak sem volt kupolája. Fehér korszak - fedetlen vászon. Fekete korszak - rétegzett színek, nagy ecsetvonások. Mise előtt Assisiben - piros pappal van meg a kompozíció. Azért tud jól egyszerűt festeni, mert megtanult bonyolultat. Salome tánca - tánc mozdulataiban benne van tettétől való megrémülése. Kezdeti időszak - kompozíció, naturalizmus - kislány hunyorog a napban. Fotózás - mintha lencse lenne a vászon előtt - elmosódnak a körvonalak. Hölgy rózsás kalapban - komplementerek - felesége az egyik kompozíció, a csendélet a másik. Kiskorában tököt lop, hogy megfaragja. Testen átlátszó vászon - nyers hús. Fekvő akt 1930 - macska.









2012. május 12.

JÁTÉK - kultúrest vol. 4




Rendhagyó kultúrest. Egy vagy két héttel ezelőtt már volt ez a festmény. Most szeretnék mindenkit egy kis játékra inspirálni. Akinek van kedve, szánjon rá pár percet, és gondolkozzon el azon, milyen érzéseket vált ki belőle, mi jut eszébe, amikor ránéz. Nem műelemzés. Benyomás. Érzések, szavak, képek, mondatok, történetek. Rossz megoldás nincs, hiszen mindannyian mások vagyunk. Az lenne jó, ha mindenki határozottan megfogalmazna magában valamit erről a képről. Hogy miért? Aki összeszedte a gondolatait, görgessen bátran a  kép alá! Tessék hátradőlni, és élvezni, hányfélék is vagyunk! :)


Ui: a "kultúrest" a megjegyzésekben.























 (Giorgio de Chirico: Egy utca misztériuma és melankóliája)



"Egy utca misztériuma és melankóliája – sokféleképpen fordítják, maradjunk ebben, ez a legpontosabb. De Chirico képe: hosszú, hófehérre festett árkádos épület nyúlik el rajta a tér végéig, szinte érezni az árkádívek alatti hideg dohszagot és a kő relatív hűvösét, előtte augusztus közepi napperzselte térrész, kislány szalad át rajta karikával, pontosabban egy kislány van odasejtetve, és szemből egy felnőtt árnyéka érkezik, a kép előterében meg egy másik árnyékos épületrész és talán egy cirkuszos kocsi üresen; olyan meleg van a képen, hogy ha figyelmesen idézi fel az ember, és pontosan rajzolja fel a képzeletvászonra, érzi a homlokán a Földközi-tenger medencéje fölött elömlő örök verőfény melegét, ha nem szégyellnénk, azt írnánk, az Isten tenyerének melegét, amelytől arrafelé könnyebb az emberlét; és érzi az orrában a képen látható tér jobb oldalán biztosan ott lévő, bár nem látható tenger délutáni szagát; hiszen a tenger egészen más szagú hajnalban, amikor a halászok indulnak: olyankor sós-keserű, hűvös, rukkolaízű, más kora reggel, amikor a kikötőben az első kávékat főzik: olyankor egész lágy, mint a spárgakrémleves illata májusban, déltől délután négyig a legsósabb, szinte mar – ez van a képen –, este pedig megkönnyül megint, simogat valami ibolyás illattal. Sokszor volt menedékem ez a kép itt, Északon, ahol Pécs fölött már nem értik De Chiricót és azt hiszik, az Utca szomorú, valamint nem eszik a rukkolát, ahol hiába is kérnék marelicát vagy keresném a lavanderiát, hiszen De Chirico a sziesztát szublimálta itt művészetté, amely a Délnek éppenséggel nem lényege, csupán az egyik állapota, az ezernyi apró zajjal és sunyi titokkal zsúfolt békeideje, amelynek misztikuma nem sokban különbözik az éjszakáétól, mondhatnánk, megfelelnek egymásnak, mint a jinben a jang és a jangban a jin. Mondhatnánk, de ez a fajta okoskodás arrafelé csődöt mond, mert kinek kell délen ahhoz filozófia, hogy délután pihenni kell? Pontosabban: nem is pihenés ez, hanem összesimulás azzal, ami Van, a pár óráig tartó pillanat, amikor a déli ember kiegyezik a Janus-arcú Örökkévalóval, aki fájdalmat nem okozva mutatja meg arcának haláloldalát, és pisszenés sem hallatszik De Chirico utcáján, hiszen épp nincs egó, és mi is fájna a minden vagyok és a semmi se vagyok közti különbségből?  Ilyenkor lassan másznak a fénycsíkok a falon a meztelen félálomban egyedül, a szembe szomszédnál meg csatakosak a kölcsönlepedők az egymáson csúszó testek izzadságától, a szieszta alatt nincsenek csinos nők és ápolt férfiak, a szieszta alatt testek vannak, patakvíz és a néma utcára kicsattanó elfojtott sikoly; ilyenkor Az van, és Dél nem képmutató, hiszen a gyerekek is tudják, hogy Az van, ha épp nem gilisztagyilkolóst játszanak a Janus-arcú Örökkévaló felügyelete mellett a konyhai falikút alatt, akkor hát épp Azt gyakorololják, vagy a vaníliás kekszet lopják a hallból, a tálalószekrény középső polcáról, amit a nonna nyilván minden egyes háztartásban tud, különben nem pótolná hétről hétre; valószínűleg nonnaellátó boltok lehetnek Pécsett és attól délre, egészen Afrikáig, ahol a titkos vaníliáskeksz- és mazsolaadagokat beszerzik, és a címet, amikor meghalnak, a lányuknak adják.  A szieszta alatt csönd van, ezért ilyenkor nem illik lehorzsolt térddel biciklit betolni a veranda alá: ha muszáj, halkan kell kaparászni a nonna hálószobaajtaján, aki némán mered a sebre, és suttogva szid, így jegeli a kitört fogat is, és így szedi generációkból a szálkát az Utcában, amelynek melankóliája van, délután egy és négy között, ő volt a kislány a karikával, most meg ő, aki a sziesztából lecsípi az utolsó egy órát az este előtt, hogy rumba áztassa a meggyet a vacsora utáni desszerthez, hogy megfordítsa a bepácolt húst, kivarrja végre a párna szélét, mint ahogy hajnalban is lecsíp egy órát az éjszakából.  Végül az ő textilredőnyének felcsattanása alól bújik elő a késő délután és a kora este közötti sáv – de az már egy másik kép, és nem De Chirico."







2012. február 8.

kultúrest vol. 3.




Minden csillogásnak van kulisszája és személyzete, és mindig van valaki, aki hiába öltözik ki. A mozivászon és a festővászon közötti legnagyobb művészet az ember. A közös érzésből kirekesztődik, aki nem részese az élménynek. Gondolatvásznak: a filmvászon és a koponya csontvászona. Két vásznon peregnek az ember fantáziájának szüleményei, és a gondolatok kiválva a testből, fel-felosonnak azon a lépcsőn, ahol ember nem jár. Egyirányú lépcső: nem fel-, csak lefelé vezet.
A film végeztével lassan pislákolni kezdenek a lámpák. Mindenki kénytelen újra felvenni kabátját, kalapját. A némaság oldódik. Egy halk viszontlátásra. A megvilágított lépcsőház apránként engedi be a fényt. Ahogy a test elindul felfelé, útközben találkozik a lélekkel, és mire kiérnek az utcára, már újra eggyé váltak, mintha ott lenn, a sötétben nem történt volna semmi. De az ember még tétován emlékszik, érzi, hogy más ment be és jött ki a kapun. Mindenki egy ilyen titokkal érkezik ki az utcára, aki részese volt ennek az elnyújtott katarzisélménynek, vagy megállt annak holdudvarában. Ez a jótékony, minden fájdalmat és gondot feledtető félhomály: a mozi.
Aztán egy pár útkereszteződés után az ember teljesen visszanyeri lélekjelenlétét.

(Edward Hopper: New York Movie)




2011. augusztus 18.

kultúrest vol.2












egy nő heveredik le a kanapéra, de alighogy lustán elnyújtózik az ágyon, a szoba falai lehanyatlanak, és a semmiből dzsungel fakad. a perc az első látomásé, még nem álmodott tudatára annak, hol volt, hova került, és hogy meztelen. nem szereplője még, csak gyönyörködője saját vakmerő álmának. tömör varázs, bódító dzsungelillat, az érzékszervek környezetnek kiszolgáltatottak: színek, ízek, tapintás - tapintás talán mégsem, hisz akkor már őrjítően valóságossá válna -, szaglás, hallás. a kép mozdulatlan, a fenyegető, lassan pattanásig feszülő veszélyt mintha egy láthatatlan kéz tartaná vissza: az ébrenlét közeli emléke. de a valóságot már elnyelte a dzsungel mély zöldje és a háttérből bűvösen előre lopakodó furulya hangtalan tölti be a vadak lelkét. a zene bűvöli meg a tájat, és ha a háttér fekete néger alakja egy pillanatra is elhallgattatná hangszerét, elszabadulnának bűvös láncukról a rengeteg bestiái.
/Rousseau: Álom/

2011. augusztus 8.

kultúrest vol. 1.











hópelyhek és porszemek. a piciny pontok mindig eltakarnak valamit a kilátásunkból. mozaik. a fantázia tartja össze a pontokat. apró, egymásba nem olvadó másodpercekből áll össze az élet. agir-réagir. kontraszt. minden, mint a szórt fény. film. filmkocka. mozgás a mozdulatlanságok között. élünk, de mindig annyit vesztünk a világból, amennyit pislogunk. éj nyomasztó valószerűtlensége, neonfények groteszk cirkusza. éjszaka nem élni indulunk. éjjel a szem és a szív is másképp lát.