Be a good-doer, not a do-gooder.

 

nagy zalán: a félreértések parkolója

 






nem tudom én sem,
mekkora hely szabadul fel
megkönnyebbülés után.
azt sem tudom, hol van az a hely;

talán az ellazult izmok között
vagy a gyomorfalak zárt terében.

képzelj el egy ásítozó vízilovat,
ülj a nyitott szájába törökülésben.

képzeld el, ahogy átvisz a Níluson
egy kihalt nílusi víziló.
milyen gyönyörű kívül-belül a reggel,

élvezd ki,

hogy harmat vagy 
egy még alvó hangyabolyon.
boríték egy lusta postás kezében.

milyen gyorsan jön a reggel,
a megkönnyebbülés:
kitolatni végre
a félreértések parkolójából.

reményik sándor: lámpagyújtogató

 

"Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:

„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”

„Lámpagyújtogató” – feleltem én.

A gyermek együgyű feleletén

Nevettek akkor szülők, ismerősök.

Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.

Nekem a csendes ember imponált,

Ki ballagott a bús utcák során,

S amerre ment,

Világosság támadt a nyomdokán.

Csak felnyújtott egy lángvégű botot, -

Egy lobbanás – s az ember főlehajtva

Az esti csendben tovább baktatott.

Csak ment tovább a sötétség fele.

Ámde mögötte diadallal égtek

A lámpák, miket meggyújtott keze.

Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:

„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”

Azóta sokat vívtam, verekedtem,

Azóta sűrűbb lett az éjszaka.

És végül – lámpagyújtogató lettem.

 

A bíró rögzíti a jegyzőkönyvben, hogy a két cégvezető úgy veszekszik a tárgyaláson egymással, mintha válófélben levő házastársak lennének egy bontóperben. A jegyzőkönyv szerint erre az egyik cégvezető megjegyezte, hogy a másik sajnos nem akar válni. 

Egy tárgyalással később a bíró rögzíti a jegyzőkönyvben, hogy felhívta a felek figyelmét arra, hogy a per tárgya a szerződés létrejötte és nem az alperes memóriája. 

unikornis

 

jiří žáček: szeretem

 

Szeretem a hétköznapokat,

mert csodák sohasem történnek

vasárnap vagy ünnepnapokon.

Szeretem a gyerekszobában tartott egyszarvút.

Szeretem a szerelmes folyót, ahogy a tenger felé siet

folyamtalálkozóra.

Szeretem az 1950-ből való ČZ 125-ös időgépet,

amely képes visszavinni a gyermekkoromba.

Szeretem a „pí” számot,

mert a madarakkal rokon.

Szeretem a töltőtollat, mert ihlettel van tele.

Szeretem a fiatalokat, akik hiszik,

hogy sohasem öregszenek és sosem halnak meg. 

Szeretem a trópusi Afrikáról álmodó hóembereket.

Szeretem a szélben köröző sólymot

ahogy légi leltárt készít a mezei törpékről.

Szeretem a tengeri hullámverésben vigyorgó delfineket

a víztározó gátján.

Szeretem a fákat,

amelyek az égig akarnak nőni.

Szeretem a gyermektalpakat a tenyeremben

amint hétmérföldes csizmában körbejárják a világot.

Szeretem A rejtelmes szigetet, A kincses szigetet

és A megvalósulatlan álmok szigetét.

Szeretem február 30-át,

mert az egész örökkévalóságban csak egyszer volt olyan.

Szeretem a titkos ajtókat, 

amelyek az én álmaimból a tieidbe vezetnek.

Szeretem az almafákat,

amelyek könnyelműségükben körtét teremnek.

Szeretem az évszakváltásügyi minisztériumot,

kiváltképp madárcsicsergés-koordinációs bizottságáért.

Szeretem azokat az úriembereket, akik zavarba jönnek attól, ha

napjában nem csak egyszer van igazuk.

Szeretem a Nevermore cigarettát,

ahogy mélyen beleslukkolok az üres tengerparton, este,

a naplementében.

Szeretem az igazság és a szeretet győzelmét

a humanitárius légicsapások felett.

Szeretem a kutyákat, akik hallgatnak a gazdájukra,

és a gazdákat, akik a kutyájukkal vonítanak a holdra.

Szeretem a városokat,

amelyeken úgy lehet játszani, mint a hangszereken.

Szeretem Einstein nyelvét,

ráöltve a 20. századra.

moha

 

a róka megszelídítése avagy hogyan kell visszaszeretgetni énidegenné vált darabjainkat

 

A fájó emlékeket olyan lassan kell szemlélni és olyan apró mozzanatokra bontva kell végigsimogatni, hogy egybefüggő folyamat mivoltukat, ezáltal érzelmi intenzitásukat elvesztve ne tudjanak és ne is akarjanak visszatámadni, ne akarjanak a fájdalom és a félelem reflexmozgásaiból belénk marni úgy, hogy az egész lényünk belesajduljon. Olyan óvatosan és olyan kicsinyre kell bontani őket, hogy megszűnjenek uralkodni rajtunk és megszűnjünk félni az egymással való találkozástól.

És amikor apránként és különböző szögekből nézve már nem tűnnek olyan borzalmasnak, olyan szörnyűnek, olyan kegyetlennek, bántónak, emberen kívülinek, agyon kell szeretgetni őket. Meg kell találni bennük a katarzis történeteit. Meg kell találni bennük az emberi magaslatokat és tragédiákat. Meg kell találni bennük azt az igazságot, hogy minden félresiklott kapcsolatban a legnagyobb fájdalom, hogy két szeretet nem találja az utat egymáshoz. Hogy minden félresiklott mozzanat és okozott bántás a szeretet kétségbeesett vergődése. Meg kell találni az együttérzést. Meg kell találni bennük azt, ami széppé avatja őket. A szépséggé avatás a szeretet magasiskolája. 

A bántó személlyel való együttérzés olyan, mint a színek összekeverése. Az együttérzésnek a saját érzésekkel való vegyítése az egész érzelemsíkot átitatja valami új minőséggé. Ahogy a kékből és a sárgából is zöld lesz, úgy együttérzéssel a fájó érzések sem maradnak meg eredeti mivoltukban. 

Minden bántás a szeretet útjainak az elvétése. Minden gyógyítás a szeretet útjainak a megtalálása. Minden együttérzés a saját fájdalmak oldása. Minden szépség út a gyógyuláshoz.

Szeretettel kell körbevonni a fájó emlékdarabokat. Újra és újra és újra. Ahányszor csak fájdalmukban felsírnának és védekezésből támadnának, újra és újra át kell szeretgetni őket. Hogy sérült darabjaink újra elkezdjenek bízni bennünk. Hogy sérült darabjaink visszaszokjanak hozzánk. Hogy képként újra összeállva már ne a bántások feszültsége, hanem a köréjük vont szeretet tartsa össze az eseményláncolatot. Addig kell nézni a tragédiákat, amíg le nem kopik róluk a felszín, és felsejlik alóluk az élet, ami bármilyen borzalmat is hordoz, a mélyben a saját, gyönyörű lénylogikánk szerint formálja magát ösztönös szépséggé.

 

Valami spontán indíttatásból megdicsértem a parkban egy néni kutyáját, hogy milyen pihe-puha a szőre és milyen kedves a pofija. A mogorva néni arca is egyszerre kedves és pihe-puha lett. Ezen a sikeren felbuzdulva belülről már vártam a következő alkalmat, hogy örömet szerezhessek valakinek, amikor jött egy másik néni is a kutyájával. Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, a kutya elkezdte végezni a dolgát. Ebben a helyzetben elég groteszk lett volna bármiféle méltányolás a kutyus pofijára vagy bundájára, azt meg mégsem dicsérhettem meg, hogy milyen szépen piszkol maga alá....

a dolgok mélye

 

Le kell ásni addig, amíg igaz nem lesz.

 

Csak el kell kezdeni.

Csak el kell indulni.

a békés harcos útja

 

Dan: - Mégis, hogy a fenébe edzhetnék? Hiszen balesetem volt.

Szókratész: - A baleseted lecke volt. Az életben dönteni kell. Dönthetsz úgy, hogy áldozat leszel, de dönthetsz másképp is.

Dan: - Fütyüljek a sérülésemre?

Szókratész: - A harcos cselekszik, csak a bolond sír.

Dan: - Na és ha nem tudom megcsinálni?

Szókratész:  -Az a jövő. Ne gondolj rá.

Dan: - Hogy kezdjek hozzá?

Szókratész: - Nincs olyan, hogy kezdet és vég. Csak a tett van.

marcos beccari

 

hogy lehet?

 

Hogy lehet kibújni a 
fájó emlékekből? 

Hogy lehet nem cipelni tovább 

a múltat 
(ha egyszer azt mondják, 
nem kell rá gondolni, 
másszor meg azt, hogy 

minden cenzúra múlthamisítás)?

Hogy lehet "nemrészemmé" tenni azt, 

ami részem?

Hogy lehet szépnek látni 

a sebeket?

Hogy lehet nem elhazudni azt, ami 

nem is volt igaz(i)?

Hogy lehet eseménysorokká látni

embereket?

Hogy lehet lekaparni a történésekről 

az érzéseket?

Hogy lehet megfürödni a 

saját dráma katarzisában?

Hogy lehet saját élő anyagomból kivonni 

az egyetemes szilánkokat?

Hogy lehet nézőpontváltások közepette megtartani 

a történések igazságát?

Hogy lehet azonosulni azzal, 

ami nem önazonos?

Hogy lehet.....?

Hogy lehet mindenek után is 

szeretni magamat?

Ez a művészet.

A szeretet művészete.

A megbocsátás művészete.

A cselekvés művészete.

A szépség művészete.

A művészet művészete.

A hit művészete.

A belső világ művészete.

A jövőkép (remény) művészete.

Az Élet művészete.

mila marquis: book garden

 

az online képzésekben rejlő lehetőségek maximális kihasználása avagy élni tudni kell

 

Oktatónk kikapcsolt kamerával, vezetés közben tartotta az online képzést, ami alatt focimeccset nézett. Ezt onnan tudtuk, hogy a tananyag leadása közben időnként eszelősen felkiáltott, hogy GÓÓÓÓÓL!. Mivel a meccs közvetítése nem hallatszott, kizárásos alapon néznie kellett.