Könyvtár.
Peres ügyhöz kutatok. A raktárból felkért jogi szakirodalmi stócból egyszerre egy orosz regény kerül a kezembe: Vendégfogadó. Belelapozok. Az első oldalon meghal az egyik szereplő, de megtudom, hogy tulajdonképpen még szerencse, hogy őt érte a golyó és nem a három másik családtagot. Visszaviszem. Elnézést kérnek, elnézték a jelzetszámot. Visszatérek a többihez. A következő kötet a keresett tanulmányt nem tartalmazza. Újra végigfutom. Majd újra. Pedig a katalógus szerint benne kell lennie. Nézem a többi könyvet is. Kettő köszönő viszonyban sincs azokkal, amiket kikértem. Homályosan dereng, hogy három évvel ezelőtt az egyiket egyszer mintha tényleg el akartam volna olvasni. Visszaviszem azokat is. Közben hozzák a kimaradt, elnézett, elkallódott és tévesen címzett könyveket, amik között, alatt, mellett valahol ott bújik meg a válasz a kérdésemre. De nemcsak az én kérdésemre, hanem minden kérdésre. Minden kérdésre, amit valaha feltettek, és amit valaha fel fognak tenni a világon.
