Alig bírok felkelni, kint hűvös van, nem így terveztem, nincsen ajándék, és nem tudom, hova megyek. A trolin észreveszem, hogy a lábam valami puhába ütközik: egy bácsi kutyája bújt az ülésem alá. Felszállok a villamosra, sírás környékez még mindig. Pedig már elmúlt péntek. Úgy látszik, nem aludtam ki. Nekidőlök a villamos oldalának és becsukom a szemem. Mellettem egy idős néni dalra fakad. Arra emlékszem, hogy a körúttól a második sarok. Soha nem jártam még ott... A lécsőházban amatőr művészek forgatnak, figyelmeztetnek, hogy vigyázzak a kábelekre. Az ajtóból három kisgyerek bámul, bent a németes lányok. Arra tippelünk, hogy Vali már nem egyedül fog jönni. Megjön Vali. Mindenki a pocakját nézi. Hathónapos. Gergő megjegyzi, hogy a harmadik gyerek születése már unalmas. Veró mintha ellenkezne, de aztán lenyeli. Bogival és Enikővel még elmegyünk egy bolhapiacra; villamossal, nehogy Enikő útközben betévedhessen egy könyvesboltba. A csarnok oldalában egy kapualj, a belső udvarban zenélnek. Gitár, nagybőgő, harmonika és egy énekes. A lakók a belső folyosókról hallgatják a zenét. Mögöttünk a bazár, mellettünk padlizsánt pucolnak. Egyik nyitott ablakban megpillantunk egy fregolit. Kapunk a padlizsános kenyérből, és az illendőség kedvéért veszünk
szerencsesütit. Nekem azt üzeni, hogy "ahhoz, hogy szeretni
tudjon az ember, feltétlenül magába kell néznie". Kint az utcán retro padok. Leülünk, Bogi üdítőt vesz. Beszélgetünk, és eközben szépen lassan árnyékba borul az utca. Hűvös, őszi szellőben fürdünk. A körút másik oldalán álló házak ablakairól még ránk ragyog a nap. A csarnokból már nem szűrődnek ki hangok, elvétve turistacsoportok haladnak el mellettünk. Enikő elmeséli, hogy a spanyolok u dos-nak mondják a U2-t. Az órára nézünk, már elmúlt öt. Szedelőzködünk. Bogi még beugrik a barátaihoz, mi meg Enikővel lassan elindulunk hazafelé a körút napos oldalán.
