Bementem egy hatalmas játékboltba, hogy ajándékot keressek kicsi Bernát első születésnapjára. Ahogy nézegettem a kocsikat, kockákat, egy eladó jött oda hozzám, és megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. Én biztosítottam, hogy boldogulok, mi több, meglepően jól érzem ott magam.

Már vagy egy órája azzal küzdök, hogy kiszedjem a folttisztítót a ruhából.

Gyere, repülj, hogy láthasd: akkora vagy, mint a szárnyad.

várnai zseni: úgy megnőttél, szinte félek

Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem sírtál. 

Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél,
először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe. 

Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem érzel,
nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat. 

Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál. 

Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nékem,
nem éreztem gyöngeségem. 

Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
hegyormodig hogy felérjen. 

Húzol engem Te fölfelé
mint a napfény maga felé
fát, virágot, lombos ágat -
fölemeled az anyádat.

várnai zseni: éveim

Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.

Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.

Mikor azután ötven lettem,
- de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, - én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.

És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek...
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.

Mindegy volt már, hogy meddig élek,
- sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.

Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.

Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, - tán' mindörökre!

hurt judit: keresem (részlet)

"....Hányszor kell meghalni,
hogy másik életet kezdhessek."

(Miután a telefonban megbeszélték, milyen sütik és lufik kellenek a hétvégére.)

Én: - Mivel foglalkozik a cégetek? Babazsúrokat szerveztek?

Kidobós szobatárs: - Lőgyakorlatokat biztosítunk érdeklődőknek, rendőröknek, katonáknak, de legénybúcsúkat is szerveznek nálunk. Most hétvégére például egy 150 kilós sztriptíztáncosnőt várunk.

K. mesél

Még csak egy napja voltunk Angliában, de már a sürgősségin ültünk a fiunkkal, mert beszakadt a feje, amikor a nagyi medencéje körül rohangászott. Összevarrták, eljöttünk. Délután a tengerparton sétáltunk, amikor a fiunk meglátott egy hatalmas ugróvárat és hisztizni kezdett, hogy ugrálni szeretne. Engedtük. Pár perc múlva láttuk a vár plasztik ablakán keresztül, amint vigyorog ránk, a fejéből pedig ömlik a vér. Cikinek tartottuk volna visszavinni a sürgősségire, ezért a parti mentőkhöz rohantunk segítségért.