Felnéztem a könyvből, amikor a ködből valami szürkésbarna - igen, mókus - rohant be az aszfaltra. Csak annyit tudtam kimondani, hogy "vigyázz, mókus!", de már késő volt. Az út menti erdőből egyenesen a kocsi elé vágott. Mindkettőnk lélegzete egy pillanatra megállt. Döccenést nem éreztünk. Hangot nem hallottunk. A visszapillantó tükörben az út üres volt: a mókusnak sikerült olyan időben és tempóban kitörnie, hogy pont átszaladjon a kb. 80 km/h-val száguldó kocsi kerekei között. A szívünk még jó pár perccel később is hevesen kalimpált. Ennek a mókusnak őrangyala volt. Tuti, hogy volt neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése