Nórika végtelenül puha jelenség. A tüsszentéseit sosem hallani, csak látni a hangok nélkül kísért mozdulatot, amint kerekded kezeit a szája előtt finoman összeilleszti és vállai alig észrevehetően megemelkednek. Utána mintha mi sem történt volna, gyöngyözgető kacajjal fordul vissza az aktákhoz. Nórikáról minden lelágyulva gördül le. A hapcik is. A lelke olyan, mint egy fonalgombolyaggal játszó, pihepuha, doromboló perzsacica, aki ruganyos, valamennyi zajt elnyelő léptekkel oson át a szobában szanaszéjjel heverő aktakupacok között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése