Az akvarell szeszélyes, öntörvényű, áramló Nőiség. Ha hálával és kíváncsisággal közelítesz ezekhez a kvalitásaihoz, a legkifinomultabb segítővé válik a lélek filmrétegeinek felsejtetésében, a járatlan utak felfedezésében, a természetes átmenetekkel való egybeolvadásban. Ha finoman közeledsz hozzá, finommá válsz általa.
Utat kell törni az anyagban. Fel kell szabadítani az anyagból a lelkeket. A művészetet befogadók lelkét. A megformált személyek lelkét. A tárgyak lelkét. Az anyagban (papírban, kőben, festékben, hangjegyben) megszületni vágyóknak a lelkét. A művész lelkét. Az Isten Lelkét. Hagyni szabadon léleg/kezni a világot. Ki kell engedni a fényt.
Mondják, hogy annak a tíz embernek az átlaga vagy, akikkel nap mint nap kapcsolatba lépsz. Na de ki is lehet ez a tíz ember? Egy író, akinek a regényeit olvasod, egy festő, akinek a festményeit csodálod, a királyi család, akiknek az életét követed, egy rongyosra nézett film szereplői, akik végtelenített verzióban megindítanak, egy zene, amit napi tízszeres ismétlésben hallgatsz meg, egy inlfuenszer, akinek a podcastjait pörgeted, az a személy, aki napjában százszor is megfordul a fejedben, Isten, amikor a Bibliát a kezedbe veszed. Bárki, akinek a lényével így vagy úgy minőségi időt töltesz.
A másik lépcső, hogy vajon ezek az emberek hogyan látnak Téged? Mert nem csak a saját nézőpontod által adott hangsúlyok formálnak, hanem minden tekintet, ami Rád szegeződik. Mint lézer az üveget. Válaszd meg tehát bölcsen ne csak azt, hogy Te kiket nézel, hanem azt is, hogy kiknek engeded, hogy nézzenek Téged.
