Egyből szabaddá tett nekem egy széket az asztalnál és kérte, hogy foglaljak helyett. Mivel nem hozzá jöttem, és őt korábbról tulajdonképpen csak pár szóváltásból ismertem, kicsit meglepődtem a szívélyességén, de ismerve vehemenciáját, túllendültem a kezdeti zavaron. Elvégre ő is kompetens volt abban a témában, amiről kérdezni szerettem volna.

Újra kifejezte abbéli örömét, hogy benéztem hozzá, és egyből le is csapott a lehetőségre, hogy kicsit ventiláljon nekem az őt nyomasztó teendőkről. Közel negyven percen keresztül ecsetelte szakmai életének minden aktuális felszínét és mélységét. Csak beszélt és beszélt és beszélt, éreztem a hanghullámainak a terjedését a levegőben, ahogy körbejárták az egész szobát, beleértve engem is. 

Amikor jeleztem, hogy az idő már nagyon előre haladt, és indulnom kellene, nem győzött hálálkodni a felemelő beszélgetésért, még elkérte a telefonszámomat, majd adott egy puszit és elköszönt tőlem.

Kb. félórával később megcsörrent a telefonom. Ő volt az. Szabadkozott, hogy most, esett le neki, hogy ki is vagyok, biztosított róla, hogy amúgy minden kompetenciám megvan ahhoz, hogy jó mediátor legyek, majd terjengős búcsúzkodása és őszinte kacagások közepette letettük a telefont.

.