Az idős bácsin maszk, a maszkon diszkréten és csöndesen a "kölcsönös odafigyelés" felirat. Egyedül ült maszkban a 74-es trolibuszon. Szolidaritásból kikerestem egyet a táskámból és én is feltettem. A magányos harcosoknak is néha szükségük van társakra. Még ha csak rózsaszín virágosokra is.

 

A munkahelyünkhöz közeli konyha hétről hétre kitesz magáért. Divatlapkolléganő szerint a különféle ételeket direkte úgy válogatják össze, hogy azok még véletlenül se passzoljanak egymáshoz. Amikor erre a témára tér rá, mindig kéjes élvezettel emlegeti fel a paradicsomos káposztát a tavaszi tekerccsel, ami nagyjából fél perc alatt ázott ehetetlenné a lében való merülés után. Volt ott azonban egy étel, ami még a tavaszi tekercses paradicsomos káposztát is messze túlszárnyalta: a sajtburgeres rakott penne. Ennél a kombinációnál már valamennyiünk fantáziája csődöt mondott, vagy jobban mondva túlkapásokba bocsátkozott. Zsófika képzelete annyira beindult, hogy már valósággal lelki szemei előtt látta a következő heti étlap kiemelt ajánlatát: a "moslék"-ot. 
Nevek ide vagy oda, a lényeg, hogy a konyha hű maradjon "art kitchen" titulusához, és a tőle telhető legmesszemenőbbekig megmozgassa a vendégek érzékeit. Beleértve a humorérzéküket is.

 

Debrecenben járva megpillantottam a troli ablakából egy élelmiszerboltot, amelynek a táblája büszkén hirdette: ÖNÉRT ÉLELMISZERBOLT. Elgondolkoztam, mennyit változott a világ a gyerekkorom óta, amikor még szüleink a KÖZért-be szalasztottak le minket zsemléért és párizsiért. A közértbe, ami a családé, az utcáé, a környéké volt. Ahol nem voltak fellengzős, lélegzetelállító nevű áruk a polcokon, de le tudtuk számolni mi mibe kerül, ismertük a pult mögött álló boltost, és majd kiugrottunk a bőrünkből egy sport szelettel vagy egy kapucínerrel.

 

Zsófika: - Mit eszel?
Én: - Lecsót.
Zsófika: - Te készítetted?
Én: - Nem, Anyukám.
Zsófika: - Akkor az még finomabb!