Én: - Béla bácsi, tényleg ki kell radíroznom azt a kancsót?
Béla bácsi: - Meg ne próbáld, az úgy tökéletes, ahogy van!
Én: - De Kata néni azt mondta, rajzoljam újra, mert rosszul helyeztem el a kompozícióban.
Béla bácsi szemmagasságomig leguggol, felméri a kiállított csendéletet, felméri a rajzomat, felkel, odamegy a beállításhoz, fogja a kancsót, és átteszi arra a helyre, ahol az a rajzlapon található. Visszajön mellém, újra beméri a tereket-távolságokat, elégedetten biccent egyet, és szó nélkül eltűnik a rajzszertár ajtajában.
Néha azt érzem, hogy az őrangyalaim is pont így vigyáznak rám. Lehet, hogy néha csinálok jó dolgokat, csak sosem ott és akkor, amikor kellene. Ilyenkor ők - látván, hogy hasztalan integetnek, kiabálnak nekem - kezüket széttárva egymásra néznek, és újra meg újra felgöngyölik a földről az ösvényeket, hogy a lábam alá igazítsák őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése