Kedves testvéreim!
Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi
értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként
jövünk, hogy találkozzunk égi Édesanyánkkal és hogy egymásban valódi
testvérekre leljünk. Az Egyház voltaképpen tábori kórházhoz hasonlít.
Ennek mintegy „szentségi” helyei, a kegyhelyek, a hívő nép emlékezetét
őrzik. Ez a nép a szenvedések közepette sem fárad el keresni az élet
vizének a forrását, ahol a remény új erőre kaphat. A kegyhelyek az ünnep
és az ünneplés, a könnyek és az esdeklések helyei. Édesanyánk lábához
járulunk, szinte szavak nélkül, hogy így az ő szemével láthassuk
magunkat, és hogy tekintetével elvezessen Ahhoz, aki «az Út, az Igazság
és az Élet» (Jn 14,6).
Ezt azonban nem akárhogyan tesszük: zarándokok vagyunk.
Ti minden évben, pünkösd szombatján, elzarándokoltok ide, hogy eleget
tegyetek őseitek fogadalmának, megerősödjetek az Istenbe vetett hitben
és a Szűzanya iránti áhítatban, akit ez a fából készült csodálatos
szobor jelenít meg. Ez az évi zarándoklat Erdély öröksége, azonban
egyúttal tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is.
Ezen a zarándoklaton más felekezetek hívei is részt vesznek, és ez a
párbeszéd, az egység és a testvériség jele. Ugyanakkor felhívás az
életté vált hit és a reménnyé lett élet bizonyosságának a
helyreállítására. Zarándokolni azt jelenti, hogy mint nép hazatérünk.
Egy nép, amelynek gazdagsága a számtalan arc, kultúra, nyelv és
hagyomány; Isten hívő szent Népe, amely Máriával együtt zarándokol az Úr
irgalmát énekelve. Ha a Galileai Kánában Mária közbenjárt Jézusnál,
hogy megtegye első csodáját, akkor minden kegyhelyen ő virraszt és ő jár
közben. Nem csak szent Fiánál, hanem mindannyiunknál, hogy ne hagyjuk,
hogy azok a hangok és azok a sebek, amelyek az elkülönülést és a
megosztottságot táplálják, megfosszanak minket a testvériség érzésétől.
Nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú
eseményeit, azonban ezek nem jelenthetnek akadályt vagy ürügyet, hogy
meggátolják a vágyott testvéri együttélést.
Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést, hogy
járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a
mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új
lehetőségekké a közösség érdekében. Azt jelenti: elszakadni a
bizonyosságainktól és a kényelmünktől, egy új földi életnek a
keresésében, amelyet az Úr nekünk akar ajándékozni. A zarándoklat
kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne
féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól.
Zarándokolni azt jelenti, hogy belekerülünk abba a kissé kaotikus
tengerárba, amely a testvériség igazi megtapasztalásává válhat. Így egy
minden helyzetben szolidáris karavánná válunk a jövő építésének
érdekében (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 87).
Zarándoklatunk során ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna (és nem
lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el. Zarándokolni
annyit jelent, hogy hiszünk az Úrban, aki hozzánk jön és közöttünk van,
előmozdítva és ösztönözve a szolidaritást, a testvériséget, a jó utáni
vágyat, az igazságot és az igazságosságot (vö. uo., 71). Jelenti a
küzdelemre való elköteleződést is, hogy azok, akik a tegnap lemaradtak, a
holnap főszereplői lehessenek, viszont a ma főszereplői holnap se
maradjanak hátra. Ez pedig a jövő szálainak kézműves összefonását teszi
szükségessé. Íme, ezért vagyunk itt, hogy közösen mondjuk: Édesanyánk,
taníts meg minket összevarrni a jövőt.
Ez a zarándoklat tekintetünket Máriára és az Isten általi
kiválasztottság titkára irányítja. Mária, ez a Názáretből, Galilea egyik
kis településéről, a Római Birodalom és Izrael perifériájáról származó
lány „igen”-jével képes volt elindítani a gyöngédség forradalmát (vö.
uo., 88). Az Isten általi kiválasztottság titka ez, amely tekintetét a
gyenge felé fordítja, hogy összezavarja az erőseket, és arra ösztönöz
meg bátorít minket, hogy mi is hozzá hasonlóan mondjuk ki az
„igen”-ünket, hogy végigjárjuk a kiengesztelődés ösvényeit.
Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást. Járjunk az úton,
járjunk együtt az úton, és engedjük, hogy az Evangélium legyen az a
kovász, amely képes áthatni mindent és képes megajándékozni népeinket az
üdvösség örömével az egységben és a testvériségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése