A metróban a srác egyszer csak kihúzott a kabátja zsebéből egy köteg szalvétát, egyet gondosan kiválogatott a többi közül, és mintha mi sem lenne természetesebb, belefújta az orrát.
2025. december 6.
legyünk hó
Legyünk lágyak, szépek, fényesek,
játékosak, puhák, egyben élesek,
egyediek, mint a kristályok,
táncoljuk körbe a világot!
Fakasszunk mosolyt amerre járunk,
simogassuk lelkünk, hogy csodákat várjunk.
Úgy hulljunk, mint havasokban szürke fellegek:
méltósággal, bölcsen, kitartó csendesen.
Legyünk lágyak, szépek, hófehér fényesek,
derítsük szívre az emberéletet.
változatlan őreink
A környezet van, hogy megtart. Néha jó, hogy megtart, hogy van valami változatlan, biztos pont, amit tapint a lelked. Ugyanaz a szoba, ugyanaz az udvar, ugyanaz a kép a falon. Mind hordoznak valamit belőled, amit meg szeretnél eleveníteni magadban.
A környezet van, hogy kiűz. Néha rossz, hogy van valami változatlan, ami már nem tart meg, ami kiabál, hogy miért tartasz még mindig ugyanitt, miért még mindig ugyanazokat a tárgyakat látod? Mind hordoznak valamit belőled, amit szeretnél a hátad mögött tudni.
2025. december 1.
perspektíva
Amikor már a legelején tudod, hogy nem. De mégis. Hogy nem az, de valami más. Ami nem életre szóló, nem maradandó, nem a tied, de az élet nyelvén valahogy mégis fennkölt.
Minden pillanat fennkölt, ha elég fentről tudod költeni.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)