vasárnapi mise avagy amikor még ez sem sikerül

Ma a templomban egy nő ötször kezdett neki a keresztvetésnek, mire rájött a helyes sorrendre. Egy bácsi háromszor próbált hol egyik, hol másik lábával letérdelni, végül feladta. Én pedig csak álltam a kapu tövében, amikor valaki a kezembe nyomott egy szentképet, megsimogatta az arcomat és kiment.

Aranytsillagék elaludtak, és épphogy beestek a tizenkettes misére. Gyorsan levágták magukat egy padra és fellélegezve néztek körbe. Az előttük levő sorban népviseletben nénikék ültek, a papok a templom közepén, körbe fordított székeken foglaltak helyet és latinul kántáltak. Aranytsillag mellé beült egy hajléktalan, aki először csak zihált, majd rángatózni kezdett, mintha ördögöt űznének ki belőle. Aranytsillagék egymásra néztek, és fél egykor már szótlanul kanalazták otthon a levest.

Valaki mise után odajön hozzám, kedvesen megszólít, hogy nem akarok-e ételt osztani vagy egyéb önkéntes munkával járulni hozzá embertársaink boldogságához? Egy pillanat alatt újralátom a hetemet, ahogy negyven órában gardírozom a hajléktalanokat és a paranoid skizofréneket, és határozottan vágom rá, hogy nem. Az illetőn látszik, hogy nem szokott falakba ütközni, ezért újra próbálkozik. Majd aggódva kérdezi, hogy nekem van-e szükségem segítségre?

"Az alázatosság a lelket egyetlen pontba gyűjti a csend erejével. Egy igazán szerény ember nem vágyik arra, hogy mások ismerjék vagy csodálják, hanem inkább igyekszik saját magát kialakítani, semmivé válni, mintha meg sem született volna. Amikor már önmaga elől is elrejtőzött önmagába, akkor teljesen Istennél van."

/Ninivei Szent Izsák/

nyári történet

Ebédmeghívás vasárnapra, Telkibe. A busz 12:30-kor a Mammut elől indul. 11:45-kor felöltözve, süti becsomagolva, ajándékról az árcímke leszedve. Úgy tűnik, minden indulásra kész.
11:46-ra véglegesül a meggyőződés, hogy rosszul emlékeztem, és csak karácsonyi díszzacskó van otthon. Vasárnap lévén, a papírboltok zárva tartanak, ezért lerohanok a könyvesboltba, ahol díszzacskót ugyan nem árulnak, viszont van pár tankönyvborítójuk. 12:07-kor becsomagolt ajándékkal rohanok a metróhoz. Útközben meg kell állnom pogiért. 12:15-kor az orrom előtt megy el a metró. A következő 12:19-kor érkezik.
Felszállok. A megállók között egymás után veszem le a napszemüvegemet, majd a nyakláncomat, hogy ne akadályozzanak a futásban. 12:25-kor érkezem a Széll Kálmán térre. A metrókocsiból kitörve felrohanok a mozgólépcsőn. A nagy analóg óra 12:27-et mutat. Nem eshetek össze. Sütivel a kezemben végigrohanok a Széll Kálmán téren, át a síneken, átlósan a zebrán. Már csak egy átkelő van hátra. A gyalogoslámpa ekkor hirtelen pirosra vált. A kocsisort egy rendőrautó nyitja. Intek neki, hogy ne mozduljon, mert átmegyek. A busz már épp kanyarodik ki. Integetek, és megvár. Jegyet váltok és megkönnyebbülve rogyok le egy helyre. Lélegezni próbálok.
Ahogy visszanyerem komfortérzetemet, előhalászom a táskából a nyakláncot, napszemüveget, a többi utas között kényelmesen felöltözöm. A telefonban azt mondják, hogy a körforgalom után, a Községháza térnél kell leszállnom. A préri közepén valóban át is haladunk egy körforgalmon. Veszem az információt, gyorsan előretolakszom az ajtóhoz, megnyomom a leszállásjelzőt, nehogy fennmaradjak. Majd még úgy tíz percet utazom így. Gyanítani kezdem, hogy másik körforgalomnak is kell lennie. Telkibe érve újra feszülten figyelem a jelzett körforgalmat és a Községháza teret. Elhagyjuk a körforgalmat, készülődöm, leszállok. Majd ugyanazzal a lendülettel vissza, mivel a megálló tábláján valami más név szerepel. A következőnél is leszállok. Az sem Községháza tér. Vissza. Telefonálok, hogy itt meg itt vagyok, mikor szálljak le. Mondják, hogy a következőnél, kocsival elém jönnek. A busz ekkor halad át Telki közigazgatási határán. Aztán visszatér Telkibe. Végül Budajenőre érkezünk.
Tűző napon, a főút mentén, egy tálca sütivel a kezemben Telkinek veszem az irányt, közben szemmel tartom a szembejövő forgalmat, nehogy elszalasszuk egymást. Útközben egy lugasra emlékeztető, mesébe illően szép helyen haladok keresztül, ahonnan nem látni az elhaladó autókat. Ekkor megyünk el egymás mellett.

A teret átnevezték.

orvosnál...

... akihez úgy alakult, hogy eddig kizárólag munkahelyváltások, költözés, temetés, szakítás vagy vizsgázások közepette estem be kontrollra, és ahol - mint olyan helyen, ahol az ember pár percre, félórára kint hagyhatja a döntések felelősségét a küszöbön -  gyakran kerülök a sírás határára.

Orvos: - Ha megengedi, amennyire eddig megismertem, ön lelkileg és fizikailag is nagyon érzékenyen reagál a külső hatásokra. A jóga nagy segítség lehet a lelki egyensúly helyreállításában, de ha gondolja, működik nálunk pszichológus....