amikor látványosan szenvedek

Mezítláb sétálok fel-alá a kertben egy köteg törvénnyel a kezemben: 

tanulok.

Felelősséggel tartozom azért, akit remélni hagyok...

A szeméből egy ember nézett ki.

suum cuique...

A tananyagot vizsgára kell tudni, gondolja a tanár, miközben belép az utolsó szemináriumi órára. Ebben a szellemben kezdi el jókedvűen kérdezgetni a hallgatókat. Az első hallgató kifogástalan választ ad a kérdésre.

- Jeles!

A második hallgató sem marad el mögötte.

- Jeles!

A harmadik hallgató is helyesen szól.

- Jeles!

Elér a negyedik hallgatóhoz. A diák mereven bámul maga elé. A tanár nem adja fel, feltesz egy másik kérdést. Hallgatás. Majd még egyet. Konok csend.

- Akkor ez most a gyengébb jeles!

Múzsának lenni, szüntelenül kifosztottnak.

a "non ius" mezsgyéjén

Vegyül abba valami kétes dicsőség és groteszk utóérzet, amikor az ember lánya az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény mellől pöcköl el egy bogarat.... De hát nem állt a személyi hatály alatt, nyugtatom magam.

Koncentrálni. Muszáj.

paula darois: narancsok kék szalvétával

Felrázzák a szódát: RAPszodikus.

nemes nagy ágnes

Az életem nem tér-zene.

Kevés dolog íszonytatóbb,

mint a fölös szó kényszere.

nyár

A szfinxek néma, időtlen mozdulatlansága a sivatagban.

percy bysshe shelley: ozymandiás

Egy messzi vándor jött, ki õs romok
Felõl regélt: A pusztán szörnyü két
Nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok
Lep egy kõarcot. Homloka setét.
A vont ajk vén parancsszóktól konok,
S vad szenvedélye még kivésve ég
A hûs kövön, bár, mely véste, a kéz,
S a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég.
A talpkövön kevély igék sora:
"Király légy bár, jöjj és reszketve nézz:
Nevem Ozymandiás, urak ura."
Más semmi jel. A roppant rom körül
Határtalan szélesre s hosszura
A holt homoksík némán szétterül. 

(Fordította: Tóth Árpád)

nyár

kék ég
zöld fa
fekete árnyék

minden sárga

"... mint a napra, igyekezett nem ránézni; azonban, mint a napot, látta anélkül is, hogy ránézett volna."

(Lev Tolsztoj: Anna Karenina)

 

"lujza" mesél

"Az egyik csoportomban van egy 17 éves lányka, aki kifejtette nekem, hogy ő nem szereti a kreatív feladatokat (belenézett a házi feladatba: levélírás), mert neki egyáltalán nincs kreativitása és nem is akarja, hogy legyen, sőt igazából fantáziája sincs, mert ha olvas néha napján, akkor se tud semmit elképzelni, se egy szereplőt, se egy szobát, se semmit."

ferreira gullar

La ville est dans l’homme

presque comme l’arbre vole

dans l’oiseau qui le quitte

 

variáció egy témára

Olvasok a folyosón, Kabódi és Lőrincz arra jönnek.

Én: - Jó napot kívánok!

Kabódi: - Csókolom!

Lőrincz: - Helló!

vive la france

A hold ezüstös fénye beletúrt vörös haja kékjébe.

percy bysshe shelley: visszaemlékezés - jane-nek

Most már a sok nap véget ért:
a szép és tág napok közül
a végső, gyönyörű halott.
Emlékezet! Föl és dicsérd,
mint szoktad – sírversét a múlt
dicsőségnek már írhatod –
a föld szép arca elborult,
ránc ül az égi szem körül.

A Fenyvesek közt, óceán
partjára vitt az út,
a vihar ült sötét tanyán,
a szél fészkébe bútt.
Felhők eltűntek játszani
s alvó halk habon át
láttuk a mélybe szállani
a Mennyek mosolyát.
Ó, az az óra tán az ég
mögül hullott le ránk;
láttuk, a nap fölött hogy ég
egy édenkerti láng.

Magányos óriások között
álltunk, fenyők alatt,
mint kígyók teste gyűrűzött
sok széltől zord alak,
de rájuk minden lágy-meleg
azúr fuvallata
oly szín-összhangot hízeleg,
mely ég sugallata,
s zöld hullámon, zöld fák csúcsán
ugyanegy álom ült,
mint erdőn, mely az Óceán
mélyébe elmerült.

Az volt a csend! – Oly kötelék
tartotta kötve ott,
hogy megnőtt hallgatása még,
ha harkály kopogott.
Nem rezzent egyetlen virág,
ha béke-lehelet
szállt rajtunk át, s a némaság
csak megnövekedett.
Úgy tűnt, a kopár, messze hegy
fehérlő vonalát
s előttünk a virágot egy
bűvös kör fogta át –
borzongató hatású báj
halk szellemélete –
s egy percnyi békét élt a táj
harcos természete;
s a bűvös kör központja ott
gyönyörű, eleven
alak volt, s ott élt a halott
csönd lelke: szerelem.

Néztük az erdőmélybe bújt,
sötét tócsák vizét;
a lenti zöld világba hullt
egy-egy darab kis ég;
a barna földben remegett
egy bíbor boltozat,
az éjnél feneketlenebb
s napnál világosabb –
s az egész erdő benne ring,
ahogy csak odafenn,
itt szebb a szín és forma, mint
a tágas tereken.
S látszott a fű, és úgy sütött
a mélyzöld fák alatt
a dél, akár felhők között
csillámló virradat.
Ily képet nem terem a föld –
ilyet képzelt s kívánt
a vízi szerelem a zöld
fenyőerdő iránt.
És ott derengett mindenen
elysiumi fény:
lágyabb a napfény odalenn
s a lég a víz színén.
S mint egy imádott nő, e lét
a víznek adta át
hívebb, valódibb lényegét,
legkisebb vonalát;
míg jött egy szél s úgy fújta szét
e sok lágy vonalat,
mint lelkünk legszebb képzetét
egy hűvös gondolat.
De míg te mindig szép leszel
és zöld a fák színe,
a víz gyakrabban nyugszik el,
mint Shelley szelleme.

(Fordította: Vas István)

szálló nyárfavatta

Olyan a park, mint egy rendetlen varroda. Amerre csak a szem ellát, angóra fonalak pamacsai hevernek szerteszét.

hommage au boul' miche'

Elcsaholt mellettem a nyár.

:)