Este kilenc órakor ismeretlen számról hívtak telefonon. A vonal túlvégén egy férfi szólt bele a kagylóba, mondta, hogy a rendőrségtől keres, ne ijedjek meg, de Anyukámat a szomszédok egész nap nem látták, keresik telefonon, hallják is, amint az a házban kicsöng, de nem veszi fel senki, az ingatlanban nincsen mozgás, aggódtak, ezért riasztották a rendvédelmi szervet. Gyorsan hívtam a Keresztapukámékat, hátha Anyukám náluk van vendégségben, de ott sem volt, a hívás nyomán csak Keresztapukám pattant rögtön a kocsiba és hajtott menten a helyszínre. Visszahívtam a rendőrt, aki mondta, hogy ki fogják hívni a katasztrófavédelmet, hogy be tudjanak hatolni az ingatlanba. Kijöttek a tűzoltóktól tízen, a mentőktől ketten, ott álltak a kerítés előtt a szomszédok, végül Keresztapukám is a helyszínre érkezett.
Mindeközben Anyukám az egyik barátnőjénél vacsorázott, kedélyesen elbeszélgettek, csomagoltak is neki egy kis elemózsiát, majd a vendégség végeztével kényelmesen, kezében a kis ételcsomaggal andalgott hazafelé, útközben a tűzoltó autót is elengedte, gondolván, hogy annak nálánál sürgősebb dolga akad. Már a létrát tették át a kerítésen, amikor megérkezett. Mondta, ha pár perccel később fut be, akkor az emeleti erkélyajtó törték volna fel és onnan jutottak volna be a lakásba, amit nagyon fájlalt volna, mivel a fenti szobát - így mondta - aznap takarította ki szép tisztára.
A volt munkahelyemen egy több fős japán követséget fogadtunk, a tárgyalások megkezdése előtt még kértem egy perc technikai szünetet, gyorsan elrohantam a mosdóba. A dolgommal végezve meghúztam a fenti tartályos WC zsinórját, ugyanakkor, hogy időt nyerjek, lehajoltam bekapcsolni a szandálomat. Nem tudtam, hogy a tartály hátulról nincs a falhoz rögzítve, így ahogy lehajolva előre húztam a zsinórt, az levált a helyéről, és minden víz a nyakamba zúdult. Mindenki legnagyobb döbbenetére csurom vizes hajjal, ruhával nyitottam be a tárgyalóba. Ahogy csatakosan beléptem, hirtelen mindenki elhallgatott, minden szem rám szegeződött, meglepett, visszafojtott nevetéstől feszült csend lett. Én némán, a földet fixírozva, látszódni nem akarva vonultam az ajtó felé, közben a japán követség egyik tagja nevetését visszatartva, empatikusan megkérdezte:
- Cőtörész volt?
Apósom ágyhoz kötve lábadozott, meg szerettem volna lepni egy finom halászlével. Ízletesen elkészítettem, egy tálcán tálaltam, majd nagy szeretettel indultam be hozzá a szobába. Azonban ahogy igyekeztem felé, a ruhaujjam beakadt a kilincsbe, én hasra vágódtam, a halászlé pedig beterítette az egész szobát. Apósom az ágyban ülve végignézett a halászlével és velem dekorált padlón, majd halkan csak ennyit mondott:
- A fiam ezt máshogy szokta behozni.
Az ágyneműtartóban még hetek múlva is találtunk haldarabokat.
A férjem kicsi panellakásban lakott az apukájával és az öccsével, amikor megismertük egymást. A bemutatásom másnapján tőlük mentem volna hajnalban dolgozni. Ügyelve a jó első benyomásra, óvatosan lépkedve, nehogy felkeltsem őket, lopakodtam ki az előszobába. Szerettem volna a leghalkabban felhúzni a csizmámat, ezért leültem a cipőtartóra, hogy minden zaj nélkül belebújhassak. Abban a pillanatban viszont, ahogy ráültem a szekrény tetejére, hatalmas reccsenés, a cipőtartó teteje beszakadt alattam, az akasztós rész levált a falról, az előszobatükör kiesett a helyéről és darabokra tört a csempén, a nyakam pedig beszorult a hátulról rám szakadó akasztós fogasok közé. Természetesen mindenki ugrott ki az ágyból, rohant az előszobába, nézni mi történt és segíteni kikecmeregni a szekrénydarabok alól. Párom apukája végigmérte a reggeli romokat, majd maga elé nézve csak ennyit mondott:
- Mink nem szoktunk arra ráülni.
