illyés gyula: a reformáció genfi emlékműve előtt

(...)

Ezt küldte ránk

Isten azzal, hogy „napként kimutatta”:

nem érte folyt a harc, hanem miatta (...)


– mondtam keményen, mint aki magára
támad először is az igazával; (...)

Övék az érdem, kiket sem a máglya

nem riaszthatott vissza, sem a gálya –

sem harcaik bukása,

a léptenként fölmeredő „hiába”!

Látták vagy nem a céljuk,

azt jól látták, hogy nincs visszafelé út;

a mult, ahogy füst-vetve összeomlott,

úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot:

előre! és ők vállalták e sorsot – (...)

Végül, ezt mondtam, önvigasztalásképp:

volt bárkié a szándék,

maga az Isten se tudhatta másképp.