A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élmény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élmény. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 18.

 




Tegnap az étteremben megkérdeztem a pincért, hogy van-e zöld teájuk? Ő nyeglén visszakérdezett, hogy megnéztem-e az itallapon. Ne érje szó a ház elejét, elővettük az itallapot. Az itallapon annyi szerepelt, hogy "tea". Mutattam neki, hogy ebből nem sok derül ki, majd még egyszer megkérdeztem, hogy van-e zöld teájuk. Mondta, hogy nem tudja, majd utána kérdez. Negyed óra múlva megjelent, és közölte, hogy zöld teájuk nincsen. Megkérdeztem, hogy akkor milyen teájuk van. Mondta, hogy nem tudja....







2021. július 26.

művésztelepi párbeszédfoszlány

 




A lejtős telken lefelé jövet oldalra dobott egy letört ágbogat az út közepéről, ne zavarja a közlekedést. Nem hagyhattam ki a helyzetet, odaszóltam neki, hogy pont most mozdította el a beállításomat. Ijedtsége és őszinte szabadkozása szívből jövő volt egész addig, míg nevetve nyugtattam meg, hogy csak ugrattam. Megkönnyebbült mosollyal lélegzett fel.







művésztelepi párbeszédfoszlány

 





- Egész este azon törtem a fejem, milyen legyen a képemen a háttér, és ma reggel a festményeidet nézve megtaláltam a megoldást: nem lesz háttér!








2018. augusztus 9.








A portugál utunkon a legjobb ételt a frankfurti repülőtéren ettük egy ázsiai étteremben.








2018. augusztus 6.

túrázás







Amikor meglátott a rózsaszín virágos táskával és tarka nadrággal, nem gondolta, hogy én is túrázni jövök. Ahogy azt sem, hogy felmászom a függőleges létrán, egy fapallón keresztül át a köveken, és a gyökerek között a patakmederben.







2016. szeptember 14.

gardrób vásár







Néha számot kell vetni az élettel. Ennek egyik lehetséges módja, ha az ember lánya megszabadul az évek során felgyülemlett ruhadarabjaitól. A standnál megáll egy negyvenes angol nő. Kicibálja a ruhakupac aljáról zsenge lánykorom virágos-romantikus ruhácskáját, helyben magára rángatja, megkér, készítsek róla képet a telefonjával. Egy gimis lányka a kék szoknyámba szeret bele, de mivel neki rövid, elrohan az egyik barátnőjéért, hogy a darab mégis "családban maradjon", és mivel a szoknya csak nem akar jó lenni egyiküknek sem, a csicsergő leánytriász harmadik tagját is az asztalhoz lelkesíti. Egy fiatal nő jó ízléssel választ ki magának három darabot, el is vinné őket felpróbálni, és mielőtt szólni tudnék, hirtelen felindulásból lekapja az ujjáról a jegygyűrűt, és a markomba nyomja annak biztosítékaként, hogy visszahozza a ruhákat. Barátnők kezdik szálalni a ruhakupacot. Egyikük felfelé alkudja az árakat, másikuk a felpróbálni vitt ruhákban tér vissza azzal, hogy azokat a vak is látja, hogy ráöntötték, pénz nincs nála, ki kell vennie a bankból, de addig nálam hagyja a laptopját, amit nem fogadok el, menjen csak ki nyugodtan az új szettben, úgyis visszajön vele. Végül megköszönik az élményt. Mindehhez a hatvanhét éves anyukám asszisztál, aki - saját bevallása szerint - nagyon élvezi a programot.







2016. július 14.

zoo café







Alig adtuk le a kávérendelést, a pincér már gondoskodott is arról, hogy ne maradjunk állatka nélkül, és kézben hozta első delikvensünket: a kis leopárd gekkót. Fél óra múltán, akárcsak egy természetfilmben, kis leopárd gekkónk felcseperedett, és helyet cserélt a felnőtt példánnyal, aki keresztbe-kasul szaladgált az asztalon. Nem tellett bele sok idő, jött az oroszlánfejű nyúl is. Ő először semmi szín alatt sem akart tágítani a vaníliás-fahéjas cappuccino mellől, majd belátva, hogy abba, bizony, nem kóstolhat bele, duzzogva ült meg az asztal szélén. Mivel tapsifülesünk innentől nem mutatott több fizikai aktivitást, a pincér egy tengerimalacot varázsolt elő, hogy feldobja a hangulatot. Mindeközben tigrismacskák ugrándoztak a fejünk fölött, arapapagájok verdesték szárnyaikat a háttérben, a szomszéd asztalnál kibontakozó randevú jelenetben pedig egy kaliforniai király sikló tekeredett a lány nyakára, aki moccanni sem tudva, diszkréten jelezte a pincér felé, hogy történt egy kis technikai malheur, mire a pincér szó nélkül egy tekercs törlőkendővel tért vissza: a kígyó ugyanis a lány ölébe csinált, nem keveset. Tündérbarátnőm bájosan megkérdezte, hogy első randi-e, mire a pár mondta, hogy nem, viszont már korábban is jártak itt, akkor a görög teknős pisilte le őket.






2015. december 6.

áldottnak érzi magát








Lágy zongoraszó fogad a Molnár C Pál Műterem ajtajában: Ungár tanár úr zongorázik.
Ungár tanár úr várt engem.
Ungár tanár úr ajándékkal várt engem. 
Ungár tanár úr ajándékaira sosem lehet méltó az ember. 

"Mozart életművében minden korán van. (...) Itt semmi sem magyarázható ép ésszel. (...) Mindig jelen van az egész. (...) Magába öleli az egész emberiséget." Közben a néni próbálja a háttérben lehalkítani a zörejeket, de helyette eltünteti a zenét. Aki ismeri Ungár tanár urat, tudja, hogy most épp a szívroham környékezi. A néni nem ismeri Ungár tanár urat, ezért teljes lelki nyugalommal bütyköli tovább a lejátszót. "Mozart szeret a lassú tételekben elbúcsúzni."  

Áca és én az előadástól túlcsorduló lélekkel egyszerre gondoljuk ki, hogy jó lenne megajándékozni egymást Molnár C Pálos poháralátéttel. 

Lesétálunk az éjszakai utcákon a Móriczig. Áca, aki most látta először Ungár tanár urat, csodálatosnak tartja, hogy egy ennyi idős ember így tud örülni. Áca almával kínál. Egy szem alma van nála. Ezt az almát ő este, az utca közepén, nulla fokban próbálja puszta kézzel kettétörni. 

Hazafelé menet arra gondolok, hogy milyen jó is lenne, ha Ungár tanár úr tartana még előadásokat, melyeken ott ülhetne Áca is, én is, az egész emberiség is.

*

Tündérbarátnőmmel a Királylépcsőn sétálunk fel a Csontváry-kiállításhoz. A kiállításon rajzokat készítünk. A kiállításon megosztjuk egymással Csontváry emlékeit. A kiállításon megosztjuk egymással a saját emlékeinket. A kiállításon színekkel és fényekkel és mesékkel telünk meg. "Gyermekrajzok" közötti gyermekké vedlés. 

A Csontváry életállomásait feltüntető pannó előtt leroskadva megállapítjuk, hogy ha ő negyven évesen valósította meg az álmait, még a mi életünkben is minden lehetséges.

Csodaváró hangulatban távozunk a kiállításról.

Csatangolunk. A Nordseeben megpihenve letöltjük a Vibert.

A metrón hazafelé felszáll a Mikulás.

*

Anyu a papucsomba, én a félcipőjébe rejtem a Mikulás-ajándékot. Virgács gyanánt egy zacskó zellerszárat kapok. Az ő pakkjából a virgács nem feledékenységből maradt ki.









2015. szeptember 23.

jogi szeretetszolgálat






Erdőtündér: - Leírni az élményeket annyi, mint elveszíteni minden részletet, érzést, ami e betűkön kívül ragad.
Én: - Leírni az élményeket annyi, mint legalább a lejegyzett betűsornyit nem elfelejteni belőlük.






2015. július 18.

12 húr





Utazás teveháton a sivatagban - ciklikusan visszatérő dallam, a teve (r)ingó mozgása, a hosszú, karcsú lábak léptei érkezésének óvatosságán. Egyensúlygyakorlatok. A következő lépés következményeinek örökös bizonytalansága. Mit rejt a homok? Az utas monotonitásban elfáradt, ugyanettől felajzott idegei: nincs kiút, a folyvást egyforma homokvilág kétségbeesésébe való beletörődés. Nincs hova rohanni. Nincs hova kirohanni. Belső lélekspirálok. A menekülési útvonal hiánya. Bezárva egy lezáratlanul hagyott síkon. Mennyi megújulás az azonos tájban! Nem a szellem, nem a környezet, a lélek megújulása. Az újrakezdés kényszere, hogy meg ne őrüljünk: az őrület kezdete egybeesik az újrakezdéshez szükséges erő hiányával. A nappalok és éjszakák hőmérséklet-ingadozása kívül és belül. A végesbe vetett bizalom. A tevébe vetett bizalom. A csend. Állat és utasa egymásba olvadnak.

Az árva fiú - rögtönzés, dallam közben a húrok hangolása. Vándorlás. Kavicsokat rugdos maga előtt a poros országút mentén. Közel, távol senki. Az égen merőlegesen izzik a nap. Kicsi a gyerek. Ingecskét és lógó nadrágot visel, cipője kopott. Haja rövidre nyírva. Duffay - Bon jour, bon mois, bon an ! Csoportos férfitánc. A nőnél a vezérszólam. Erőteljes ritmus, tartás, hangerő. Az a folytonosan idegesítő négy hang adja a lüktetést (a halántékon futó érben). Manuel da Falla - La vita breve. A zene végigtekergőzik a végtagokon. A tánc a zene kifejezése. A mozdulatokat nem a tudat, hanem a  zene külső ingerére pattanó idegrendszer koordinálja. (Mint a kobra mozgását a föld rezgése.) A táncos transzparenciája mögött a zene, aminek a transzparenciája mögött a transzcendens. A tánc is, a zene is variáció egy ismeretlen témára. Siratózene - van dallam, de nincs lüktetés. A madárka miért énekel? Tollait elvágták, elvették a hangját. Havanera Szmirnából. Tarantella - vidám tánc, ókori tánc, aratás. Diptichon - ötnyolcados elbeszélő dallam, két pillérdallam, két oldalon vékony hang: tengerészek. Bárddal a hentes darabolja a húsokat. Suhog a bárd, hasítása mentén felfeslik a levegő és kiszakadnak belőle a hangok. Férfi rítustánc. Fél disznók ringatóznak madzagokon. Capriccio - a két gitár elhagyja egymást. Még mindig ugyanabban az előadóteremben ülünk. Laikus allegro - magas trillázások felfelé görbítik a szájat a felfelé húzó gravitáció hatására: test és testetlen között ható erők. Edith Piaf - spanyol feldolgozás.






2015. május 24.

egy budai oldali sörözés margójára







...Mit tenne Jézus? Nézne éppen,
hogy mit tennél Jézus helyében.

/Halmai Tamás: Esős évszak/










2015. május 14.

UNGÁR ISTVÁN: Marci (részlet)






Úgy negyedszázada a prágai repülőtér tranzitjában Budapestre induló Malév járat hívólámpáját vártam nehéz és fárasztó gyógykezelés után. Figyelmes lettem egy magyar családra, amelyik minduntalan magával cipelte a kézi csomagjait valahányszor a hatalmas üvegablakokhoz sietett, hogy meglesse a felszálló kis sportrepülőgépeket. Ott pakoltak le mellettem s én felajánlottam, nyugodtan hagyják itt a cókmókjukat, vigyázok rá. Gondolom, becsületes ábrázatot néztek ki belőlem, mert azon nyomban elfogadták az ajánlatomat.
Egyikük nyolc év körüli dundus kisfiú, másikuk néhány esztendővel idősebb nővére és a szülők. Egyszer csak megütötte a fülemet, amint a fiúgyermek váratlanul a következő kérdéssel fordult az apjához: - Apa, ha holnap eljönnének hozzánk a Londoni szimfonikusok és eljátszanák Bach E-dúr Brandenburgi versenyét, szívesen meghallgatnád? – Azt hittem, rosszul hallok, olyan hihetetlen volt a dolog, de azért azonnal elhatároztam, mihelyst visszajönnek, csak szóba hozom, hogy Bach bizony nem írt E-dúr hangnemű brandenburgi koncertet.
Ám az igazi meglepetés csak most következett. Ugyanis az apuka igenlő válaszára – talán nem is koncentrált kellőképpen a „feladványra” – a fiúcska huncut, csibész kajánsággal felkacagott: - Hahaha! Hiszen Bach nem is írt E-dúr Brandenburgi versenyt. – Nyilván ugratni akarta a papát. Mint amikor Rómeó a bálon meglátja Júliát – „Ki ez a lány?!” – úgy hasított belém a döbbent elképedés: ki ez a fiú?! (...)

 






2015. április 19.







Közös program Hochmann kolleginával, amire megint csak nem mentünk el - pipa.









2015. március 24.

március 21. - a költészet világnapja









Voltunk.
Címleteim:
E kávéházi idézet
a délutáni igézet
varázsában
halálán van.

Mint vadász űzte hermelin torpan meg a pocsolyánál,
áll két szem kockacukor a gőzölgő espresso fölött a levegőben.

Barátosném címlete:
A költemény címe: Üdvözlégy. A bibliodrámák hangulatát idézi. Idézni nem tudom. Érzékletes, bár csak az első versszak fért föl a papírra.

A kávézó előtt le a kalappal. Tollak, papír kikészítve az asztalra. A pincér is viszonylag udvariasan adta tudtunkra, hogy bárhogy is szépítjük, potyázunk. Költő barátnőm első reakciója, amikor elhívtam kávézni azzal a címszóval, hogy verssel lehet fizetni: - Akkor most hívjalak meg egy kávéra?
Mellettünk nyugdíjasok verseltek. Jövőre is megyünk.







2015. március 8.

vasárnap






mise a templomban - Csinszka - a modell és múzsa a PIM-ben - Mi kell a nőnek? a tévében - Maillol hatása a magyar szobrászatra a MNG-ban - torna otthon - Benvenuti a bordo a Spinoza Caféban







2012. szeptember 29.

a láthatatlan kiállítás folytatása





Valaki elmeséli nekem, hogy van egy barátja, aki fokozatosan veszítette el a látását és mára már szinte teljesen megvakult. Ő az embereket nem formákban, arckifejezésekben, hanem színekben képzeli el. Minden ember helyére egy színt. A gyerekkorából megmaradt színeket azonosítja az emberekkel.






láthatatlan kiállítás






Belépsz. Először csak egy hang ér el hozzád: távolról szól, bárhonnan jöhetne, bárkitől jöhetne. Majd váratlanul kezet fog veled valaki. Megismerkedtetek. Ismétlés nincsen, felkészülés nem volt. Kicsit kényelmetlenül érzed magad, mert nem számítottál rá (sután is sikerült), mert mindig a szemébe szoktál nézni annak, akivel kezet fogsz. Ezzel le lettek fektetve a játékszabályok az elkövetkező órádra. Mész, amerre mondja. Az elején csukva van a szemed, mert könnyebb elfogadni, hogy csak azért van sötét. Majd kinyitod. Ott játszanak előtted azok a formátlan, összefüggéstelen fényfoltok: az idegek játéka. Más semmi. Mész a konyhába. Rájössz, hogy kiszakadtál az időből. Minden sokkal lassabban megy, a lépteid parányik és tétovák. Megnyugtató, hogy a biztonsági előírások miatt végighúzhatod a kezed a konyhapulton, mert nem lesz ott a kés, és a gáztűzhely sincs bekapcsolva. Megszagolod a fűszereket, kitapintod az alapanyagokat. Nem tudod eldönteni, hogy ami szemenként pereg vissza az ujjaid közül a tálba, bab vagy csokidrazsé. Elmondja, hogy csokidrazsét nem állítanak ki, mert azt a gyerekek azonnal megennék. Tehát bab. Megtudod, hogy mondhatod egy vak embernek, hogy viszontlátásra anélkül, hogy ezzel megsértenéd. Valaki neki egyszer viszonthallásrát mondott. Azzal nem tudott mit kezdeni. Megfogja a kezed és elmondja, hány kiló vagy és hány centi és milyen színű a hajad. Eltalálja. Szereti a tavaszi, felolvadó földnek az illatát, és az ősz levegőjéből szomorúságot szagol ki. Színtelen ősz az övé. De mégis, ekkor a levelek maguktól hullanak, és anélkül tapogathatja meg őket, hogy ezzel fájdalmat okozna a fának. És ez szép. A szoborcsarnokban jössz rá, hogy a szobrokat a könyvek lapjai meglopják a térbeli kiterjedésüktől, hogy az az oldaluk is létezik, amit a kamerák arra nem tartanak érdemesnek. Most nem nézed, hanem tapogatod őket. Kitapintod a formájukat, megteremted őket a bőröddel, mint ahogy alkotójuk teremtette meg őket a vésőjével. Elfárad a szemed. Isten tudja, mitől...? A sötétség a legtágasabb tér. Eltávolítja egymástól a testeket, de egyben össze is mossa a világot. Minden egyszerre szűkös és tágas, mély és felszínes. A távolságot csak az idő múlásán érzed és a tested fáradásán.
Elérkeztek a kiállítás végéhez, még ott álltok a sötétben. Megkérdezed, hogy megnézheted-e, most már világosban, azokat a helyszíneket, amiken végighaladtál. A válasz nemleges. Ők sem láthatják meg soha úgy a világot, ahogy az a mi számunkra létezik. Ez így korrekt. Kiérve a fényre pedig megbotlasz egy ottfelejtett napernyő talpában.