"Túlságosan szeretem a csillagokat, hogy féljek az éjszakától."

marcos beccari

 

 

A lelkem mélyén meghitt kapcsolatot ápolok azokkal a betegszabikkal, amiken nem vagyok elég jól ahhoz, hogy dolgozni menjek vagy akárcsak a négy falon kívülre, viszont elég rosszul sem, hogy az egész napot a paplan alatt kuckózzam végig. Ezeken a betegszabikon ocsúdom az otthonomra. Felfedezem, milyenek a délelőtti fények, amiket rendes vagy rendellenes munkanapokon nem látok. Hallgatózom, milyen a ház délelőtt, hányan járnak le-föl a lépcsőházban, hallgatnak-e zenét, ha igen, milyet? Selejtezek. Takarítok. Elkezdem újraérezni az otthonomat. Másként ülök le a kanapé párnái közé, másként kortyolom a gőzölgő gyógyteákat, máshogy főzök, máshogy kapcsolom be a tévét vagy a mosógépet. Ilyenkor minden pillanat szent és törékeny. Mély hála él bennem mindegyikük iránt.  

Mindenhova tartozom, de sehova sem.

30 (folyt.)

Aranytsillag pedig harmincadik születésnapján a munkahelyén reggel úgy hajolt be beszélgetni a konyhába, hogy az ajtókilincs a ruhája hónaljánál jött ki. Kis varrókészlettel az irodájába zárkózva kezdte a napot. 

Előzmények: https://egypercnyieg.blogspot.hu/2017/04/30.html

30

Ácával, Cukormentes Cukorkával és Aranytsillaggal arról beszélgettünk, milyen betölteni a harmincat. Cukormentes Cukorka elmesélte, hogy ő aznap egész végig dolgozott, majd elment a reumatológushoz a kezével, ahol kapott rá "jedi" kesztyűt és szteroidos injekciót, és kinőtt az orrán egy hatalmas pattanás, amilyen még életében soha. Így zötykölődött haza késő este a buszon.

Én elmeséltem, hogy egész nap dolgoztam, este angolórán voltam, anyukám pedig azzal hívott fel, hogy ugyan gondolt ő arra, hogy harmincadik születésnapom alkalmából átugrik megpuszilni, viszont eszébe jutott, hogy amikor megszülettem, akkor sem látott azonnal, csak másnap, és mivel ez egy ilyen kerek évforduló, ezt az emléket felidézendő, csak másnap jönne át hozzám.

Áca elmesélte, hogy őt a puszta tény annyira kiborította, hogy egy költő ismerősük utólag verset írt neki erre az alkalomra, hogy jobb kedvre derüljön. 

Aranytsillagnak még van hátra pár hete...

Térey János

A hetvenévesek szeme

Vajon egy hetvenéves nő szeme

Mit lát a harmincéves asszony arcán?

„Magas homlokot, felhőkkel tele;

Hétfőt, a dallamos vasárnap alján.”

S mit mond a férfikor novembere?

„Láttam belépni. Tízpontos mutatvány

Meddig színésznő, honnan divatlány?…

S a meghatott föld mit kezd majd vele?”

A harmincéves mindig tiszta képlet,

És könnyű, mint egy Paganini-caprice;

Maga mögött tud néhány ritka vétket,

De tüstént elsimul a fölkavart víz…

Amíg a hűvös dívát alakítja,

A part minden lakója ráfogad;

Kiszáll a vízből, és betakarítja

A fényes pillantásokat.

A hangsúly a szabálytalan vonáson,

Mely pillantásunkat magára vonzza:

Az orrnyereg szeplői, nagyvilági

Combján a pengeél ejtette seb;

A hamvas bőrön itt-ott egy kopásnyom,

Az érett mellek napsütötte bronza,

S a porcelán arc véletlen hibái:

Legizgatóbb a rendhagyó eset.

Istenien szép volt a készülődő,

És nála is szebb a beérkezett:

Első szava magától értetődő,

A második homályból vétetett.

Becsvágya filmjéből kilép a hősnő,

A rend körét elhagyja és lebeg.

„Még nem olyan, mint mi voltunk ilyenkor.

Még nem tanult meg hasonlítani.”

„Szeretteti magát, akár mi egykor.

Ha különbözik, az is valami.”

„Nem jobb és nem rosszabb: másmilyen élet.

Ha különbözöm, csakis akkor élek.”

Elindult a siker sugallatával,

S a vének szemmel tartották Zsuzsannát.

Útját követni fényűző mulatság:

A sokaság egén suhogva szárnyal;

Tűsarka délben óriási kört ír

A sétatérre. Szemben áll a börtön.

Valami nagy, elragadó örömhír

Igézetében jár és kel a földön.

Éjjel bólint, s elhagyja ezt a tájat,

Autóba ül, s a combok összezárnak.

…A harmincéves, mint egy telt, gyümölcsös,

És hosszú lecsengésű, szörnyű szép bor:

Nincs fogható a megkóstolt gyönyörhöz,

Mely áttetsző palackban fénylik és forr.

Ha minden csöppje zamatosra érik,

Egyetlen vágyunk: „Kiinni fenékig!…”

Az új istennő létében lubickol.

Tartása ingerlően fesztelen.

Ha mozdul, szerteszét szitál a hímpor.

A zsúfolt élet lesz a veszte? Nem.

Találka és találka közt az arca bíbor,

S két ajtó közt is majdnem meztelen.

Az esemény, s az esemény utáni

Tabletta súlya, mint a tollpihéké;

A bűnöket, s a bűntudat parányi

Ráncait púder simítja sekéllyé…

Hallgatja, hogy zenél az esti áram,

Hogy épül híre a szájhagyományban.

A bájos benne: ami érthetetlen!

Legjobb nem tudni, mit miért csinál,

És mennyi terve van még lendületben.

Eső után milyen lesz majd a táj?…

Most harmincéves, és ezerszer áldott:

Élvezi, hogy mindkét keze szabad.

Virágporával még tíz év alatt

Behintené a termékeny világot,

S feslene mindenütt barackvirág…

Este zuhany alá áll, és magában

Annyit suttog: „Bár túl sokat hibáztam,

De porhintéseim arany hibák.”

Még nem söpörte el a szembeszél:

Főútra fordul vagy földútra tér…

A tudás terhétől kövérre hízik,

Magában számol szívdobogva tízig,

S ötről a hatra immár félve lép;

S ha egyszer hetvenéves lesz, szemét

Lezárja majd a legszebbik tanítvány.

„Szemem bezárul. Gondolkodj a nyitján!”

  

Aranytsillaggal elmegyünk a családsegítőbe jogi tanácsadónak, majd a jogi szeretetszolgálat tagjaival önálló ügyvédi irodát nyitunk, végül megváltjuk a világot, és megtanítjuk mindenkinek az egyetlen fontos dolgot az életben, azt, hogy: legyenek jók, legyenek jók mindhalálig!

készülődik

Még addig bírom sírás nélkül, amíg magamon tartom a páncélt.

radnóti miklós: naptár - március

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt,
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.

2015

Where there's a will, there's a way.

De még előtte újra össze kell raknom magamat.

Annyi minden.
Amit másként kéne.
Amit újra kéne.
Amit kéne.

őszelő

Félig nyitott ablaknál fekszem az ágyon, még a számban érzem az ízét az uzsonnai tejnek és vajas kenyérnek. Olvasgatok, majd inkább leteszem magam mellé a könyvet, és a nagymama régi, piros szőnyegének a mintáit követve fél füllel hallgatom, hogy tépázza a szél odakint a sűrű lombokat. Fent az ég már nem kék, inkább fehér, de a levegőben még maradt valami a nap halvány sárgájából. Az ablaküveg visszaveri a képét a szemközti társasház gangján felejtett, piros vásznú tábori széknek.

Magamra húzom a pokrócot.

richard tuschman: edward hopper's paintings as photographs

forrás: http://fstoppers.com/edward-hoppers-paintings-as-photographs-nsfw

művésznőnek

evellei kata: óda a mosogatóhoz

Ó, a mosogató, a magányosan hallgató,
nagyobb, mint a Ladoga-tó,
s benne csónakos nélküli ladikok,
ilyen az otthoni mosogató.

Ó, azok a nagy zsírfoltok és pacák,
nem nyúlna hozzájuk sem nő, sem pacák,
egyedül én!
Ha közeledem fényes, csillogó testéhez,
ember el nem mondaná, lelkem mit érez
néma fülén!

Az arcom sápad, a lábam reszket,
de erős vagyok, nem vetek keresztet,
s ha hozzáérek egy-egy hideg pohárhoz,
még nem tudom, a következő perc mit hoz,
életet vagy halált?

A csap nyílik, s zubog a víz, a meleg,
adja a halált, adja az életet,
ó, ez az élet-halál-adó,
otthoni mosogató!

Ha látom, hogy oldódik benne az Ultra,
már érzem, hogy most indulok útra,
s a meleg moslékba boldogan nyúlok,
úszom benne, míg meg nem fúlok,
s míg el nem borít a tarka tenger,
melytől hányingert kap jó ízlésű ember,
- én kitartok!!!

Lassan megy a tisztulás, ó, az nagyon-nagyon lassan megy,
de nem is bánom, mert ily élvezet nincs még egy.
Hisz oly gyönyörű, mikor a két őselem
- a föld s a víz - között dúl néma küzdelem.

Csikorgatom fogam s úsztatom szivacsom,
madárkarom - görbe már ujjam és kacsóm,
de már érzem, érzem, hogy elbírok vele,
s szűnni látszik a villák s lábasok fele,
s mikor az utolsó bögrét törölgetem már ki,
oly vérszomjjal, mihez képest angyal volt Sade márki,
szememet hálásan csüggesztem az égre,
hagyom az egészet és mehetek végre
kezet mosni.

reggel

Jó korán kelni.

De sokáig aludni is jó.

Feloldhatatlan ellentétek feszülnek bennem reggelente éhgyomorra.

kedvet kaptam a biciklizéshez

JANVIER

Le vent danse sur les branches cracquées

La brume se détache les cheveux blancs sur les quais

Partout ' y a de la neige blanche

Sucre sur les desserts sur les bancs

Janvier prend son dîner

La glace du sucre ne sera pas fondu

Les enfants jouent dans les rues aux angles

Perdus dans les flocons

Les joues et le nez rouges

Janvier se lîme les ongles

Il y aura certainement

Dans les ruelles sucrées du vent

Les statues frissonnantes qui regardent

Sur le ciel les anges et les nuages

Je t'offrirai mon foulard

Le blanc á raies noires

Pour te cacher de Janvier de l'orage

On ira au pic des roches pelées

Pour nous pelotonner dans la brume de Janvier

En se tenant par la main

Aux jours de l'automne on se souvient

Au-dessus de la ville illuminée

Certainement sur les quais du fleuve

Flâneront des fantômes des poètes des amoureux

Et les statues frissonnantes qui regardent

Sur le ciel les anges et les nuages

Je t'offrirai mon foulard

Le blanc á raies noires

Pour te cacher de Janvier de l'orage

Et sans doute on verra apparaître

Quelques fleures du printemps sur les vitres des fenêtres

Et vous, vous jouerez dehors

Comme les enfants du nord

Janvier partira peut-être

telet akarok