pillanatfelvételek koronavírus idején

A vírusra tekintettel bevásároltam anyukámnak vitaminokból, kértem, hogy jöjjön ki a kertbe, mert nem szeretnék bemenni hozzá. Kértem azt is, hogy hozzon egy zacskót a cuccoknak, mert nem akarok hozzáérni. Anyukám megjegyezte, hogy úgy érzi magát, mintha a Ben Hur lepra falu jelenetében lenne, mire megerősítettem, hogy nekem is pont ez jutott eszembe, míg felé tartottam a villamosmegállótól. 

Aztán mondtam, hogy szívesen maradok még, sétálhatunk a kertben úgy is, ha megtartjuk a 2-3 méter távolságot. Körbejárkáltunk az udvarban, megmutatta a fű között szerteszét ki-kibúvó ibolyákat, az újonnan ültetett rózsáját, megbeszéltük, hogy idén nem fogja levágni a levendulákat. Közben próbáltam lélekben felkészíteni az előtte álló, otthon töltendő hetekre vagy hónapokra. Ha velem nem is, Istennel mindennap találkozhat. Bármilyen tevékenységben, amiben teljes figyelmével jelen van. Amit szívből csinál. Ahol megérkezik a flow, az örök, kitágult pillanat. Mert minden flow Isten-találkozás. Minden igazi jelenlét Isten-találkozás. Ahogy mondta: vagyok, aki vagyok. Ezt a fordítást régen sosem szerettem. Mindig a lepattintást, a semmi közöd hozzát, a nesze semmi, fogd meg jól értettem ki belőle. Most már azt hiszem, a mondandó hellyel-közzel beérik, a fordítás az, ami hagy maga után kívánni valót. Vagyok, aki jelen van. A jelenlét vagyok. A jelenidő. A jelenlét-idő. Az az idő, amiben ténylegesen jelen vagyunk, ahol élet van, a hol megélt cselekvés (ige/Ige) van. Ahol elmerülünk, ahol nem csúszkálnak a gondolataink a múlt, a jövő vagy az ábrándok között. Ahol kitágul a pillanat, ahol a találkozás.

Szépen sütött a nap, csicseregtek a madarak. A múltkor hallottam egy éneket vagy imát, már nem emlékszem, ahol úgy mondták: Kettejüknek egy a lelke. Ez a mondat teljesen átformálta a Szentháromságról és az igazán mély emberi kapcsolatokról alkotott képemet. Megosztottam Anyukámmal, akinek ez a megfogalmazás nagyon tetszett. Újra és újra megkérdezte, hogyan is szól pontosan? Ahogy beszélgettünk, lassan kezdett hűvösre fordulni az idő. Elindultam a kapu felé. Kettejüknek egy a lelke. Most nekünk is egy volt a lelkünk, ugye? - kérdezte lelkesen. Hátulról átöleltem. Még  integetett a kapuból, amíg el nem tűntem a szomszéd ház sarkánál.