Ma láttam egy könyvet Ofélia úszni tanul címmel....
Egy hét leforgása alatt három városban kortyolgattam a kedvenc teámat: Budapesten, a Balatonnál és Torreviejaban. Ugyanaz a tea mindhárom helyen merőben különböző ízélményt nyújtott. Az első felismerésem az volt, hogy a tea ízét és karakterét kb. 90%-ban a csapvíz íze és karaktere adja meg, nem a teáé. Ezt pedig rögtön követte az a második felismerés, hogy a kedvenc teám csak Budapesten a kedvenc teám, a másik két városban nem.
Tegnap az étteremben megkérdeztem a pincért, hogy van-e zöld teájuk? Ő nyeglén visszakérdezett, hogy megnéztem-e az itallapon. Ne érje szó a ház elejét, elővettük az itallapot. Az itallapon annyi szerepelt, hogy "tea". Mutattam neki, hogy ebből nem sok derül ki, majd még egyszer megkérdeztem, hogy van-e zöld teájuk. Mondta, hogy nem tudja, majd utána kérdez. Negyed óra múlva megjelent, és közölte, hogy zöld teájuk nincsen. Megkérdeztem, hogy akkor milyen teájuk van. Mondta, hogy nem tudja....
A társasházak közös udvarában nagy elánnal nyesik le az alpinisták a kicsit magasabbra nőtt fák ágait. Mindezt teszik a tizedik emeleti magasságon is túlnőtt, fölig kopár lombú jegenyéről, aminek stabilnak kevésbé mondható törzse az összes kisebb fuvallatra látványosan imbolyog egyik oldalról a másikra. A jegenyéhez persze hozzá sem érnek a fűrésszel. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy ez a fa hál' Istennek senki szerint nem jelent baleseti kockázatot.
Mondják, hogy annak a tíz embernek az átlaga vagy, akikkel nap mint nap kapcsolatba lépsz. Na de ki is lehet ez a tíz ember? Egy író, akinek a regényeit olvasod, egy festő, akinek a festményeit csodálod, a királyi család, akiknek az életét követed, egy rongyosra nézett film szereplői, akik végtelenített verzióban megindítanak, egy zene, amit napi tízszeres ismétlésben hallgatsz meg, egy inlfuenszer, akinek a podcastjait pörgeted, az a személy, aki napjában százszor is megfordul a fejedben, Isten, amikor a Bibliát a kezedbe veszed. Bárki, akinek a lényével így vagy úgy minőségi időt töltesz.
A másik lépcső, hogy vajon ezek az emberek hogyan látnak Téged? Mert nem csak a saját nézőpontod által adott hangsúlyok formálnak, hanem minden tekintet, ami Rád szegeződik. Mint lézer az üveget. Válaszd meg tehát bölcsen ne csak azt, hogy Te kiket nézel, hanem azt is, hogy kiknek engeded, hogy nézzenek Téged.
Az tud örök fiatal maradni, aki nem hagyja, hogy a lelkére telepedjen az idő (emlékek a múltról, félelmek a lehetséges jövőről). Az idő tér. A tér fizikai valóság. A fizikai valóság anyag. Meg kell tanulni az anyag fölött tartani a lelket. Vagy ha már az anyag alá került, lepattintani róla azt, hogy léle(k)zethez jusson. Vagy ha kapaszkodik valamibe, elengedni azt azáltal, hogy újra magamon kívülállóként érzékelem (mert minden ragaszkodás, kapaszkodás lényege, hogy a részemnek érzem azt, mibe kapaszkodom). Annál kevesebb a lelkemen az anyag, minél szebbnek, egyedibbnek és élesebbnek látom a világot.