A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időjárás-jelentés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időjárás-jelentés. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 13.

 








Olyan szabályosan esik az eső, mint óramutató kattogása az üres szobában.


(Kép: Gozner Gertrud: Esett)








2022. december 30.

unknown

 



And I was 

Never sure

Whether you

Were the

Lighthouse or

The storm.






2017. január 4.

várakozás








Vasárnap van, január elseje, és az újévi misére tartva várok a buszmegállóban kint, "falun". A házak még mélyen alszanak, közel s távol sehol egy lélek. Az utcákat köd lepi, tejüvegszerű, sűrű köd. A fák deres ágait és a fekete eget nézem. Hideg csípi az arcomat. Milyen rég volt telünk, olyan igazi! És ma, új év első napján milyen jó is, hogy ez megadatott! Egyszeriben hála tölti el a lelkem, és valami késztetésféle, hogy ezt a nagyon törékeny és nagyon mulandó telet, ami most és itt van bennem és körülöttem, megköszönjem. Szavak után kutatva, valahonnan, mélyről előugrik Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának az emléke. Talán pont ide illik. De hát ki tudja azt itt és most idézni? Az okostelefonom, kapok észbe! Húzom le a kesztyűmet, nyúlok bele rögtön a táskámba, hogy előkotorjam... de nem. Mégsem. Megállítom a mozdulatot. Kihúzom a kezem a táskából, és visszaveszem a kesztyűmet. 
Nem szabad. Nem szabad mindent, mindig azonnal megkapni. Előbb meg kell tanulni akarni, vágyni rá. Gondolni rá. Annyit gondolni rá, hogy helyet készítsünk neki magunkban. Aztán meg kell tanulni megtenni felé az első lépést. Aztán a másodikat és a harmadikat és így tovább. Annyi lépést, de pontosan annyit, hogy mire odaérünk, készek legyünk a befogadásra. Hagyni kell magunknak időt a formálódásra.
Néha sajnálom, hogy vannak okostelefonok és számítógépek. Mindent instant megkapunk, és közben nem járunk az úton. Mindig csak a célban vagyunk. Nincsenek kitérők, nincsenek eltévelyedések, és nincsenek meg az ezekkel együtt járó élmények sem. Elfelejtettünk gyönyörködni az útban. Elfelejtettünk alkalmazkodni és változni az úton. Elfelejtettünk várakozni.







2015. október 16.

2014. június 21.

hajnal






Az ablaküvegeken a napkelte őrlángjai.






2013. november 25.







Kókuszt reszelek.
Az udvaron parányi, száraz szemekben hullik a hó.







2013. november 3.







A napját sem tudom, mikor áztam így el utoljára. Bőrig. Pedig mindig van esernyő a táskámban. Csak ma nincsen. A falak tövében szaporázva eszembe jut Ungár tanár úr. Aki sosem vitt magával esernyőt. Egyébként az egyik legjobb ember, akit valaha ismertem.







2013. szeptember 14.






Az jutott eszembe arról, hogy kint már egész kora reggel óta csendesen és folyamatosan csak esik és minden szürke és nem lenne jó most kimenni az utcára, még esernyővel sem és én kitakarítottam és főztem és most olvasni fogok, de előbb felveszek egy pulóvert, hogy az ilyen őszi pillanatokat lenne jó gyorsan megosztani mással. De aztán rájöttem, hogy attól ilyen és attól őszi és attól pillanat, hogy nem lehet megosztani mással.








2013. augusztus 20.

őszelő






Félig nyitott ablaknál fekszem az ágyon, még a számban érzem az ízét az uzsonnai tejnek és vajas kenyérnek. Olvasgatok, majd inkább leteszem magam mellé a könyvet, és a nagymama régi, piros szőnyegének a mintáit követve fél füllel hallgatom, hogy tépázza a szél odakint a sűrű lombokat. Fent az ég már nem kék, inkább fehér, de a levegőben még maradt valami a nap halvány sárgájából. Az ablaküveg visszaveri a képét a szemközti társasház gangján felejtett, piros vásznú tábori széknek.

Magamra húzom a pokrócot.







2013. február 7.

szétszakadt vánkos





Tegnap este árnyékot vetettek az utcai lámpa fénytrapézában örvénylő hótollak.
Tegnap reggel a Széll Kálmán téri metrófeljárónál árulták az év első tulipánjait.




 






2013. január 12.





Egy karácsonyfát görgetett el mellettem a szél, mikor a panelházak között vágtam át a metsző hidegben, este, pénteken. Visszanézve még láttam, hogy az úttestre gurult, pördült egyet a járda túlsó peremén, majd földet érve megállt, szemközt a szelektív hulladékgyűjtő kukákkal.






2012. október 15.




Két reggele azon tűnődöm munkába menet, hogy most tulajdonképpen az eső permetez vagy a köd szitál?




2012. október 2.

ősz, este, zuhogó eső




Éjszakai csúcs. A busz zsúfolt, embermelegtől párás ablakán át másodpercenként villan fel és tűnik el a város. Állunk és megyünk a fényforrások között. Közlekedési lámpák pirosa, elsuhanó autók fényszórói és féklámpái, biciklisek föl-le mozgó pedáljai, dudálások, az esőcseppek ütemes, majd egybefüggő kopogása a tetőn, a buszablakon leömlő utcaképfoltok, a járdákról felfröccsenő utcaképfoltok, elmosódó gyalogosok sziluettjei, mozik és éttermek és kirakatok messzire ellátszó neonfényei. Nyirkos, tapadó flitterruhát ölt a 173E vonalán száguldó Budapest.





2012. augusztus 21.

böröndi lajos: várakozók





a hajó már felszedte a horgonyt
az olajos tenger fölött alig pára
szemerkélő eső, integető kezek
piros-fehér ernyők ragyogása
nők háttal, örökké itt a parton
sóvárgó hátak, csípők, hosszú szoknyák
időtlen idő festménybe fagyva
fehér rongy: tépett szárnyú vitorlák
búcsúzkodások és várakozások
sóvárgás, a tenger széttárt
öle hajókat ringat
szemünk a horizontot képzeli
egy sóhajtás, az ég beesteledik
a víz sötétülő fényekkel teli