A kínaiak látják az időt a macskák szemében.
Egy nap egy misszionárius Nankin külvárosában sétálva észrevette, hogy otthon felejtette az óráját, ezért leszólított egy kissrácot, hogy megkérdezze tőle, mennyi az idő.
Az Égi Birodalom gyermeke egy pillanatig habozott, majd felcsillant a szeme:
- Mindjárt megmondom.
Pár perc múlva egy jó kövér macskával a karján tért vissza, és mélyen az állat szemébe nézve határozottan jelentette ki:
- Még nincs pontosan dél.
Igaz volt.
Én, amikor a gyönyörű Féline-hez hajlok, a szeretetthez, aki nemének büszkesége, szívem fényessége, lelkem illata, legyen éjjel, vagy akár nappal, ragyogó fényesség vagy tömör sötét, drága szemei mélyén mindig pontosan látom az időt. Mindig ugyanazt az időt, egy hatalmas, ünnepélyes időt, ami végtelen, mint a tér, amiben összefolynak a percekkel a másodpercek, - egy mozdulatlan időt, amit nem mutatnak az órák, de amely mégis könnyű, mint egy sóhaj, gyors, mint a szemvillanás.
És ha egy illetéktelen zavarna meg, miközben ezen isteni számlapon pihentetem tekintetem, ha egy becstelen, türelmetlen Démon tolakodna oda és kérdené:
- Mit nézel bennük ilyen gonddal? Mit keresel te ennek a lénynek a szemében? Az időt látod tán, tékozló, semmirekellő halandó?
Én tétovázás nélkül válaszolnám:
- Igen, az időt látom. Örökkévalóság van.
(...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése