kabaréklub 66. rész

"Én játszottam a múltkor egy olyan Ember tragédiája feldolgozásban, amiről azt írta a kritikus, hogy szuggesztív semmitmondás és paradox disszonanciák parvenü tobzódása katalizálja a nézőben azt az emocionálisan expresszív tudatállapotot, ami a színészi attribútumok teljes vertikumában - mint Gödelnél a rekurzív lépcsőzetességben - jeleníti meg a lét értelmének de facto kváziságát."

dél

Beragyog a nap a konyhába. Az utcákon a dél lomha nyugalma sétál, a szomszéd ház riasztója tapintatból  kikapcsol egy órára. A pergolán madarak csiripelnek, és a szél bele-belefésül a fák üde lombjába. Szótlanul kanalazzuk a levest, a bekapcsolva felejtett rádió duruzsolva szól a háttérben:

"Óh, Steve, a sors oly csúful bánt veled:

nem vagy nő,

én meg nem vagyok meleg."

nemes nagy ágnes: az üres ég

Az üres ég. Az üres ég.

Én nem tudom, mit is szeretnék.

Talán más nem is kellene,

mint ablakomra egy keresztléc.

családi komédia XXXII. felvonás

Én: - Én már elég önálló vagyok!
(ölelés)

félig nyitott ablak

Aranyló, tavaszi alkony, a félig nyitott ablak előtt darázs zümmög, a környéken valahol Family Frost jár, a szomszéd kislányok odaát bújócskáznak:

- Kincső, mondd meg, hova fogsz bújni! Nem foglak megtalálni, ígérem!

állatorvoséknál

(ismerősömék)

-Drágám, vedd ki a hűtőből a pörköltet, ott van a felső polcon!
-Balra a fagyisdobozban?
-Nem, az a teknős!
-Jobbra a kajásdobozban?
-Nem, nem, azok a vércsövek!
-Van itt egy tégely...
-Az egy emlődaganat, hagyjad, jövök már, kiveszem...

hétköznapi viszonylagosságok

A "nincsen időm" rendszerint pusztán annyit kíván tolmácsolni mások felé, hogy valaki adott körülmények között bizonyos dolgokra tud koncentrálni, másokra nem. Ugyanígy, ha az asztalnál elhangzik, hogy "egy falatot sem bírok már", még korántsem jelenti, hogy az illető ne kérne desszertet.

charles baudelaire: az óra

A kínaiak látják az időt a macskák szemében.

Egy nap egy misszionárius Nankin külvárosában sétálva észrevette, hogy otthon felejtette az óráját, ezért leszólított egy kissrácot, hogy megkérdezze tőle, mennyi az idő.

Az Égi Birodalom gyermeke egy pillanatig habozott, majd felcsillant a szeme:

- Mindjárt megmondom.

Pár perc múlva egy jó kövér macskával a karján tért vissza, és mélyen az állat szemébe nézve határozottan jelentette ki:

- Még nincs pontosan dél.

Igaz volt.

Én, amikor a gyönyörű Féline-hez hajlok, a szeretetthez, aki nemének büszkesége, szívem fényessége, lelkem illata, legyen éjjel, vagy akár nappal, ragyogó fényesség vagy tömör sötét, drága szemei mélyén mindig pontosan látom az időt. Mindig ugyanazt az időt, egy hatalmas, ünnepélyes időt, ami végtelen, mint a tér, amiben összefolynak a percekkel a másodpercek, - egy mozdulatlan időt, amit nem mutatnak az órák, de amely mégis könnyű, mint egy sóhaj, gyors, mint a szemvillanás.

És ha egy illetéktelen zavarna meg, miközben ezen isteni számlapon pihentetem tekintetem, ha egy becstelen, türelmetlen Démon tolakodna oda és kérdené:

- Mit nézel bennük ilyen gonddal? Mit keresel te ennek a lénynek a szemében? Az időt látod tán, tékozló, semmirekellő halandó?

Én tétovázás nélkül válaszolnám:

- Igen, az időt látom. Örökkévalóság van.

(...)

Szembejött vele az idő.

Ott volt a villája hegyén egy falat végtelen.

cseregdi bandi párizsban, 1910-ben

"- Menj ki, láss világot, ismerd meg az embereket. Sajátítsd el a francia nyelvet. Egy év alatt "perfekt francia" lehetsz.

Fölkelt, kotorászni kezdett az alacsony, porlepte polcon (...) kihalászott egy nyelvkönyvet - Manuel de la conversation -, melynek megzöldült bőrkötése már rongyokban fityegett.

- Itt ez a könyv - mondotta. - Ebből tanultam én is meg az apám is. Isten vezéreljen, Bandi (...).

(...)

A franciák - a kalauz s a két utas - furcsán mosolyogtak. El is kacagták magukat, amikor ő pirulva, megalázottan a másik fülkébe kullogott.

Ott eszébe jutott, hogy mégis jó volna átnézni azt a nyelvkönyvet, melyet nagybátyjától kapott.

Ebben a szerző - az élet legkülönfélébb eshetőségére gondolva - közvetlen párbeszédeket közölt a kárpitossal, az illatszerésszel, az állatorvossal, stb.

Betűzgette a szöveget, melyet többnyire a mellette levő német magyarázatból értett meg. Ilyesmiket olvasott:

Jó estét, őrgróf úr!

Ah, jó estét, hercegnő! Valóban vigasztalhatatlan vagyok, hogy legutóbbi, bizonyára fényes estélyén nem jelenhettem meg.

Különben hogy érzi magát, őrgróf úr?

Igen jól, hercegnő.

- Trés bien, princesse - ismételgette magában álmosan. De inkább arra lett volna kíváncsi, mit is jelent, hogy Magyarország teljesen önálló, s a hadügyön kívül semmi köze sincs Ausztriához, meg arra, hogy mit jelent: kalauz, vámtiszt, jegy stb.

Föllapozta az utazásról szóló fejezetet. Ott ezt találta:

Kegyeskedjék beszállni, gróf úr, postakocsink azonnal indul.

Hogyan, barátom, kürtöltek már?

Ó igen, gróf úr. Fürge postakocsisunk imént pattant nyeregbe.

Nos, adja ide lábmelegítőmet. Marseille-ben majd rakja át málháimat a vitorlás hajóra. Ha kedvező déli szelet kapunk, remélem, néhány nap múlva már Bordeaux-ban vethetünk horgonyt. Ugyebár?

Bandi tág szemet meresztett. Most támadt az az életre való ötlete, hogy előrelapoz, s megtekinti a címlapot. Onnan értesült, hogy ezt az egykor bizonyára igen használható munkát a gőzvasút és gőzhajó föltalálása előtt adták ki."

 (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai)

ilyen az ember. egyedüli példány

"... nem azok szeretnek bennünket, akikkel jót teszünk, hanem mi szeretjük azokat, akikkel jót tettünk, mindig jobban és jobban, a saját áldozatkészségünk tudatát szeretjük bennük, amire visszaemlékezni kellemes, vagy helyesebben a hatalmunk, leereszkedésünk emlékét, amint ők is az ezáltal előidézett megaláztatást gyűlölik bennünk..."

(Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő)

nosztalgia

Egyik barátnőm, vizsga előtti nap:

- Van negyven darab tétel. Ebből tudok egyet. Ha azt húzom, ötöst kapok, ha a másik harminckilencet, megbukom.

családi komédia XXXI. felvonás

Anya: - (...) Te meg egyél, mert megfázol!

az etr összetartó ereje

A kurzusfórumon bárki anonim felszabadíthatja eddig elfojtott altruizmusát. 

családi komédia XXX. felvonás

Apa: - Melyik Magyarország legmagasabb vízesése?

Én: - Vagy a lillafüredi vagy amelyik a Westendben van, nem tudom.

Belsővé tenni a külsőt: élmény
Külsővé tenni a belsőt: művészet.

ez így igaz

"Egy olyan névvel, mint a tied, az embernek szinte bármilyen alakja lehet."

(Lewis Carroll: Alice Tükörországban)

tárgyilagos megállapítás

"-Tudsz összeadni? - kérdezte a Fehér Királynő. - Mennyi egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy?

- Nem tudom - felelte Alice. - Nem tudtam követni.

- Összeadni nem tud - jelentette ki a Fehér Királynő."

(Lewis Carroll: Alice Tükörországban)

Kicsi az ember: sokat hisz a másikról.

A drámához kell értékrend is.

útravaló

"Ha angolul nem jut eszedbe valami, beszélj franciául, járás közben kifelé fordítsd a lábad, és ne felejtsd el, ki vagy!"

(Lewis Carroll: Alice Tükörországban)

differentia specifica

Alighierit az utókor félvállról csak dantézza, ellenben Petőfit lesándorozni? Hát... Nekem személy szerint például a József név említésére még szigorúan irodalmi kontextusban sem József Attila képe villan be. De így van ez a tanároknál is: mindenkit az egyedibb nevén hívnak, mert Kisek és Nagyok közül mégsem kerülhetnek ki legendák. Ha pedig végképp reménytelen az eset*, akkor jönnek a "Tóthárpád"-ok és "Nagylászló"-k. A felzárkózó nemzedék azért mindig gondoskodik arról, hogy végül, ha megfeszül is, kihozzon egy nomen est oment a delikvensből.

*az eset szülei

johann wolfgang goethe:

titkom

Hogy életemnek mi a "plussz"-a,

nagyjából ide írom:

részegségét más átalussza,

én átélem - papíron.

alázat

"Mért bánt a dölyf vad láza, nos?

Mért rontasz úgy neki a nagynak?"

Hisz lennék én alázatos,

de hát sohase hagynak.

(Fordította: Kosztolányi Dezső)

personne

"- Látsz valakit?

- Senkit - mondta Alice.

- Bárcsak nekem volna ilyen szemem - sóhajtott fel a Király fájdalmasan. - Még Senkit is meglátja."

(Lewis Carroll: Alice Tükörországban)

- Ki tudja, ki volt Kordé Sára? - hangzott el a klasszikus kérdés.
Mi tét nélkül, mintegy a rend kedvéért tettük fel a kezünket, tisztában lévén azzal, hogy kinőttünk ebből a játékból. Végigfuttatta tekintetét  a hallgatókon, majd ránk nézett:
- Tehát senki - erősített meg bennünket abban a hitben, hogy már valóban nem vagyunk játékosai a körnek.

önkéntelen felujjongás

A kicsi, fehér, szél sodorta dolgok látványa megmagyarázhatatlan derűvel tölti el a lelket, legyen szó hópihékről, szirmokról, pitypangmagról vagy épp pillangóról.

záróvizsga-időszak

tóth árpád: körúti hajnal (tudom-tudom, hogy mindekinek a könyökén jön ki, de nekem még nem)

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...

családi komédia XXIX. felvonás

Apa: - Úgy állsz ott a lépcső lábánál, mint Szent Johanna: kibontott haj, ártatlan arc.

Én: - Tessék?!

Ott látom magam a szemében,
de vágyom rá, hogy többet tudjak!
Sírásom ott cseng a fülében,
s értelmem lassan elszunnyad.

 

Hogy lehet ily hamar szeretni?
A szerelem nem vár - feleli.
Érintése mágikus hullámot kavar,
s ezt tagadni senki sem meri!

 (A velencei kurtizán)