kinek szól a vonatfütty?

 

Zsófika sínek mellett lakik egy panelrengetegben. Vonatvezető haverjai mindig hangosan dudálnak neki, ha a mozdonnyal elhaladnak a háza melletti töltésen. Ez általában este 11h után szokott bekövetkezni. Zsófika örül, hogy a ház lakói nem tudják, hogy az a vonatfütty neki szól. Ilyenkor kifejezetten szereti a lakótelepi inkognitó védelmét. 

 







Áca: - Egyre inkább megkérdőjelezem önazonos létünket. Kik vagyunk egyáltalán? Ugyanazok, akiknek megszülettünk? Aligha. Hétévente kicserélődnek a sejtjeink, megváltoznak a nézőpontjainak, mások lesznek a gondolataink. Nincs, ami állandó lenne bennünk.
Én: - Szerintem egyszerre vagyunk ugyanazok és folyamatosan változók. Én ezt úgy tudom elképzelni, mint a rózsát - rózsateát kortyolgattam épp. - Magként indul, szárba szökken, bimbózik, virágzik, elhullajtja a szirmait, a következő évben új ágakat, leveleket, rügyeket hoz és így tovább. Napról napra más és más. De mégis ugyanaz a rózsa, ugyanaz a szár, ugyanaz a mag. Mindannyian olyanok vagyunk, mint a virágok egy hatalmas virágoskertben. Van egy lényegünk, ami nem változik meg sosem. Amiről tudjuk, hogy ez az a rózsa, és nem másik, bármit is látunk belőle.
Áca: - És vannak virágok, amik szárba szökkennek, vannak, amik pazarul virágzanak, vannak, amik letörnek és vannak, amik magként megrekedve sosem hajtanak ki a földből.

Amiként kezdtem, végig az maradtam.

Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.

Mint a fegyenc, ki visszatérve

falujába, továbbra is csak hallgat,

szótlanul űl pohár bora előtt.

(Pilinszky János: Amiként kezdtem)

 

Angolosan új szobatárs: - Nem nagyon értek ezekhez a mai kütyükhöz. A telefonomon átállítottam valamit a múltkor, azóta, ha forgalomban bekapcsolom a bluetooth-t, a kocsimban megszólalnak a szomszédos forgalmi sávokban hajtó autósok telefonbeszélgetései. 

 

 

Angolosan új szobatárs: - Az adatvédelmi incidensekről szóló előadás után elgondolkoztam a kisebb jelentőségű adatvédelmi incidensekről. Egyből el is neveztem őket adatvédelmi incifincidenseknek. 

lelkek találkozása

 

Mi ez a mélység?

Mi ez a kétség?

Mi ez a végtelen összeértség?

 

(Sz)árnyalni.

 

 

Miért, hogy minden újjászületés halált kíván?

Miért, hogy olykor olyan cefetül nehéz meghalni?

Miért, hogy akkor a legnehezebb meghalni, 

amikor élni is a legnehezebb volt?

Miért nem tud belenyugodni a lélek a teljesség hiányába?

jólesik

 

Néha jólesik, 

ha esik,

ha elesik,

ha leesik,

ha megesik.

Néha jó mind e sikk.

Ha jólesik.

 

Áll a szakadék szélén, és várja, 

hogy kinyíljanak lelke mélységei. 

Szeretne egybeesni önmagával. 

Nincs félelmetesebb a 

nem nyíló szakadék szélénél. 

 

Csillagos éjjelen nyúl suhan által.

Ne kérdd, hova fut: a szíve szárnyal.

átmenetek (mindig az utolsó)

 

Hogy lehet a csenddel átírni éveket,

összemaszatolni a szent emlékeket, 

kérdőjelet vésni a mondat végére 

és billegve hagyni egy életegészre?

Nem lehet kitépni,

nem lehet megélni, 

nem lehet keresni,

nem lehet remélni,

nem lehet szeretni és 

nem lehet utálni,

nem lehet ő lenni,

nem lehet várni, 

nem lehet maradni,

nem lehet menni, 

nem lehet akarni,

nem lehet tenni,

nem lehet fájni,

nem lehet hívni,

nem lehet százszínű szemébe nézni.

Nem lehet lenni, ki előtte voltam.

Nem lehet élni, sem eltűnni holtan. 

domonkos jolán: hajnalhasadás

 

Földre száll egy angyal,

fényruhája lángol,

felkelő nap szélén

tűzparázson táncol.

Minden mozdulata

szenvedélyes élet,

hajnalhasadással

ébred a természet.

Forrás: www.poet.hu - versek

buda ferenc: szürkeszemű (részlet)

 

(...)

Szerettelek és szeretlek -

akarom, hát elfeledlek.

Eltemetlek, de megtartlak

régi szépnek, drága dalnak.

Ami jó volt, nagyon jó volt,

de sziveden fehér hó volt,

fehér hóba beleestem,

nem tudtam, hogy feneketlen,

nem tudtam, hogy ilyen forró

a fehér hó, a fehér hó...

domonkos jolán: az amazon

 

Páncélomat magamról letéptem,

mikor a fülembe súgtad: Szépem!

Az maga volt a pokol és éden,

amíg lassan a szívedbe, húsodba égtem.

Forrás: www.poet.hu - versek

danócsz krisztofer: tökéletes csók

 

Ne hidd el,

hogy nem lehet,

míg lázasan nem égsz el

karjain, míg test rabul nem ejthet,

míg vágy nem temet

tenyérbe arcot,

míg hang nem ad jelet,

s kéjt nem alkot,

beléd nem nevet

ajkain át, s nem vív harcot;

mert tökéletes csók csak úgy lehet,

ha féltőn őrzi a száj a titkot,

s vágyva csak téged szeret.

Ne hidd el,

hogy a pillanat heve

másé lehet, s érte lökne el.

Ne hidd, hogy szívének helye

üres kehely, bármit is teszel,

mert földi menny a nő neve,

s fényén naggyá leszel.

Ha csendre int az ő jele,

forró szájának tüze majd felemel,

s mámorba hív a két szeme,

míg ajkadat újabb csók-táncra kéri fel.

Eggyé olvadni, hidd el,

spontán így lehet.

Ha megteszed, amit képzel,

s megleled szívében a zárt helyet,

ha a múltba simult hévvel nézel

rá újra, mikor a testével befed,

ő lesz, ki érted imát sző az éggel.

A tudatában többé majd nem fészkel,

hogy őrizd a tőle kapott kegyet,

mindössze annyi:

a régi éj csókját ismételd meg

addig, amíg csak élni lehet.

Forrás: https://www.poet.hu/vers/356181

ébredő belső hang: szenved-élj

 

Fogva tartó mesterség,

Mit jussért csinálok,

Mások álma ellenség,

Magamnak hiányzok.

Ha szélnek eresztem,

Pénzem odavész,

S üres zsebemben

Nincstelen a kéz.

Inkább csak vegetáljak gazdagon,

Mint éljek szegényen, de szabadon?

Üljek értéktelen javakon,

Vesszen el az igaz tartalom?

Inkább leszek földönfutó,

Ki szenvedélyének él,

Mint ördöggel megalkuvó,

Kit szemétbe fúj a szél.

Forrás: www.poet.hu - versek

kristina calu: egy pár

 

A szív maradna, az ész menne

A szív szeretne, az ész feledne

A szív pumpál az ész számol

A szív épít, az ész árkol

Nézel rózsaszín szemüveggel

Ettől mindig jókedv tölt el

Majd kapsz egy dioptriásat

Hogy földön tartsa mindkét lábad

A pillangókat ki röpteti? 

És ki a logikai sárkányt?

És mondd, melyik hátáról élvezetesebb a látvány?

A bánatra ki sorol érveket?

S ki mondja, ne pazarolj rá éveket?

Megvetették a lábukat benned

Velük kell majd teljessé lenned

Általuk lettél az, aki vagy

Általuk leszel kicsi vagy nagy

Hagyd hát őket vitatkozni

Egymás tettét elemezni

Ők is hamar rájönnek majd

Jó, ha egy pár szív és az agy