Zuhogó esőben mentünk a trolival, lépésben araszoltunk, feltorlódott a forgalom, az emberek egyre idegesebb pillantásokat vetettek az óráikra. Az egyik megállónál felszállt egy anyuka a kislányával. Ahogy haladtunk előre, a troli végéből a kislány egyszer csak fennhangon, félig rappelve, félig énekelve rákezdett: "és felderül az ég!". Amíg le nem szálltam, ezt énekelte. Hangosan, önfeledten, végtelenített verzióban. Senki nem szólt rá.