garamvölgyi béla: hagyás-fák

 

sohonyai attila: egyszerűen csak

 

Egyszerűen csak…tetszel. 
Kiváltod belőlem azt, amit ki kell, 
s mert nem akarok tenni ellened, 
úgy, mint az érzéseivel képtelen, 
legtöbb mai ember. 

Egyszerűen csak...megéllek. 
A magam módján, téged megilletően. 
S ha ez a megérzésem bizonyosságot is nyer, 
akkor egyszerűen…ennél több nem kell.

 

A tóparton ültem a fűzfa árnyékában, könyvet olvastam, olykor felnézve átadtam magam a körülöttem zsongó életnek. A hangyák fegyelmezetten meneteltek a közeli gyökereken, a vízben vizsla ugrált szertelen derűvel egy labda után, a fűzfa láncszerűen felfűzött levelei a vállamat simogatták. Eltöprengtem, mennyire más mozgásra készteti a fák lombját a szél, és megint mennyire másra a hullámzó víztükör. Ekkor egy kemény, határozott hang szólalt meg valahol messzebbről, a hátam mögül:

- Ne olvasd a hölgy könyvét!

Hátra fordítottam a fejemet. Mögöttem teljes nyugalomban egy szibériai husky állt, a vállam fölött némán átnézve bámulta a regényem betűvel sűrűn teleírt lapjait. Már egy ideje ott ácsoroghatott. Annyira belefeledkeztem abba a csodálatos mindent körülvevő mindenbe, hogy a tökéletes egység nyugalmába belefért az is, hogy egy ismeretlen négylábúval osszam meg egy ismeretlen kontinens lápvidékén élő lélek mindannyiunkról írt legbelsőbb moccanásait.

 

A minap kitaláltam, hogy a szabim alatt egy vagy két nap el szeretnék menni lovagolni, istállót pucolni, lovat csutakolni, ganézni, szóval valami kézzel fogható, természetközeli, nagyon őszinte és praktikus dolgot csinálni. Felhívtam egy lovardát, érdeklődtem, milyen lehetőségek vannak a fenti tevékenységek elvégzésére. A lovarda vezetője készséggel biztosított, hogy minden elképzelésem megvalósítható náluk, rögtön nézi is a naptárát, mikor tudnánk találkozni, beszélgetni. Kérdő csöndemre, hogy minek kell az előbbi tevékenységek végzéséhez beszélgetni, gyorsan hozzáfűzte, hogy náluk az első találkozás egy személyiségfelmérés, ránéznek, ki hol tart az életben, milyen elakadásaival kell megküzdenie, ebben a lovak hogyan tudnának a segítéségére lenni, a személyiségtípusa melyik ló személyiségtípusához passzol, a lovarda atmoszférája megfelel-e az ő kisugárzásának. Majd nagyjából húsz percen keresztül ecsetelte, hogy a lovak már egész kisgyerekkortól micsoda fantasztikus terepet adnak az önismeret fejlődésének, hogy tartanak párterápiát is, hogy hetente lehet, hogy egy foglalkozás is elég a tanulási folyamat kibontakozásához, hogy ő is milyen csodálatos élményeken ment keresztül, mire a jelenlegi önismereti szintet elérte, hogy ami másban zavar minket, az a tulajdon elakadásunk, ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi.
Amikor nagyjából háromnegyed óra felvezetés után (amikor még lovaglásról, istállói teendőkről szó sem esett) letettük a telefont, több éves távlatból egyszerre a felszínre úszott egyik oktatónk kifinomult megfogalmazásúnak aligha mondható, de annál éleslátásúbb bölcsessége:
- Bármerre mész, arcul b@sz az önismeret.

 

Ha a félelmeidtől megtorpannál, hívd elő magadban azt, aki kíváncsi Benned! Ő előre fog vinni!