takács zsuzsa: némajáték

(Jelenet egy filmből)

 
Már néma vagy, akár a hóesés
gazdátlan, téli udvarok felett.
Mint kondulás a városon keresztül
felkelsz, s a színfalakba ütközöl.

Kezed közé temetve el magad,
már néma vagy akár a hóesés.
Lesz-e folyó, mi arcod visszaadja?
Kötélen jársz a széksorok fölött.

*

Szerelmed-e, bánatod nagyobb?
A virágot szivedhez szoritod.

*

A mozdulat zászlóját lengeted,
lebegsz, komor festéken víz csorog,
zuhansz, fehér csatakban homlokod –
a végtelen, mint képzeletbeli
tenger magányos partját elnyeli;

hol jársz te már – mint roppant víztömeg
az álmatlan, keserü éjjelek.

takács zsuzsa: latin utca

6.
Napozó fiú

A falnak döntöd hátadat. Meleg.
Lehúnyt szemeddel látod a napot.
Egyetlen szóra gondoltál, s azóta
kinyújtott ujjadon táncoltatod.

Ugy állsz a falnál – összedől, ha ellépsz.
Vihar lesz – rádijeszt e némaság.
Megrándulnak a földön a kövek,
sötétkéken növekszenek a fák.

Egy reccsenés feloldja majd a csöndet.
Emeld a villámfénybe arcodat:
békéd örökzöld fáit széthasítja,
váratlanúl egy jelre rámutat.

takács zsuzsa: felismerés

Bár zuhogott, szóltak a madarak.

Egy szál dróton kigyulladt a körte,
mint kiáltás, meglódult mögötted.
Mit vittél magadban? – senkinek
nem volt már az arcod ismerős.