Visszaérzékenyülés.

Intimitásban a pillanattal.

major petra: igaz történet

 

Megalkuváson

innen, komfortzónán túl,

élnek Boldogék...

 

Hallgató a szemináriumon: - Fog Tanárnő vizsgáztatni év végén?

Én: - Nem szoktam vizsgáztatni.

Hallgató a szemináriumon: - De nagyon jó lenne, ha Tanárnő is vizsgáztatna!

Én: - Ezt a tavalyi csoportom is szuggerálta, de nem. Majd ha századszor is megkérdezik, lehet, hogy elgondolkozom rajta.

Hallgató a szemináriumon: - Óh, ha csak ennyi kell, akkor én most rögtön megkérdezem százszor!

...

Hallgató szeminárium végén: - Azért örülnénk, ha tanárnő vizsgáztatna, azt szoktuk meg eddig, hogy a szemináriumvezetőink vizsgáztatnak. (Ebből a tárgyból összesített vizsganapok vannak, így ez lényegében kizárt.)

Én: - Mit szokott meg?! Elsőéves és még egy normális vizsgaidőszakuk sem volt! Tavalyi félévben mindenből megajánlott jegyeket kaptak! Ha ezt egy megkérgesedett ötödéves mondaná, akkor csak-csak, de még fiatal ilyen kijelentésekhez!

 

Angolosan új szobatárs: - Ma a fúziós konyha jegyében fogok ebédelni: hoztam otthoni sushit tökfőzelékkel és borsólevessel.

 

Csendben olvasgatok a trolin az első ülésen. Egyszer csak mintha valaki kérdezné, hogy most egyenesen kell-e menni? Eleinte nem is figyelek oda, de aztán kicsit határozottabban mintha újra hallanám ugyanezt a kérdést. Felnézek, látom, hogy a troli a piros lámpánál áll a kereszteződésben, a sofőr pedig segélykérőn néz felém. Gyorsan megerősítem, hogy jó az irány. Haladunk tovább. Pár utcával később érzékelem, amint a troli szépen lassan halad el az egyik megálló mellett, mire a sofőr megint rám néz kérdőn, hogy meg kellett volna-e állnia annál a táblánál? Megint igent mondok, erre ő egy pár méterrel arrább lehúzódik és kinyitja az ajtókat. A Hermina út előtt már készenlétbe helyezem magam, és jelzem a sofőrnek, hogy majd a magas épület előtt, a kereszteződésben le kell kanyarodni balra. Amikor látom, hogy már hamarosan a lámpához érünk, és még mindig a középső sávban haladunk, szólok neki, hogy húzódjon le a belső sávba, mert csak onnan fog tudni kanyarodni. Amikor két megállóval később elbúcsúztam és leszálltam, a sofőr arcán egyértelműen kivehetőek voltak a pánik jelei, ahogy realizálta, hogy most már egyedül kell vezetnie a járművet.

 

Divatlap kolléganő: - Múltkor megnéztem egy dokumentumfilmet Hitlerről. Rengetegszer próbálták őt eltenni láb alól, mégsem sikerült. Szinte hihetetlen. Egyszer közvetlenül az íróasztala alá helyezték a bombát. Az egész helység felrobbant, de a detonációnál az íróasztal lapja felfogta a robbanást és megvédte Hitlert, így ő volt az egyetlen, akinek nem esett bántódása.

Angolosan új szobatárs: - Hát igen. Akkor még tudtak jó asztalokat készíteni....