Irány(érzék)-tévesztés

Helyzetérzékelés:
valami nem stimmel.

Reflexszerű következtetés:
enni (befogadni) kell.

Amíg nem korog a gyomrunk:


alkotni,
tanulni,
szeretni

kell.

Vagyis

tenni (kiadni)

kell.


Logika:
van, ami akkor válik belsővé, ha kiadjuk magunkból.
A biztonság nem mindig a halmozás.
A biztonság olykor az elengedés (szabadság).


Mert lehet, hogy nem csak bent vagyunk,
hanem kint is.
Meg kint és bent között is.

Sárika néni mindig kitesz magáért. Most hivatásos fotóssal készíttetett magáról képeket a hortenziáival, hogy így emlékezzünk rá, ha már nem lesz köztünk. 

Meglepett:
meglépett.

Mindenhova tartozom, de sehova sem.

négy + egy mondat feldolgozhatatlannak érződő helyzetekre

Nem baj.
Tanulás.
Szükség volt rá.
A másik sem jól küzdött meg valamivel.
 
Csak addig rossz, amíg felül nem írja valami jó.

Gyerekek játszanak az udvaron avagy az (élet)szabályok lefektetése

- Tíz életed van neked is, nekem is. Ha elejted a labdát, elvész egy életed. Ha mind a tíz életed elveszett, akkor meghalsz, és vége. Neked inkább tizenkét életed lesz, mert te két évvel fiatalabb vagy, és ez így igazságos. Közben beszélgethetünk is.

pillanatfelvételek koronavírus idején

Az otthondolgozás első megtapasztalt előnye: ehetek hagymát reggelire.

Angolosan új szobatárs mesélte, hogy a kisfiának szorongásos zavara van, ezért fejlesztésre jár. A múltkor, amikor ő ment érte a foglalkozásra, a gyerek már a folyosó végén várta, és széles mozdulatokkal integetve, hangosan üvöltötte neki jó előre, hogy: csá, öcsém! Angolosan új szobatárs ekkor mintegy magában nyugtázta, hogy ez az ő szociális szorongással küzdő gyereke.

egy teázás margójára

Az este végére tagja lettem a kína-magyar találkozó nevű facebook csoportnak.

(Újjá)születésnapunk van.
Minden nap.

passzív-agresszív

Nem harcol.
Karcol.

Úgy nézünk a jövőnk elé, mint a kezdet.

bizonytalanság

(Sz)árnyak.

Angolosan új szobatárs nap mint nap tanúbizonyságot tesz róla, hogy a névmemóriája legendásan pocsék. A múltkor ebédnél viccesen jegyezte meg, hogy a tanári pálya nem lenne neki való: még nyolcadik év végére sem tudná a diákjai nevét.

Az élet arról szól, hogy megmutatjuk (vagy nem mutatjuk meg) egymásnak a próbálkozásainkat.

pillanatfelvételek koronavírus idején

A vírusra tekintettel bevásároltam anyukámnak vitaminokból, kértem, hogy jöjjön ki a kertbe, mert nem szeretnék bemenni hozzá. Kértem azt is, hogy hozzon egy zacskót a cuccoknak, mert nem akarok hozzáérni. Anyukám megjegyezte, hogy úgy érzi magát, mintha a Ben Hur lepra falu jelenetében lenne, mire megerősítettem, hogy nekem is pont ez jutott eszembe, míg felé tartottam a villamosmegállótól. 

Aztán mondtam, hogy szívesen maradok még, sétálhatunk a kertben úgy is, ha megtartjuk a 2-3 méter távolságot. Körbejárkáltunk az udvarban, megmutatta a fű között szerteszét ki-kibúvó ibolyákat, az újonnan ültetett rózsáját, megbeszéltük, hogy idén nem fogja levágni a levendulákat. Közben próbáltam lélekben felkészíteni az előtte álló, otthon töltendő hetekre vagy hónapokra. Ha velem nem is, Istennel mindennap találkozhat. Bármilyen tevékenységben, amiben teljes figyelmével jelen van. Amit szívből csinál. Ahol megérkezik a flow, az örök, kitágult pillanat. Mert minden flow Isten-találkozás. Minden igazi jelenlét Isten-találkozás. Ahogy mondta: vagyok, aki vagyok. Ezt a fordítást régen sosem szerettem. Mindig a lepattintást, a semmi közöd hozzát, a nesze semmi, fogd meg jól értettem ki belőle. Most már azt hiszem, a mondandó hellyel-közzel beérik, a fordítás az, ami hagy maga után kívánni valót. Vagyok, aki jelen van. A jelenlét vagyok. A jelenidő. A jelenlét-idő. Az az idő, amiben ténylegesen jelen vagyunk, ahol élet van, a hol megélt cselekvés (ige/Ige) van. Ahol elmerülünk, ahol nem csúszkálnak a gondolataink a múlt, a jövő vagy az ábrándok között. Ahol kitágul a pillanat, ahol a találkozás.

Szépen sütött a nap, csicseregtek a madarak. A múltkor hallottam egy éneket vagy imát, már nem emlékszem, ahol úgy mondták: Kettejüknek egy a lelke. Ez a mondat teljesen átformálta a Szentháromságról és az igazán mély emberi kapcsolatokról alkotott képemet. Megosztottam Anyukámmal, akinek ez a megfogalmazás nagyon tetszett. Újra és újra megkérdezte, hogyan is szól pontosan? Ahogy beszélgettünk, lassan kezdett hűvösre fordulni az idő. Elindultam a kapu felé. Kettejüknek egy a lelke. Most nekünk is egy volt a lelkünk, ugye? - kérdezte lelkesen. Hátulról átöleltem. Még  integetett a kapuból, amíg el nem tűntem a szomszéd ház sarkánál.