Alapszabályunk, hogy hálaajándékot soha, semmilyen körülmények között, semmilyen formában nem fogadunk el. Arról viszont már semmilyen szabályunk nem szól, hogy mit kezdünk ilyenkor a visszautasított beteggel?
Pár, rossz szájízt hagyó eset után azt találtam ki, hogy ha a beteg ajándékot akar adni, én egy jó történetet kérek tőle a helyébe. Egészen meg voltam elégedve magammal, alig vártam, hogy kipróbáljam, hogy működik az ötletem a gyakorlatban. Aztán végre jött egy nő, aki kezdte előhalászni a bukszáját. Kaptam az alkalmon, és arra kértem, hogy meséljen inkább valami jót nekünk.
Gondolkozott milyen jó történetet is tudna mesélni. Törte, törte a fejét, nem jött a szikra. Már azon voltam, hogy másra terelem a szót, amikor egyszerre felcsillant a szeme, és lelkesen elkezdte mesélni, hogy az apukája halálos betegen feküdt a kórházban, a testvére pedig rákosan, haj nélkül, teljesen legyengülve otthon, amiről az apuka semmit nem tudott, mert titkolták előle a dolgot. Amikor az apuka már a halálán volt, a testvére összeszedte minden erejét, felvette a parókáját, és bement a kórházba végső búcsút venni az apukától, aki ott kilehelte a lelkét.
*
Lehet, hogy ezen módszeren még finomítanom kell.
(Vagy nem.)
