bíróság

Játszótárs behozza a kiskutyáját, akit menten babusgatni kezdek:

Én: - Szia, picike! Hogy hívnak?

Játszótárs: - Benike.

Én: - Nem téged kérdeztelek.

bíróság

: - Ügyvéd úr, be kellene csatolni azokat az iratokat! Ahol az van írva, hogy Fityfiritty Kft., ön kihúzza a Fityfirittyet, és mindjárt senkinek a joga nem sérül.

bíróság

Az ügyészségi-bírósági közös folyosón beszélgetünk Onesszával, amikor odajön hozzánk egy ügyvéd. Szabadkozik, ő nem akar alkalmatlankodni, de jónak látja szólni, hogy egy rab elszabadult és éppen fogat mos a férfi mosdóban. Onessza megnyugtatja, hogy az nem rab, csak az egyik kollégája, aki furán szokott öltözködni.

bíróság

Én: - Most látom, hogy összeöltöztetek!

: - Igen. Játszótárs is libafos színű felső van, rajtam is. Ez ma a libafos tanács.

bíróság

Én:- Köszönöm, hogy gondoltál rám!

: - Gondoltam, kis Vuk, gondoltam.

bíróság

Hallgatásszkafanderben ülő szobatársam és én a szoba két ellentétes sarkában ülve aktázunk látszólag tudomást sem véve egymásról. Már egy komplett délelőtt telt el anélkül, hogy megrepesztettük volna a hallgatásburkot. Önkéntelenül az a gondolat csap át az agyamon, hogy én világéletemben nem voltam ennyit csöndben, mint mióta ezen a helyen ülök, és hogy ő az egyetlen ember, aki képes áthatolhatatlan falakkal teljesen elzárni a gondolatait a külvilágtól. Még fél év után sem tudom, hányadán is állunk. Annyi van belőle, amennyit mond és akkor, amikor mondja. Nyista. Csak akkor létezik a külvilág számára, amikor beszél.

Miközben ezeket és hasonlókat gondolom, az akták mögül váratlanul felém fordul, és kőbe zárt lényétől szokatlan indulatban tör ki, hogy a bolygónk tönkre fog menni, mert túl sokan vagyunk, a forrásaink pedig szűkösek, és hogy a NASA-nak cselekednie kell, de mihamarabb, hogy a Marson a kiküldött telepesekkel, akik soha nem térnek majd vissza a Földre, kialakíttassák az élet feltételeit, és ha kell, meteorokat kell irányítani a környező égitestek felé, hogy a becsapódás megváltoztathassa a klímájukat, hogy belátható időn belül a Föld népességének egy nagy része át tudjon költözni a túlélés érdekében, mert egyébként itt nem sok életet jósol, már a szántóföldek így sem elegek, a középkori vetésforgó alkalmazása elképzelhetetlen, a régebbi generáció még jobb génállományt örökölhetett a szüleitől, de a most születő gyerekek az egészségtelen ételek miatt már mindenre allergiásak, és Kínában a fiatalok nem tudják eltartani az elöregedő népességet, az Egyenlítő környékéről pedig ugyancsak népvándorlás fog elkezdődni, mert kiapadnak a folyók, és az embereknek muszáj lesz táplálékot keresniük, és már vagy kétszer akartak újabb atombombákat bevetni, de a háborúk friss emléke még visszatartotta az embereket, és egyébként az atomreaktor meghibásodása utáni katasztrófa miatt a Föld tengelye elferdült és nincsen más lehetőség, mint a világűrbe való menekvés, ahol majd fel kell venni a kapcsolatot az ismeretlen élőlényekkel.

Elhallgat. A haja egy kicsit még lobogni látszik, de a lénye mélyén működő fekete lyuk már minden indulatot magába nyelt, a csillagkapu bezárult.

Mintha mi sem történt volna, szokásos higgadtsággal és bürokratikus precizitással hajol újra az akták fölé. Én is visszaértek a félbehagyott, bizonyítási teherről adandó tájékoztatáshoz, de lelki szemeim előtt még egy jó darabig elevenen lebeg a kép az ágya mellé már gondosan kikészített bőröndről, amit majd a Marsra fog felvinni, amikor az új telepesek között ő is elindul oda egy jobb élet reményében.

bíróság

Én tárcsázom a mellékét, ő felveszi a kagylót, én vázolom az informatikai problémát, ő egy ásítást elnyomva megjegyzi, hogy aznap nagyon álmos, nevetgél, hogy nem is ismeri ezt a programot, rácsodálkozik a nevemre, én felhívom a figyelmét, hogy a monogramom palindroma, ezen mindketten nevetünk, ő bütyköl valamit a rendszeren, hallom, hogy kacagva újságolja a háttérben ülő kollégájának, hogy véletlenül kitörölt valamit, mire a Complex program, szegény "bef*s*tt", majd visszajön a telefonhoz, elkéri a mellékemet, hogy visszahívhasson, ha sikerült megoldania a problémát, én is elkérem az ő mellékét, mire ő közli, hogy azt nem adhatja meg, mert titkos. (A poénhoz lásd az elejét.)