renoir-kiállításon

 

Boróka képenként leül a földre és közli, hogy haza akar menni. Áca próbálja tartani benne a lelket, óvatlan pillanatokban csokoládéval tömi és igyekszik játékos feladatokat kitalálni a képekhez, de mindhiába. Boróka már a márványpadlón fekszik alváshoz összegubózva. Végül a nagy tömegben odasodródunk az egyik legharmonikusabb műalkotás elé. Áca Borókához fordul és lelkesen megkérdezi, mi tetszik neki a legjobban a képen? Boróka összeszedi magát, hosszan, komolyan, négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre végig mustrálja a festményt, majd műértői kategorikussággal nyilvánítja ki, hogy semmi. 

kasszazárás

 

Már minden (csillag)jegy elfogyott.

hagyományok

Néha hagyom.

Máskor nem hagyom.

kihívás 2024-re avagy esőtánc helyett hótánc

 

Nyissuk meg a vágyainkat, adjunk szívből másoknak, hozzuk ki a legjobbat magunkból, legyünk egyre lelkesebbek és gyermekibb lelkületűek, hogy jövő karácsonyra még nagyobb pelyhekben hullhasson a hó! 

Mert az ilyeneké a Mennyek országa!

 

 

Bernátnak és Kristófkának a fénykiállítást végigjárva elmeséltem Alice kalandjait Csodaországban és Tükörországban. Miután kb. másfél óra folyamatos mesélés után a végére értünk a kalandoknak, Kristófka megfogta a kezem, hogy meséljek tovább, mintha Alice egy valós személy lenne végeérhetetlen mesékkel, amik soha, de soha nem fejeződnek be. Mondtam neki, hogy Alice-nak csak ez a két története van megírva. Kristófka erre ugyanolyan természetesen, mint az előbb, felszólított, hogy akkor a harmadik történetet találjam ki én. Számára nem volt kérdés, hogy Alice-nak további kalandjai is vannak, és nem zavartatta magát attól a ténytől, hogy ezeket eddig még nem írták le. És nézett rám a kisgyermekek bizalmával és nyugalmával, hogy a felnőttek sosem hagyják abba a mesélést és ő sosem fog kilépni a mesék varázsatmoszférájából. Tulajdonképpen így fejezte ki, hogy nem szeretné, ha ennek az élménynek vége szakadna. 

Alice Tükörország után tiszteletét fogja tenni Fényországban is.

 

Ötéves Kristófka beállt a világító szív mögé, hogy fotózzuk le őt ott, mert ő a Szeretet. 

 

Egy bundába öltözött, jó megjelenésű nő magassarkúban tolt egy fogyatékos kislányt babakocsin az aluljáróban. A kislány ugyanolyan szépen felöltöztetve, lábán topánka, hajában masni, fejét forgatva hangosan kacagott és tapsolt. Egy hajléktalan férfi a fal mellől nézte őket. Lassan felemelkedett a helyéről, kicsit tétovázott, aztán tiszteletteljesen odalépett a nőhöz és pénzt nyújtott át neki. Minden pénzt, amit aznap koldult. 

közlekedési szabályok

 

Jobbról érkezőké az elsőbbség.
Villamosoké az elsőbbség.
Hölgyeké az elsőbbség.

laurel long: twelve days of christmas

 

 

Az ablakok nappal a külterek tükörképeit verik vissza. 

Este a kivilágított beltereket. 

 

Koldusnő térdepel a földön, haján kendő, messziről áhítatos Madonnának tetszik, két keze finoman összeillesztve a mellkasa előtt, feje lehajtva, félig átlép az időtlenségbe, ahogy az emberek forgatagában mozdulatlan sziluettje fel- és feldereng. Előtte a földön pohár az alamizsnának. A pohár előtt kb. 20 cm-re egy kétszázas csillog a járdán. Nem lép rá senki. Nem veszi észre senki. Nem szedi fel senki. A koldusnő sem.

Térdepel a koldusnő némán, lehajtott fejjel, mozdulatlanul az emberek forgatagában.

hálanaplók

 

Sosem értettem a hálanaplókat, mígnem egyszerre csak berobbant a felismerés, hogy nekem is van hálanaplóm. Csak sosem így hívtam. Még csak kapcsolatot sem éreztem a kettő között. Az én szótáramban a hálanaplót írásnak és festésnek és tanításnak írják és ejtik. Én így értékelem az életet. Én így adok hálát az életért. Egyszerűen meg szeretnék őrizni és tovább szeretnék adni minden csodát, amit a világ az utamba gördít. 

Most már sejteni kezdem, hogy a hálanaplók nagyon sokfélék és formájúak lehetnek. Még az is lehet, hogy néhányak hálanaplójának hangja és íze is van. És lehet, hogy mozog is.

van

 

A lélek akkor várakozik, amikor már minden van. Amikor már a jövő képe kristálytisztán kirajzolódott benne. Amikor már csak egyetlen vágya, hogy megpillanthassa rajta kívüli tükörképét. 

A lélek csak olyanra tud várakozni, ami már van.

akaratológia

 

Ki irányít kit? 

Én az égitesteket vagy az égitestek engem? 

Kinél van az akarat, mely megteremti az együttállásokat?

A teremtés csodája, hogy mindenki behoz valamit a világba és a világ ezt az új impulzust magába olvasztja.

A teremtésben mindenki összefügg mindennel. És viszont. 

A teremtésben mindenki hat mindenre. És viszont. 

Még az is lehet, hogy miattam állnak úgy az égitestek (égitestjeim?), ahogy.

 

A cinke mint egy rúdtáncos, pálcika lábai fogásában ereszkedik a mélybe szédületes forgással spirálozva a lefelé csüngő, kopasz ágakon.

 

Meggyújtotta a gyertyát és csend lett a lelkében.

 

Mekkora a teremtő ereje a szavaknak? Meddig lehet próbálgatni őket? Meddig őrzik meg vágy mivoltukat, piheszerű varázsmozdulatokkal formálva a világot, és mikor változnak hazugságokká, amik visszacsapódnak a falról?

A múlt fal. A jelen vizes agyag. A jövő szélben vándorló dűnesivatag. 

bíróság

 

Nórika szerint ha csak a nyomtatóhoz megyünk, akkor félig megyünk ki a szobából. A múltkor azért csukta be utánam az ajtót, mert azt hitte, hogy teljesen kimentem. 

 

Állunk a földön, valahol a világűrben.

Ég és ég között.

Ég és ég közepett.

vertikális egyensúly

 

Leföldelten

és 

fellelkesülten.

tóth krisztina: a tanítvány

 

Mert minden rím! – ismétlem lelkesülten,
és hangokból szőtt háló a világ,
és e háló ott rezeg mindenütt, csak
füleljetek, ti legyetek a pók!

Hogy ő nem pók: ezt látom az arcán,
és hál’ istennek nem hall hangokat,
gyűlöl viszont, hogy hétfőn tartom az órát,
kilenckor ő még aludni szokott.

Nézzétek, mondom, körben mennyi rím van!
Vegyük itt ezt az imádkozó csatot:
ha ez egy kéz, az az ablak az oltár.
A látvány mélyén mindig ott a vers.

Van, aki látja. Bámulnak a csatra,
ablakkeresztre néznek, jegyzetelnek.
(Kíváncsi volnék, mi kerül a füzetbe.)
Annál a lánynál soha nincs papír.

Mit keres itt? Kellek a kreditekhez?
Kék szeme van, már csak neki beszélek.
Mondom, minden szó hangjegy, és a vers
létünk dalához néma partitúra.

Na, ez így sok. Öt perc van csengetésig,
a szőke lány már diszkréten pakol.
Belelátom a fád médiamunkást,
telefonján a hangfájl most betelt.

Reggel, mesélem, a fürdőbe lépve
döglött kaszáspók feküdt a kövön,
és a járdán egy kifordult esernyő
megkésett rím volt: elázott halott.

A lány nem érti. Tudom, hogy nem érti.
Szünetben aztán mégis odalép,
elé tolom a jelenléti ívet,
befejeztük mára a pókokat.

Azt mondja, várta, hogy majd én, hogy egyszer
megpillantja e titkos szálakat,
csakhogy a világ egyszerűbb. A rímet
mi vetítjük a dolgokba bele.

Felmarkolja a cuccát, de a sálban
megbotlik és a kezébe fogott
könyvtári Sorstalanság lapjai közül
egy régi sorsjegy a padlóra hull.

 

- Ne haragudjatok, nem akartalak beelőzni titeket.

- .... mondta a csigabiga.

 

A szavak felett csak addig van hatalmunk, amíg bennünk formálódnak. 
Ha egyszer kiengedtük őket, onnantól már nekik lesz hatalmuk felettünk.

 

Belép a Főnök az irodába, Duracell Nyuszi felkiált.

Főnök: - Ne haragudj, nem akaratalak megijeszteni.

Duracell Nyuszi: - Jaj, semmi, csak megcsípett a csalán!

Főnök: - A csalán?!

Duracell Nyuszi: - Igen, nézd, itt kikelt egy virágcserépből.

(Főnök közelebb lép, hogy megnézze, mire Duracell Nyuszi megint felkiált.)

Duracell Nyuszi: - Vigyázz, ne lépj oda, még nem söpörtem fel a földet!

Főnök: - A földet?! - közben ránéz az iroda közepén levő földkupacra.

Duracell Nyuszi: - Adtam egy kis friss földet a virágoknak....

 

mesÉL.

 

Kíván(csi)ságlista.

andrás lászló: mikor vége van

Akkor van vége, amikor vége van.

És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.

És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van.

És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.

És nem akkor, amikor valami új elkezdődik, mert attól, hogy vége van, még nem kezdődik el semmi sem.

Vége nem akkor van, amikor szakítanak, otthagynak, összevesznek, elmennek, lelépnek, kirúgnak, kiugranak.

Akkor van vége, amikor vége van.

Amikor vége van, akkor van vége.

Nem akkor van vége, amikor már nincs értelme, mert amikor már nincs értelme, akkor még lehet nagyon sokáig és nagyon rosszul.

Nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert lehet, hogy mikor befejeződik, még egyáltalán nincs vége.

Nem akkor van vége, amikor véget akarnak vetni, mert amikor véget akarnak vetni, akkor még javában tart.

Nem akkor van vége, amikor valami új elkezdődik.

Attól, hogy valami új elkezdődik, még nem lesz vége, mert talán éppen ahhoz kell a valami újnak elkezdődnie, hogy ne legyen vége.

Nem akkor van vége, amikor minden érv a mellett szól, hogy vége van, és nem akkor, amikor ezeket az érveket fel is sorakoztatják.

Akkor van vége, amikor vége van.

Ha szerdán délután háromkor vége lett, attól még lehet, hogy este hatkor, vagy csütörtök reggel ismét úgy érezzük, javában tart, és csak két évvel később, kedden délelőtt tízkor leszünk benne biztosak, de vége nem akkor van, amikor biztosak leszünk benne, hanem amikor vége van.

És lehet, hogy közben még azt hisszük néha, hogy úgy van, mint régen, pedig dehogy.

Mindig úgy van, ahogy most van, most pedig vége van.

Amikor vége van, akkor nehéz.

Ezért van az, hogy egyesek abbahagyják, mielőtt vége lenne, mások viszont továbbcsinálják, amikor már rég vége van.

csendhapci

 

Nórika végtelenül puha jelenség. A tüsszentéseit sosem hallani, csak látni a hangok nélkül kísért mozdulatot, amint kerekded kezeit a szája előtt finoman összeilleszti és vállai alig észrevehetően megemelkednek. Utána mintha mi sem történt volna, gyöngyözgető kacajjal fordul vissza az aktákhoz. Nórikáról minden lelágyulva gördül le. A hapcik is. A lelke olyan, mint egy fonalgombolyaggal játszó, pihepuha, doromboló perzsacica, aki ruganyos, valamennyi zajt elnyelő léptekkel oson át a szobában szanaszéjjel heverő aktakupacok között.

 

kinek szól a vonatfütty?

 

Zsófika sínek mellett lakik egy panelrengetegben. Vonatvezető haverjai mindig hangosan dudálnak neki, ha a mozdonnyal elhaladnak a háza melletti töltésen. Ez általában este 11h után szokott bekövetkezni. Zsófika örül, hogy a ház lakói nem tudják, hogy az a vonatfütty neki szól. Ilyenkor kifejezetten szereti a lakótelepi inkognitó védelmét. 

 







Áca: - Egyre inkább megkérdőjelezem önazonos létünket. Kik vagyunk egyáltalán? Ugyanazok, akiknek megszülettünk? Aligha. Hétévente kicserélődnek a sejtjeink, megváltoznak a nézőpontjainak, mások lesznek a gondolataink. Nincs, ami állandó lenne bennünk.
Én: - Szerintem egyszerre vagyunk ugyanazok és folyamatosan változók. Én ezt úgy tudom elképzelni, mint a rózsát - rózsateát kortyolgattam épp. - Magként indul, szárba szökken, bimbózik, virágzik, elhullajtja a szirmait, a következő évben új ágakat, leveleket, rügyeket hoz és így tovább. Napról napra más és más. De mégis ugyanaz a rózsa, ugyanaz a szár, ugyanaz a mag. Mindannyian olyanok vagyunk, mint a virágok egy hatalmas virágoskertben. Van egy lényegünk, ami nem változik meg sosem. Amiről tudjuk, hogy ez az a rózsa, és nem másik, bármit is látunk belőle.
Áca: - És vannak virágok, amik szárba szökkennek, vannak, amik pazarul virágzanak, vannak, amik letörnek és vannak, amik magként megrekedve sosem hajtanak ki a földből.

Amiként kezdtem, végig az maradtam.

Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.

Mint a fegyenc, ki visszatérve

falujába, továbbra is csak hallgat,

szótlanul űl pohár bora előtt.

(Pilinszky János: Amiként kezdtem)

 

Angolosan új szobatárs: - Nem nagyon értek ezekhez a mai kütyükhöz. A telefonomon átállítottam valamit a múltkor, azóta, ha forgalomban bekapcsolom a bluetooth-t, a kocsimban megszólalnak a szomszédos forgalmi sávokban hajtó autósok telefonbeszélgetései. 

 

 

Angolosan új szobatárs: - Az adatvédelmi incidensekről szóló előadás után elgondolkoztam a kisebb jelentőségű adatvédelmi incidensekről. Egyből el is neveztem őket adatvédelmi incifincidenseknek. 

lelkek találkozása

 

Mi ez a mélység?

Mi ez a kétség?

Mi ez a végtelen összeértség?

 

(Sz)árnyalni.

 

 

Miért, hogy minden újjászületés halált kíván?

Miért, hogy olykor olyan cefetül nehéz meghalni?

Miért, hogy akkor a legnehezebb meghalni, 

amikor élni is a legnehezebb volt?

Miért nem tud belenyugodni a lélek a teljesség hiányába?

jólesik

 

Néha jólesik, 

ha esik,

ha elesik,

ha leesik,

ha megesik.

Néha jó mind e sikk.

Ha jólesik.

 

Áll a szakadék szélén, és várja, 

hogy kinyíljanak lelke mélységei. 

Szeretne egybeesni önmagával. 

Nincs félelmetesebb a 

nem nyíló szakadék szélénél. 

 

Csillagos éjjelen nyúl suhan által.

Ne kérdd, hova fut: a szíve szárnyal.

átmenetek (mindig az utolsó)

 

Hogy lehet a csenddel átírni éveket,

összemaszatolni a szent emlékeket, 

kérdőjelet vésni a mondat végére 

és billegve hagyni egy életegészre?

Nem lehet kitépni,

nem lehet megélni, 

nem lehet keresni,

nem lehet remélni,

nem lehet szeretni és 

nem lehet utálni,

nem lehet ő lenni,

nem lehet várni, 

nem lehet maradni,

nem lehet menni, 

nem lehet akarni,

nem lehet tenni,

nem lehet fájni,

nem lehet hívni,

nem lehet százszínű szemébe nézni.

Nem lehet lenni, ki előtte voltam.

Nem lehet élni, sem eltűnni holtan. 

domonkos jolán: hajnalhasadás

 

Földre száll egy angyal,

fényruhája lángol,

felkelő nap szélén

tűzparázson táncol.

Minden mozdulata

szenvedélyes élet,

hajnalhasadással

ébred a természet.

Forrás: www.poet.hu - versek

buda ferenc: szürkeszemű (részlet)

 

(...)

Szerettelek és szeretlek -

akarom, hát elfeledlek.

Eltemetlek, de megtartlak

régi szépnek, drága dalnak.

Ami jó volt, nagyon jó volt,

de sziveden fehér hó volt,

fehér hóba beleestem,

nem tudtam, hogy feneketlen,

nem tudtam, hogy ilyen forró

a fehér hó, a fehér hó...

domonkos jolán: az amazon

 

Páncélomat magamról letéptem,

mikor a fülembe súgtad: Szépem!

Az maga volt a pokol és éden,

amíg lassan a szívedbe, húsodba égtem.

Forrás: www.poet.hu - versek

danócsz krisztofer: tökéletes csók

 

Ne hidd el,

hogy nem lehet,

míg lázasan nem égsz el

karjain, míg test rabul nem ejthet,

míg vágy nem temet

tenyérbe arcot,

míg hang nem ad jelet,

s kéjt nem alkot,

beléd nem nevet

ajkain át, s nem vív harcot;

mert tökéletes csók csak úgy lehet,

ha féltőn őrzi a száj a titkot,

s vágyva csak téged szeret.

Ne hidd el,

hogy a pillanat heve

másé lehet, s érte lökne el.

Ne hidd, hogy szívének helye

üres kehely, bármit is teszel,

mert földi menny a nő neve,

s fényén naggyá leszel.

Ha csendre int az ő jele,

forró szájának tüze majd felemel,

s mámorba hív a két szeme,

míg ajkadat újabb csók-táncra kéri fel.

Eggyé olvadni, hidd el,

spontán így lehet.

Ha megteszed, amit képzel,

s megleled szívében a zárt helyet,

ha a múltba simult hévvel nézel

rá újra, mikor a testével befed,

ő lesz, ki érted imát sző az éggel.

A tudatában többé majd nem fészkel,

hogy őrizd a tőle kapott kegyet,

mindössze annyi:

a régi éj csókját ismételd meg

addig, amíg csak élni lehet.

Forrás: https://www.poet.hu/vers/356181

ébredő belső hang: szenved-élj

 

Fogva tartó mesterség,

Mit jussért csinálok,

Mások álma ellenség,

Magamnak hiányzok.

Ha szélnek eresztem,

Pénzem odavész,

S üres zsebemben

Nincstelen a kéz.

Inkább csak vegetáljak gazdagon,

Mint éljek szegényen, de szabadon?

Üljek értéktelen javakon,

Vesszen el az igaz tartalom?

Inkább leszek földönfutó,

Ki szenvedélyének él,

Mint ördöggel megalkuvó,

Kit szemétbe fúj a szél.

Forrás: www.poet.hu - versek

kristina calu: egy pár

 

A szív maradna, az ész menne

A szív szeretne, az ész feledne

A szív pumpál az ész számol

A szív épít, az ész árkol

Nézel rózsaszín szemüveggel

Ettől mindig jókedv tölt el

Majd kapsz egy dioptriásat

Hogy földön tartsa mindkét lábad

A pillangókat ki röpteti? 

És ki a logikai sárkányt?

És mondd, melyik hátáról élvezetesebb a látvány?

A bánatra ki sorol érveket?

S ki mondja, ne pazarolj rá éveket?

Megvetették a lábukat benned

Velük kell majd teljessé lenned

Általuk lettél az, aki vagy

Általuk leszel kicsi vagy nagy

Hagyd hát őket vitatkozni

Egymás tettét elemezni

Ők is hamar rájönnek majd

Jó, ha egy pár szív és az agy

 

Lelkünk kihajtogatott felületének négyzetmétere milyen arányban áll testünk (bőrünk, hajunk, belső szerveink) felületének a méretével? Hány köbméter bennünk az űr? Hány köbméter bennünk az Isten?

shahul hameed

 

 

Isten a végtelen tisztaság és tisztán látás. Minden hozzá vezet el, ami Ő: ima, művészet, természet, szeretet, intuíció.

wolf khan: glowing yellow

 

 

meghITTség

 

- Melyik a legigazibb éned?
- Amelyiken a legtisztábban ragyog keresztül Isten.
- Melyiken ragyog keresztül a legtisztábban Isten?
- Amelyiken keresztül a legmélyebbre (magasabbra) tudtam kibontani a rétegeket magamban. Ahol a külső ingerek az elevenre tapintanak. Minél érzékenyebb, annál szentebb. Minél védtelenebb, annál istenebb.

 

Bárkitől is kérjünk tanácsot, végső soron azt szeretnénk, ha Isten válaszolna.

Bárki is kér tőlünk tanácsot, végső soron megkérdezhetjük tőle, mit tanácsolna neki Isten?

tóth árpád: esti kertben

 

Esti kertben űlünk
Hallgatag,
Csend csobog körűlünk,
Halk patak,
Mint szomoru fűzfák szelíd domboldalban,
Halk patakra halkan
Hajlanak.

(...)

reményik sándor: kegyelem

(...)

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

tracy helgeson: bright trees

 

 

A léleknek

léleKezni 

kell.

 

Közegeken haladunk keresztül:

levegő,

víz,

lélek.

 

Nem akarok rád gondolni, de kinősz, mint gyom a beton repedésein.

koncertélmény

 

Csobbanás a nyári tengerben. 
Hanghullámok dobálnak mindenfelől. 
Úszni tanul a lelkem. 

Néha levegőt veszek. 

Megtisztulva távozom.

 

Anyukámnál gránátalmafa nő minden évben bő termést hozva. A beért gyümölcsök zamata azonban még messze marad a mítoszok vérédes maghúsának ízvilágától. Mondhatni ehetetlenül savanyú. Anyukám erősködik, hogy meg kell enni, mert sok benne az antioxidáns, amit nem hagyhatunk veszendőbe. Szerinte nem szemenként, hanem kanálnyi mennyiségenként kell fogyasztani, az tompítja az ízét. Ennek igazolásaként le is nyel rögtön egy evőkanálnyival.

(Kép: Dante Gabriel Rossetti: Proserpina/Persephone)

 

Zs. retteg az aránytalanságoktól. Szerinte pogácsa feje van, ezért fogszabályzóval emelteti meg a fogsorát, hogy ellensúlyozza a kerekdedséget. A hétvégén vett egy 36-os cipőt, jóllehet, a lába 37-es. Inkább belepusztul, minthogy akár egy fél számmal is nagyobbnak látszódjon a cipője, mint amit ő ránézésre testalkatához kellemesen illőnek ítél.

 

Új vágyakat kell növeszteni.

 

Makacs gondolat vagy: 

mint hegyikecske, állsz 

fél testtel is szilárdan a 

merőleges sziklafalon, 

akár egy kúszónövény.

 

A szívünk arra való, hogy emlékezzen az igaz(i) dolgokra. 

A szívünk arra való, hogy mutassa az igaz(i) utakat.

Ami nem igaz(i), az hamis.

Ami nem út, az tévút.

A szívünk egyszerre emberi. 

A szívünk egyszerre isteni.

 

Elengedés helyett szublimálás. A lélek alkímiája.

tekintetek

 

Hol vagyunk? 

Minden közeg más formába tör minket.

Minden közeg más formában törik meg rajtunk.

siratóasszonyok

 

Halál, szakítás, egy összetörött porcelán, egy elrontott születésnapi torta. Minden fájdalom halál, minden fájdalom súly, minden fájdalom könnyülést keres. Ha megtörténik ilyenkor az a szent pillanat, amikor a lelkek egy védtelen része összetalálkozik akár csak egy másodpercre is, és e találkozásba mindkettő beleremeg, megnyílik az átjáró: elvezető csatornává válsz, hogy rajtad, a te könnyeiden keresztül is apadhasson az ő belső gyötrelemtengere. Lelki elvezetőrendszerei vagyunk egymásnak.

 

Nekikezdtem az ebédre készült csirkehúsnak, de olyan áporodott íze volt, hogy szinte azonnal rosszul is lettem tőle. Anyukám nem érzett semmi különöset. Majd vacsorára adtam neki még egy esélyt és csodálkozva tapasztaltam, hogy egész fogyasztható, már majdnem finom. 

Másnap ebédnél úgy döntöttem, hogy megeszem még a maradékot. Hát megint borzalmas volt. Mondtam is, hogy ez a hús csak este jó.

 

Anya: - Miről szól ez a könyv? - kérdezi kíváncsian.
Én: - Arról, hogy minden nőben él egy farkas - válaszolom. 
Anya: - Én nem tapasztaltam, hogy bennem farkas élne - mondja hetvennégy évével szórakozottan.
Én: - Még! - vágom rá határozottan.

 

Hullócsillagokat számolunk az augusztusi éjszakában, Balatonon. Már legalább öt-hat suhant át az égen.

Anya: - Mennyien vannak! Mindjárt a nyakamba is idehull egy kis csillag!

Én: - Itt vagyok! - mondom hirtelen és szeretettel átölelem egy puszit nyomva az arcára.

 

Habkönnyed lelkének a sorait olvasom. Könnyülök.

jungsuk lee

 

 

A lélekpuhítás mindig kétoldalú. A kívülről érkező ingerre reagál a belső. A belső inger hívja a külsőt.

A vágy és a szükség is az inger (hiány) arcai. A vágyak inspirálnak, a szükségek motiválnak. Az adni és a kapni vágyás is egy tőről fakad. Mert a sokkal és a kevéssel sem tudunk magunkban mit kezdeni. Egyik sem felel meg a mindennapi kenyér mércéjének. 

A belső kenyerünket is csodálatosan szaporíthatjuk.

 

Íráskimaradások. Léleklepedékek képződése. Az adok-kapok körforgás megszakadása. A beérkező élményeket ki kell adni. Mert nem lesz hely. Nem lesz hely az érzéseknek, hogy felszínre törhessenek.

Újra el kell kezdeni helyükön kezelni a kicsi dolgokat. Újra el kell kezdeni kicsiben látni. Meglátni, hogy minden hatalmas. Meglátni, hogy minden ugyanakkora. Mert a Teremtő szemében minden egyformán fontos. Egy hexameterben minden szótag egyformán fontos. Egy festményen minden szín egyformán fontos.

Szükség van a nyelv precizitására, fémkarcaira, ötvösművességének kifinomult és határozott vonásaira. A nyelvrajzokra és nyelvvázlatokra. Azokra a mindahány dimenziós körvonalakra, amit a festék nem tud.

Lemenni sejt szintig. Vagy még annál is mélyebbre. Lemenni az Istenig. Majd pedig fel. Az Istenig.

Művészet, amikor Istent hagyjuk összeérni önmagával. 

estas tonne: roots

 

It is our responsibility to dance

to embody the essence of our true divinity

In our souls we are all dancers

healers

singers

and creators

we all have something powerful to say

to give

when we are in tune with the rhythms of the earth

with our inner rhythm

we know how to walk on the edge of time and worlds

Earth

mother

the deep support underneath our own feet

Woman

the mystical force

from which we all come

Earth

who nourishes us

who hosts us unconditionally

Woman

the life giver

the peacemaker

and the portal to the other side

Dear beings across time and worlds

it is timе for us all to return to the temple

not the temple of gods

prophets

deities

an laws

but the temple of all humanity

the temple of the heart

It is our responsibility to see beyond the stories

and to manifest change

and this journey begins within each of us

each woman

and each man

it is time to remember

 

Meg kell találni a fogást a történéseken, hogy történetté állhassanak össze.

 

Van a munkahelyen egy vak masszőr, aki mindig Zafírral, a labradorkutyájával szokott munkába járni. A kutya, míg gazdája ebédel, elcsilingelget a folyosón, benézeget az irodákba, ott megszeretgetik, megsimogatják, aztán ácsingózik ínyenc falatok után az asztaloknál, majd amikor füttyentenek, újra szolgálatba helyezi magát. Egyik kolléganőm megjegyezte, milyen rossz lehet a vakvezető kutyáknak, hogy egész nap munkában állnak és még arról a kis kimenőről, ami ebédidő alatt csurran-csöppen, is elszólítják őket. Megpróbáltam átérezni a helyzet egész tragikumát, de arra jutottam, hogy a kutyák nem feltétlenül élhetik meg ezt a work/life balance dolgot annyira drasztikusan, mint ahogyan azt mi tesszük. 

 

Duracell Nyuszi: - Kiskoromban sokat ettem füvet a kertben, mivel láttam, hogy a kutya is azt fogyasztja. Azt már csak később vettem észre, hogy a kutya a füvet kihányta. 

 

Művészet:

 megzabolázott áramlás.

folyó és meder.

 

©ÉL.

 

Ragaszkodni a belső képekhez.

 

Költeményszavacskák törnek utakat a lélek forrásához. Kívülről. Belülről. Kintebbről. Bentebbről.

 

Kezdek visszatérni a saját életembe. Vannak benne ismerős érzésrészek. Be kell laknom újra a lelkemet.

 

Van, hogy az élet szélvihara mások meséinek vagy egy lakatlan szigetnek a partjára vet ki, ahol hajótöröttként tengetjük a napjainkat, míg egy véletlen vagy az Élettől kitoporzékolt, esetleg kiérdemelt áramlat haza nem szállít. Van, hogy csak hajótöröttek találkoznak egymással, próbálják mesélni egymásnak a meséiket valami idegen nyelven, amit csak ők és az Isten értenek. Van, hogy hajótöröttek más nyelven, de mégis ugyanarról mesélnek. Van, hogy hajótöröttek elkezdenek kialakítani valami közös nyelvet koldus szókinccsel, igyekezvén egymásba nyitni a világaik szeletkéit.

Lehetséges-e a mesék egymásba írása? Lehetséges-e, hogy két idegen mese összecsengjen? Válthat-e valaki büntetlenül mesét? Meddig időzhetünk más meséjének a partjain? Hol van az otthonunk? Mi történik addig a mi mesénkkel? Élhetnek-e a mesék darabjai önálló életet? Vannak-e egyáltalán önálló mesék?

Odüsszeusz is végül visszatért Ithakába. 

 

Akkor is milliárd csillag világít az égen, ha épp nem látjuk. 

 

Nem adunk, csak adakozunk. 

Nem fogyunk, csak fogyatkozunk.

Nem va(/á)gyunk, csak va(/á)gyakozunk.

 

Azt hittem, többet már nem lehetsz hatással rám. De egy egész kerület, a közösen befurikázott utak, a kereszteződés, amibe már sose fordulsz be pont akkor, amikor leszállok a villamosról, a patakpartokat szegélyező fák, a kidobott ajándékaid tátongó sebe: mind Téged lüktetnek. A vezetés-élmény is Téged idéz, jóllehet ahhoz közöd sincsen. És mégis. Újra és újra átkerülök abba az érzésvilágba, ami Te vagy és amiben Te már nem vagy. Ami Mi voltunk. Az ambivalenciába. Akkor is. Most is. Hogy nem megy. Hogy vannak dolgok, amik nem az erőfeszítésen múlnak. Hogy a szándék nem mindig elég. Hogy két ember nem mindig ér össze. És remélni, hogy egyszer ez az élménytó a part menti erdővel már megszűnik fájni, hogy ami volt, olyan szép lesz majd, mint amilyennek eredetileg is szántuk, és amilyennek, mint minden emberi kapcsolat, rendelve volt.

 

Vonalasan Modernül Inspiráló Kolléganő: - Mivel már tini koromtól kezdve szívügyemnek tekintem a környezetvédelmet, egyetem után rögtön jelentkeztem egy klímaügyintézés jeligére hallgató állásra, ahova zökkenőmentesen fel is vettek. Nagy várakozásokkal és elhivatottsággal néztem elébe az új feladatoknak. Első munkanapomon aztán legnagyobb meglepetésemre jöttek ügyfélfogadási időben a légkondicionáló berendezéseket szerelő bácsikák, hogy kezeljem a garanciát, adjak tájékoztatást a gépek működéséről, miegymás... 

A következő munkahelyeimen az állásinterjúk alkalmával már mélyebbre hatóan érdeklődtem a leendő munkaköröm tartalma felől.

 

A mosoly átsimogatja a belső szerveket.

catherine abel: life begins to grow around her again

 

 

Próbálom az emléked feldolgozni: 

fel akarlak Tégedet oldozni.

(És magamat is.)

 

Alkotás: örökkévalóságba terebélyesedő ágbogas fa.

Alkotás: a lélek léleKzetvétele.

alkotás avagy ahogy a vak ismer meg egy láthatatlan világot

 

Letapogatom a lelkemmel.

Átölelem a lelkemmel. 

Léleknyomatot készítek róla.

A lelkem-lényegem felveszi a lelke-lényege formáját.

az érzékenység kapuja

 

Az alkotás nyitva tartja a lelket a befogadásra is. Tárva-nyitva kell tartani a kaput a lelki anyagcsere-folyamatoknak. Szabad utat kell hagyni a lélekáramlásnak. Nem szabad letapadni hagyni az emlékeket, belső képeket, megfoghatatlan tartalmakat. Nem szabad eltemetni őket. 

Áramlásban kell tartani a belső történéseket: érzeteket, érzéseket, megérzéseket, vágyakat, felismeréseket, fantáziákat, álmokat, gondolatokat. Ez a lélek vérkeringése. A kapu nyitva tartása: lélekszívverés. 

összetartozunk

 

Semmit nem tudunk elveszíteni abból, ami megtörtént velünk.

Senkit nem tudunk elveszíteni azokból, akik megtörténtek velünk.

Semmit és senkit nem tudunk elveszíteni magunkból.

 

Lélektér-rendezés: interieur design.

 

Azt mondta, hogy nagyon gyakorlatias a munkája. Meg azt is, hogy neki kell az ég, neki kellenek a csillagok.

 

A múltkor a környékeden jártam, és már nem éreztem semmit. Elsétáltam a bolt felé, ahol bevásároltunk, a ház elé, az ablakod elé. De már olyan volt, mint minden bolt, mint minden ház, mint minden ablak. Újra a saját szemeimen keresztül láttam. Friss volt minden és tágas és napfényes. Mint előtted. Az eszem még emlékezett Rád, a szívem már nem. Nem izgultam, hogy otthon lehetsz, hogy hazajöhetsz, hogy megláthatsz. Belül mélyen ott lüktetett a bizonyosság, hogy mi már soha többet nem találkozunk. Vége van. Visszakaptam az életemet.

E. mesél

 

A kisgyerekem óvodába menet bedurcizott az utcán egy kislányra, megmakacsolta magát, hogy nem lép be az óvoda kapuján, csak azért sem. És sírt és hisztizett. Leültem a járdaszegélyre és az ölembe vettem a kis méregzsákot. Felfelé mutattam neki, a fejünk fölé, hogy figyelje meg az óvoda előtti fákra felaggatott, hatalmas, lengedező hópelyheket. Majd ahogy felnézett, kértem, hogy válasszon ki közülük egyet. Amikor ez is megvolt, halkan arra biztattam, hogy vegyen egy nagy levegőt és fújja bele minden dühét abba a hópehelybe, és a nap végén, ha majd megyünk hazafelé az óvodából, megkeressük ezt a pelyhet és megnézzük, hogy a dühe ott van-e még benne. A kisfiam erre szívből jövően felkacagott és odabújt hozzám. 

Ahogy ezt mesélte, szemébe könnyek gyűltek, majd letörölte őket, és nevetni kezdett, hogy meghatódik saját magától.

 

Három kisgyermeke van otthon. Észre sem veszi, de a kicsinyítőképzők átvették az irányítást úgy a mindennapi beszédében, mint a gondolkodásában. Megkeresi a tollacskát, hogy beírjon a naplócskájába. Késecskével és villácskával fogyasztja el az ebédkéjét. A döglött aktákat pedig már csak döglöttkéknek titulálja.

 

Több éve küldözgetnek nekem leveleket az új-mexikói hőlégballon-fesztiválról. Ezek rendre nem is a beérkező levelek között, hanem a spam mappában landolnak. Már nem nyitom meg őket, de nem is iratkozom le róluk. Jólesik leveleket kapni az új-mexikói hőlégballon-fesztiválról. Így olyan, mintha valóságos lett volna. Ott. Hajnalban. A Sandia hegység lábánál a felkelő nap első sugaraiban. Új-Mexikóban. Akkor minden lehetségesnek tűnt.

 

Meg kell szeretnem az emlékedet ahhoz, hogy megszerethessem a jövőmet.

 

A lelkem mélyén meghitt kapcsolatot ápolok azokkal a betegszabikkal, amiken nem vagyok elég jól ahhoz, hogy dolgozni menjek vagy akárcsak a négy falon kívülre, viszont elég rosszul sem, hogy az egész napot a paplan alatt kuckózzam végig. Ezeken a betegszabikon ocsúdom az otthonomra. Felfedezem, milyenek a délelőtti fények, amiket rendes vagy rendellenes munkanapokon nem látok. Hallgatózom, milyen a ház délelőtt, hányan járnak le-föl a lépcsőházban, hallgatnak-e zenét, ha igen, milyet? Selejtezek. Takarítok. Elkezdem újraérezni az otthonomat. Másként ülök le a kanapé párnái közé, másként kortyolom a gőzölgő gyógyteákat, máshogy főzök, máshogy kapcsolom be a tévét vagy a mosógépet. Ilyenkor minden pillanat szent és törékeny. Mély hála él bennem mindegyikük iránt.  

 

Az elfogadás nem azonos az elnézéssel. Az elfogadásban nem szeletelünk, nem küzdünk az ellen, ami már így is, úgy is van: nyugtázzuk a helyzetet mint kiindulási pontot, és ebből építkezünk. Minden részéből. Tiszteletben kell tartani és ki kell használni a természetes adottságokat.

utcai párbeszédfoszlány

 

- Hagyd már, ez egy kutya, nem táska!

 

Részecskéink 

rendeződnek

össze 

önmagunkká.

Részecskék között mindig van anyag/űr:

részecskék között mindig van Isten.

 

Régen volt már együtt a nagy család. Annyira szeretettel és gazdagon éreztük magunkat, hogy elfelejtettünk fényképet készíteni.

 

Testközelben vagyunk.
Lélekközelben vagyunk.
Test.
Lélek.
Közelben.
Vagyunk.

 

Ránézett a bevetett ágyra, és azt mondta: Isten. Ránézett a fogkefére, és azt mondta: Isten. Belenézett a tükörbe, és azt mondta: Isten. Belecsúsztatta a tojásrántottát a tányérba, és azt mondta: Isten. Megitta a reggeli kávét, és azt mondta: Isten. Kinyitotta az ajtót, és azt mondta: Isten. Kiment az utcára, és azt mondta: Isten. Felszállt a trolira, és azt mondta: Isten. Átadta a helyét egy idős néninek, és azt mondta: Isten. Integetett egy kisgyereknek, és azt mondta: Isten. Elővette a pénztárcáját, és azt mondta: Isten. Megcsodálta a virágárus virágait, és azt mondta: Isten. Ránézett az órájára, és azt mondta: Úristen, elkéstem! Mindent és mindenkit a nevén szólított. 

 

Angolosan új szobatárs: - Hétvégén megkérdeztem a hatéves kisfiamtól, hova megy, amikor csörtető léptekkel áthaladt a nappalin. Ő gondolkodás nélkül rávágta, hogy a kubai kuglófkongresszusra. A válasza annyira meglepett, hogy a már bekészített megfeddést is félretettem, és hagytam, hadd menjen, ha ott van dolga.

Az írás: fotoszintézis.

Az írás: szublimálás.

 

 

Örök a pillanat, ha mindketten egyszerre vagyunk benne. Mindketten. Egyszerre. Benne. Ugyanabban a pillanatban.

Ilyen örökkévalóságokban tárul ki a mennyország.

 

Áca: - A vágyakat életben kell tartani! Nem szabad meghalni hagyni, eltemetni őket. Az életben tartott vágyak a legváratlanabb formában fognak megmutatkozni a világban.

stars i could touche