új bíróság

Kidobós szobatárs: -

kislánya milyen?

Én: - Ötéves forma, nagyon szép, de olyan komoly kislány.

Kidobós szobatárs: - Végül is az anyukája is komoly.

Én: - ?! ..... ?!

jogi szeretetszolgálat

Áca: - Mielőtt kiderült volna, hogy fiú-e vagy lány, már tudtam, hogy Borókának fogják hívni.

bíróság

ma felhívott, hogy hiányzom neki, mióta nem dolgozom ott, nincsen kihez benyitnia.

jogi szeretetszolgálat

Azzal küzdünk, hogy már nem vagyunk, de még álláshirdetünk két nem létező pozíció betöltésére.

Aranytsillag szerint azért érzem magam kipurcanva, mert egyszerre kb. három életet élek. 

Szerintem nagyobb baj az, hogy egyik sem az enyém. 

ITT-tan

Kiküldtek hittanóráról.

30

Ácával, Cukormentes Cukorkával és Aranytsillaggal arról beszélgettünk, milyen betölteni a harmincat. Cukormentes Cukorka elmesélte, hogy ő aznap egész végig dolgozott, majd elment a reumatológushoz a kezével, ahol kapott rá "jedi" kesztyűt és szteroidos injekciót, és kinőtt az orrán egy hatalmas pattanás, amilyen még életében soha. Így zötykölődött haza késő este a buszon.

Én elmeséltem, hogy egész nap dolgoztam, este angolórán voltam, anyukám pedig azzal hívott fel, hogy ugyan gondolt ő arra, hogy harmincadik születésnapom alkalmából átugrik megpuszilni, viszont eszébe jutott, hogy amikor megszülettem, akkor sem látott azonnal, csak másnap, és mivel ez egy ilyen kerek évforduló, ezt az emléket felidézendő, csak másnap jönne át hozzám.

Áca elmesélte, hogy őt a puszta tény annyira kiborította, hogy egy költő ismerősük utólag verset írt neki erre az alkalomra, hogy jobb kedvre derüljön. 

Aranytsillagnak még van hátra pár hete...

Térey János

A hetvenévesek szeme

Vajon egy hetvenéves nő szeme

Mit lát a harmincéves asszony arcán?

„Magas homlokot, felhőkkel tele;

Hétfőt, a dallamos vasárnap alján.”

S mit mond a férfikor novembere?

„Láttam belépni. Tízpontos mutatvány

Meddig színésznő, honnan divatlány?…

S a meghatott föld mit kezd majd vele?”

A harmincéves mindig tiszta képlet,

És könnyű, mint egy Paganini-caprice;

Maga mögött tud néhány ritka vétket,

De tüstént elsimul a fölkavart víz…

Amíg a hűvös dívát alakítja,

A part minden lakója ráfogad;

Kiszáll a vízből, és betakarítja

A fényes pillantásokat.

A hangsúly a szabálytalan vonáson,

Mely pillantásunkat magára vonzza:

Az orrnyereg szeplői, nagyvilági

Combján a pengeél ejtette seb;

A hamvas bőrön itt-ott egy kopásnyom,

Az érett mellek napsütötte bronza,

S a porcelán arc véletlen hibái:

Legizgatóbb a rendhagyó eset.

Istenien szép volt a készülődő,

És nála is szebb a beérkezett:

Első szava magától értetődő,

A második homályból vétetett.

Becsvágya filmjéből kilép a hősnő,

A rend körét elhagyja és lebeg.

„Még nem olyan, mint mi voltunk ilyenkor.

Még nem tanult meg hasonlítani.”

„Szeretteti magát, akár mi egykor.

Ha különbözik, az is valami.”

„Nem jobb és nem rosszabb: másmilyen élet.

Ha különbözöm, csakis akkor élek.”

Elindult a siker sugallatával,

S a vének szemmel tartották Zsuzsannát.

Útját követni fényűző mulatság:

A sokaság egén suhogva szárnyal;

Tűsarka délben óriási kört ír

A sétatérre. Szemben áll a börtön.

Valami nagy, elragadó örömhír

Igézetében jár és kel a földön.

Éjjel bólint, s elhagyja ezt a tájat,

Autóba ül, s a combok összezárnak.

…A harmincéves, mint egy telt, gyümölcsös,

És hosszú lecsengésű, szörnyű szép bor:

Nincs fogható a megkóstolt gyönyörhöz,

Mely áttetsző palackban fénylik és forr.

Ha minden csöppje zamatosra érik,

Egyetlen vágyunk: „Kiinni fenékig!…”

Az új istennő létében lubickol.

Tartása ingerlően fesztelen.

Ha mozdul, szerteszét szitál a hímpor.

A zsúfolt élet lesz a veszte? Nem.

Találka és találka közt az arca bíbor,

S két ajtó közt is majdnem meztelen.

Az esemény, s az esemény utáni

Tabletta súlya, mint a tollpihéké;

A bűnöket, s a bűntudat parányi

Ráncait púder simítja sekéllyé…

Hallgatja, hogy zenél az esti áram,

Hogy épül híre a szájhagyományban.

A bájos benne: ami érthetetlen!

Legjobb nem tudni, mit miért csinál,

És mennyi terve van még lendületben.

Eső után milyen lesz majd a táj?…

Most harmincéves, és ezerszer áldott:

Élvezi, hogy mindkét keze szabad.

Virágporával még tíz év alatt

Behintené a termékeny világot,

S feslene mindenütt barackvirág…

Este zuhany alá áll, és magában

Annyit suttog: „Bár túl sokat hibáztam,

De porhintéseim arany hibák.”

Még nem söpörte el a szembeszél:

Főútra fordul vagy földútra tér…

A tudás terhétől kövérre hízik,

Magában számol szívdobogva tízig,

S ötről a hatra immár félve lép;

S ha egyszer hetvenéves lesz, szemét

Lezárja majd a legszebbik tanítvány.

„Szemem bezárul. Gondolkodj a nyitján!”