karel čapek: pilátus krédója

Felele Jézus: Én azért születtem, és azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.

Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És amint ezt monda, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt.

(Szent János evangéliuma 18, 37-38.)

Este a város köztiszteletben álló embere, név szerint Arimatiai József, Krisztus tanítványainak egyike felkereste Pilátust, és arra kérte, hogy adja ki neki Jézus testét. Pilátus beleegyezett, és így szólt:

- Ártatlanul végezték ki.

- Te magad adtad ki Őt - vetette ellen József.

- Igen, kiadtam - válaszolta Pilátus -, s tudom, az emberek azt hiszik, azért tettem, mert megijedtem néhány szájhőstől és az ő Barabásuktól. Elegendő lett volna öt katonát küldenem rájuk, hogy elhallgassanak. Csakhogy nem erről van szó, Arimatiai József.

- Nem, nem erről van szó - ismételte tűnődőn, kis szünet után. - Hanem, amikor beszéltem vele, rádöbbentem, hogy nem sok idő múltán az Ő tanítványai fognak keresztre feszíteni másokat: az Ő nevében, az Ő igazságának a nevében feszítenek keresztre s kínoznak meg mindenkit, aki más, mint ők, és elnyomnak minden más igazságot, s új Barabásokat emelnek vállukra. Az az ember az igazságról beszélt. De hát mi az igazság?

- Különös nép vagytok, sokat beszéltek. Csupa farizeus, próféta, üdvözítő s más szektás. Aki új igazságot teremt, megtilt minden más igazságot. Olyan ez, mintha az asztalos, aki egy új széket készít, megtiltaná, hogy az emberek bármilyen más, őelőtte készített székre üljenek. Mintha egy új szék készítésével egyúttal minden régi szék megsemmisülne. Végül is, elképzelhető, hogy az új szék jobb, szebb és kényelmesebb, mint a többi; de hát az ég szerelmére, miért ne ülhetne le a fáradt ember egy akármilyen ócska szúrágta vagy kőből való székre? Fáradt és törődött, pihenésre vágyik; és akkor ti erőszakkal felrántjátok a székéről, hogy üljön át a tiétekre. Nem értelek titeket, József.

- Az igazság - ellenkezett Arimatiai József - nem olyan, mint a szék és a pihenés; inkább olyan, mint egy parancs, mely meghagyja: menj ide meg ide, tedd ezt és azt; győzd le az ellenséget, foglald el azt a várost, torold meg az árulást és így tovább. Aki nem hallgat az ilyen parancsra, áruló és ellenség. Így van ez az igazsággal.

- Ó, József - szólt Pilátus -, jól tudod, katonaember vagyok, és életem nagyobb felét katonák között töltöttem. A parancsoknak mindenkor engedelmeskedtem, de nem azért, mert igazságosnak tartottam őket. Az igazság csak annyi volt, hogy fáradt vagy szomjas voltam; hogy a dicsőségre vágytam vagy anyám karja közé; hogy az egyik katona a feleségére gondolt, a másik meg a földjére vagy a lovaira. Az igazság csak az volt, hogy parancs híján egyetlenegy katona sem ment volna lemészárolni a hozzá hasonló fáradt és boldogtalan embereket. Akkor hát mi az igazság? Hiszem, hogy legalább némiképp igazam van, amikor a katonákra gondolok, és nem a parancsra.

- Az igazság nem a vezér parancsa - felelte Arimatiai József -, az igazság az ész parancsa. Ez az oszlop fehér, látod s tudod ezt; ha én azt állítanám, hogy fekete, akkor ez ellentmondana eszednek, s tiltakoznál.

- S miért ne? - kérdezte Pilátus. - Arra gondolnék, hogy alighanem fölöttébb szerencsétlen és elkeseredett vagy, ha már a fehér oszlopot is feketének látod; megpróbálnálak felderíteni; őszintén mondom, jobban foglalkoztatnál, mint annak előtte. És ha merő tévedés volna csupán, azt mondanám magamban, hogy a te tévedésedben ugyanannyi van a te lelkedből, mint a te igazságodban.

- Nincsen én igazságom - tiltakozott Arimatiai József. - Egyetlenegy igazság van csak mindannyiunk számára.

- És melyik az?

- Amelyikben hiszek.

- No, látod - szólt lassan Pilátus. - Csakhogy az mégiscsak a te igazságod. Hasonlatosak vagytok a gyermekhez, aki azt hiszi, hogy a világ az ő látóhatáránál végződik, s azon túl már nincsen semmi. A világ azonban nagy, és sok minden elfér benne, József. Az a gyanúm, hogy a valóságban tömérdek igazság számára van hely. Nézd csak, én idegen vagyok ebben az országban, s otthonom messze túl van a látóhatáron; mégsem merem azt állítani, hogy ez az ország nem helyénvaló. Hasonlóképpen idegen számomra a ti Jézusotok tanítása; de állíthatom azért, hogy helytelen? Tudod, József, én azt hiszem, hogy minden ország helyénvaló; de a világnak roppant szélesnek kell lennie, hogy mind elférjen benne, egymás mellett, szép sorjában. Ha Arábiát arra a helyre kellene tennünk, ahol Pontosz fekszik, ez természetesen nem volna helyes. És ugyanez áll az igazságokra is. Végtelenül naggyá, tágassá és szabaddá kellene tennünk a világot, hogy beleférjen minden valódi igazság. Szerintem, József, a világ valójában ilyen. Ha fölmégy egy magas hegyre, azt látod, hogy a dolgok összefolynak, s egyetlen sík felületté válnak. Bizonyos magasságból az igazságok is egymásba olvadnak. Tudom, az ember nem él, és nem is élhet egy magas hegy tetején; be kell érnie azzal, hogy közelről látja a házát vagy földjét, mindkettőt teli igazságokkal és tárgyakkal; ott van az ő igazi helye és dolga. De néha azért felnézhet a hegyekre vagy az égre, és eszébe juthat, hogy onnan, a magasból, az ő igazságai, noha maradéktalanul megvannak még, de egybeolvadnak valami sokkal kötetlenebbel, valamivel, ami már nem az ő tulajdona. Szívünkben e széles látóhatárral élni, s közben megművelni azért kicsiny földünket, látod, József, ez már a vallásos hittel határos. Azt hiszem, annak az embernek a Mennyei Atyja valóban él valahol, de nagyon jól megfér Apollóval meg a többi istennel. Részben átfedik egymást, részben határosak egymással. Nézd csak, az égen szerfölött sok a hely. Örülök annak, hogy a Mennyei Atya is ott van.

- Se hideg, se meleg nem vagy - szólt Arimatiai József, s fölállt. - Csak langyos.

- Nem igazi - tiltakozott Pilátus. - Én hiszek, hiszek, forrón hiszek abban, hogy van igazság, s hogy az ember megismerheti, őrültség volna azt képzelni, hogy az igazság csak azért van, hogy az ember ne ismerje meg. Megismerheti, igen; de ki? Én, vagy te, avagy tán minden ember? Hiszem, hogy mindenki részese; az is, aki igent mond, az is, aki nemet. Ha ők ketten egyesülnének és szót értenének, megszületne a teljes igazság. Az igent és a nemet, tudom, lehetetlen egyesíteni, de az emberek mindig összefoghatnak; és több igazság van az emberekben, mint a szavakban. Inkább hajlom az emberekhez, mint az igazságaikhoz; de ebben is hit van, Arimatiai József, ehhez is lelkesedés kell és elragadtatás. Én hiszek. Rendületlen bizonyossággal hiszek. De mi az igazság?