Karácsony este

"Ember nélküli táj. Csillag nélküli ég. Villanygyertyák, egyformán vásári fények az egyformán négyzet alakú ablakok mögött. Sehol egy mozgó pont: sehol egy lélek. Mindenki ott van, ahol lennie kell.  A magányosok a megtervezett, fegyelmezett magányban. A családosok a megtervezett, szervezett családban.

És hol van ő? Kantár Hajnal?

Hol az ő magánya?

Hol az ő családja?

Hét órakor Dénes telefonált. Lerobbant a Trabant, nem indul a motor. Kornél telefonálni sem tudott. Beáztak a vidéki kábelek. A hó betemette a síneket. A másnapi előadást is alig érte el.

-Borzasztó - mondta együttérzően már huszonötödikén este Hajnalnak. - Mint egy összeesküvés! Látod, most csodálom a nyugalmadat!

Hajnal mosolygott. Hólyagos volt a szája. A tenyerén a saját körmével vájt véres csíkok. Az óra széttaposva a szemétben.

- Semmiség - mondta egy frissen született, kemény, új hangon. - Milyen igaz: önmagához tartozik mindenki..."

/Jókai Anna: Jákob lajtorjája/